Miért olyan nehéz az utunk?

Sri Chinmoy: Először is, nem értek egyet azzal, hogy a mi utunk nehéz. Egyetértek, amikor együttérezek a nem törekvő tanítványokkal, de egyáltalán nem értek egyet, amikor azonosulok a törekvő tanítványokkal. Miért olyan nehéz az utunk? Egyrészt egyetlen út sem lehet könnyű. Másrészt egyetlen út sem lehet nehéz, ha megértjük a Cél valódi értékét.

Miért választunk egy spirituális utat? Azért választunk egy spirituális utat, mert úgy érezzük, hogy ha rajta járunk, végül elérünk egy olyan célt, amelyet az abszolút Legfelsőbb minden isteni tulajdonsága eláraszt. Ez a mi célunk. Minél magasabb a cél, természetesen annál nehezebb lesz az utazás.

Tudnunk kell, hogy egy úton járunk. Ez azt jelenti, hogy olyasmit teszünk, amit mások nem. Amíg olyasmit teszünk, amit mások nem, a célunk, az elégedettségünk teljesen más lesz, mint az övék. Emellett az elégedettségünk értékesebb, tartósabb, beteljesítőbb lesz. Amikor iskolába járunk, és tudást és bölcsességet szerzünk, az elégedettségünk csak azért növekszik, mert elmentünk az iskolába és nyertünk ott valamit. Ha én otthon maradok, és nem tanulok, az azt jelenti, hogy buta akarok maradni. Tegnap te is olyan buta voltál, mint én, de ma új fény virradt fel előtted, és tovább akarsz lépni; tanult és bölcs emberré akarsz válni. Tegnap te és én ugyanott tartottunk, de ma egy lépéssel előrébb léptél. Tegnap az az elégedettség, ami neked volt, nekem is megvolt. Ma egy lépéssel előrébb léptél, hogy új, beteljesítőbb elégedettséget szerezz.

Természetesen erőfeszítéseket tettél a célod elérése érdekében. Amikor valami újat teszünk, azonnal nehéznek érezzük. Amikor csecsemőként mászni tudtunk, nagyon nehéz volt felkelnünk és egy lépést megtennünk. Amikor először elkezdtünk járni, kicsit nehéznek találtuk. Amint járni tudtunk, amikor menetelni akartunk, nehéznek találtuk. Aztán, amikor megpróbáltunk futni, az is nehéz volt. Minden alkalommal, amikor valami újat csináltunk, nehéznek tűnt. A spirituális életben is, mielőtt bármilyen úton elindulnánk, elég könnyű számunkra a tudatlanság tengerében maradni. De abban a pillanatban, amikor át akarunk úszni a tudatlanság tengerén, és be akarunk lépni a tudás és a bölcsesség tengerébe, nagyon nehéznek találjuk. Az életben minden új lépés nehéz. Nem a mi utunk az, ami nehéz. Minden új dolog nehéz, mert látszólag ismeretlen. Az ösvény mozgást jelent, és a mozgás újdonságot hoz. Bármi új nehéz, mert látszólag ismeretlen dolog. De ha egyszer megtettünk egy lépést, és tudjuk, hogy készen állunk a következő lépésre, úgy gondoljuk, hogy az első lépés olyan könnyű volt. Amikor éppen óvodába kerültünk, milyen nehéznek tűnt iskolába járni. De amikor befejezzük az óvodát belépünk az általános iskolába, amikor már jól berendezkedtünk az általános iskolában, érezzük, milyen könnyű volt megszerezni az óvodai tudást és bölcsességet.

Bármit is teszünk, az eleinte nehéz, mert valami  az ismeretlen. De ami ismeretlen, nem kell, hogy megismerhetetlen legyen, és nem is lehet az. Amikor belépünk az ismeretlen világba, azonnal úgy érezzük, hogy teljesen elvesztünk. De ez az ismeretlen világ nem marad örökre ismeretlen. Miután egy ideig ott időztünk, uraivá válunk. Aztán a nehézség eltűnik. Ami ma megismerhetetlen, az csak holnap már csak  ismeretlen. Holnapután ismertté válik, a következő napon már csak ténnyé válik, és végül azt érezzük: “Ó, én végig tudtam.”

Ma egy kisfiú feltette nekem a kérdést: “Mindig ismerted Istent?” A válaszom: “Igen is, meg nem is.” Mielőtt felismertem Istent, úgy éreztem, hogy nem ismertem Istent mindig, de azon a napon, amikor felismertem Őt, rájöttem, hogy végig ismertem Őt. A teremtés kezdetétől fogva ismertem Őt, amikor Ő és én együtt voltunk felelősek a teremtésért. Amikor felismered Istent, azt is érezni fogod, hogy te és Ő egyformán felelős partnerek voltatok, mindig együtt. Azt akarta, hogy te a hang játékát játszd, míg Ő a csend játékát játssza. Ezért azt mondta: “Hadd maradjak itt, te pedig menj le. Én benned leszek, amíg te a hang játékát játszod. Én a csend játékát fogom játszani innen fentről.” Isten-megvalósítás előtt nem mondhatjuk őszintén, teljes szívvel vagy meggyőzően, hogy végig ismertük Istent. Hiba lenne egy Isten-megvalósítás nélküli embertől azt mondani, hogy mindig ismerte Istent. De ha egyszer felismertük Istent, ha azt mondjuk, hogy nem ismertük Istent mindig, az hiba lenne, egy igazi hiba. Egyfajta hamis szerénység lenne.

Question: Why is our path so difficult?

Sri Chinmoy: First of all, I do not agree that our path is difficult. I agree when I sympathise with the unaspiring disciples, but I totally disagree when I identify with the aspiring disciples. Why is our path so difficult? On the one hand, no path can be easy. On the other hand, no path can be difficult when we understand the real value of the Goal.

Why do we accept a spiritual path? We accept a spiritual path just because we feel that if we walk along the path, eventually we shall reach a destination which is flooded with all the divine qualities of the absolute Supreme. This is our Goal. The higher the Goal, naturally the more difficult will be the journey.

We have to know that we are walking along a path. That means we are doing something which others are not doing. As long as we are doing something which others are not doing, our Goal, our satisfaction, will be totally different from theirs. Also, our satisfaction will be more valuable, more lasting, more fulfilling. When we go to school and gain knowledge and wisdom, our satisfaction increases just because you have gone to school and gained something. If I stay at home and don’t study, that means I want to remain a fool. Yesterday you were a fool like me, but today new light has dawned on you and you want to move ahead; you want to become a man of learning and wisdom. Yesterday you and I were on the same footing, but today you have gone one step ahead. Yesterday the satisfaction that you had, I also had. Today you have gone one step ahead in order to get a new satisfaction, a more fulfilling satisfaction.

Naturally you have made an effort to achieve your aim. When we do something new, immediately we feel it is difficult. When we were an infant who could crawl, for us to get up and take one step was really difficult. When we first began to walk we found it a little difficult. Once we could walk, when we wanted to march we found it difficult. Then, when we tried to run, that was difficult. Every time we did something new it seemed difficult. In the spiritual life also, before we walk along any path, it is quite easy for us to stay in the ignorance-sea. But the moment we want to swim across the ignorance-sea and enter into the sea of knowledge and wisdom, we find it very difficult. Any new movement in life is difficult. It is not our path that is difficult. All paths are difficult at the beginning. Path means movement and movement brings newness. Anything new is difficult because it is something seemingly unknowable. But once we have taken one step and we know we are ready to take the next step, we find the first step to have been so easy. When we have just entered kindergarten, how difficult it is to go to school. But when we complete our kindergarten course and enter into primary school, when we are well established in the primary school, we feel how easy it was to attain the kindergarten knowledge and wisdom.

Anything that we do is difficult in the beginning because it is something unknown. But what is unknown need not be and cannot be unknowable. When we enter into the unknown world, immediately we feel that we are totally lost. But that unknown world does not remain unknown forever. We become the master of it after we have stayed there for a while. Then the difficulty disappears. What is unknowable today is only unknown tomorrow. The day after tomorrow it becomes known, the following day it becomes just a fact, and finally we feel, “Oh, I knew it all along.”

Today a little boy has asked me the question: “Did you know God always?” My answer was, “Yes and no.” Before I realised God I felt that I did not know God always but the day I realised Him I came to know that I had known Him all along. Right from the beginning of creation I knew Him, when He and I together were responsible for creation. When you realise God, you will also feel that you and He were equally responsible partners, always together. He wanted you to play the game of sound while He played the game of silence. So He said, “Let Me stay here and you go down. I will be inside you while you play the game of sound. I will play the game of silence from here above.” Before God-realisation we cannot say frankly or wholeheartedly or convincingly that we knew God all along. It would be a mistake for an unrealised person to say that he knew God always. But once we have realised God, if we say that we didn’t know God always, that would be a mistake, a real mistake. It would be a kind of false modesty.

https://www.srichinmoylibrary.com/gdl-20