Sign up to save your podcasts
Or

“Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.” (Bibl. A zsidókhoz írt levél 11.)
A néni, akit annyira szeretett, Isten áldotta teremtés volt. Sokat vállalt. Sokkal többet, mint kellett volna. Elviselte gonosz, hatalmaskodó, utálkozó férjét. Sokáig viselte a terhet. Túl sokáig. Megbetegedett. El kellett onnan mennie. Nem tudott már mit tenni. Elmenekült. El kellett hagynia azt a csodát, amihez annyi szép emlék kötötte. Két keze, élete munkája.
A természet már visszavette, ami az övé volt. A házat ledúrták. Helyén egy tölgyfa sarjadt. Meg persze ecetfák tucatszámra. És mindenféle gaz. Csak egy rom, egyetlen vályogfal darab emlékeztetett arra, hogy itt valaha otthonra leltek emberek.
Majdnem elindult már, amikor a lába elé nézett. Ott volt mindvégig, de ő csak most vette észre. Két cserépdarab. Cukortartó lehetett. Fehér mázon kék vonalak.
Lassan hazaindult. Megszólaltak a templom harangjai.
By A nyolcadik lét alkotói kör5
11 ratings