Örömzene

Örömzene

By KlubrádióMusic
Download on the App Store

Örömzene episodes

  • Örömzene (2023. december 05., kedd 21:00)
    Lemezpremier! Az Örömzene vendége Bujdosó János, az undergrand zenei élet egyik legjobb gitárosa, aki számos zenekarban játszott és játszik, de zenéket ír filmekhez és színházi előadásokhoz is, és mindezek mellett legfontosabb számára a 2011 óta működő saját triója, valamint a most megjelent második szólóalbuma, amelynek címe: Sorry but yes!  
    Az új zenei anyag alapjául a saját filmzenéi szolgáltak,  de továbbgondolva új, önálló kompozíciók születtek.
    Az album külön érdekessége, hogy a lemezen hallható hangszerek mindegyikén ő játszik, és meglepően jól.
    55 min
  • Örömzene (2023. november 21., kedd 21:00)
    Az Örömzene vendége Für Anikó, az Örkény Színház kitűnő színművésze volt, aki prózai szerepei mellett a zenés műfajban is remekel. Korábbi három lemeze után  idén  októberben megjelent a Für For Ten című albuma, amelyen olyan zenészekkel és színész kollégáival énekel duetteket, akik nagy hatással vannak rá. „Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 férfival és 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner első szóra beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”
    58 min
  • Örömzene (2023. november 14., kedd 21:00)
    Az Örömzene mai vendége Premecz Mátyás, a Kéknyúl Zenekar  alapítója, a Hammond orgona megszállottja, és igazán izgalmas, lendületes zenék szerzője. A műsorban a hangszer határtalan lehetőségeiről, a zenekar stílusára jellemző  soul-ról és funk-ról beszélgettünk, és bemutattuk legújabb 2 Much 2 Soon című lemezüket, amely a jól ismert alapokból építkezik, de meglepő módon most az elektronikus hangzás került előtérbe. 
    A Kéknyúl zenekart a hazai és nemzetközi fronton egyaránt elismert billentyűs, Premecz Mátyás alapította 2008-ban, hogy kiaknázza a közel félszázados Hammond orgonában rejlő könnyűzenei lehetőségeket. A zenekarban kivétel nélkül kitűnő hangszeres zenészek játszanak, az egyedi hangzást pedig  a szenvedélyes, amerikai énekes, Andrew Hefler erősíti.
    53 min
  • Örömzene (2023. november 07., kedd 21:00)
    A 2023. október 17-ei adás ismétlése:
    Az Örömzene vendége saját magát így határozza meg: " énekes, színész, bohócdoktor, de leginkább Kárász Eszter vagyok."
    Az Eszter-lánc és az Esztett nevű zenekaraival gyerekeknek és felnőtteknek játszik, énekel. Nem rég New-York Cityben és Washingtonban, a múlt héten pedig Ukrajnában kápráztatta el a közönséget. A műsorban a külföldi koncertélmények mellett beszéltünk a bohócdoktori élményekről, a saját gyerekkoráról, hiszen gyermekszínészként kezdte színpadi pályafutását, és  arról a pozitív életszemléletről, amelyet a dalokban, és a közönséghez való viszonyulásában is megjelenít.
    53 min
  • Örömzene (2023. október 24., kedd 21:00)
    Az Örömzene vendége Lukács Miklós, a sokoldalú és kiváló cimbalomművész, zeneszerző, aki október 13-án, a Magyar Tudományos Akadémián megtartotta székfoglaló előadását és ezzel első jazz-zenészként a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja lett. A műsorban a gratuláció mellett olyan fontos dolgokról beszélgettünk, mint az elhivatottság, következetesség, alkotói kreativitás, és hitelesség, amelyek nélkülözhetetlenek  e a rangos elismerés elnyeréséhez. De szó volt az elkövetkezendő időszak fontosabb külföldi és hazai koncertjeiről, készülő új lemezekről is.
    54 min
  • Örömzene (2023. október 17., kedd 21:00)
    Az Örömzene vendége saját magát így határozza meg: " énekes, színész, bohócdoktor, de leginkább Kárász Eszter vagyok."
    Az Eszter-lánc és az Esztett nevű zenekaraival gyerekeknek és felnőtteknek játszik, énekel. Nem rég New-York Cityben és Washingtonban, a múlt héten pedig Ukrajnában kápráztatta el a közönséget. A műsorban a külföldi koncertélmények mellett beszéltünk a bohócdoktori élményekről, a saját gyerekkoráról, hiszen gyermekszínészként kezdte színpadi pályafutását, és  arról a pozitív életszemléletről, amelyet a dalokban, és a közönséghez való viszonyulásában is megjelenít.
    55 min
  • Örömzene (2023. október 10., kedd 21:00)
    Volt egyszer egy Gemini
    A Gemini zenekar az 1960-70-es évek népszerű, meghatározó csapata volt, országszerte Gemini klubok működtek, és a zenekar minden csütörtökön teltházas koncertet adott az Ifjúsági Parkban.Utolsó lemezük 2001-ben jelent meg, amelyen a Budapest Kongresszusi Központban tartott koncertjükön elhangzott dalok szerepelnek.   2023-ban újra összeáll a legendás együttes, az egykori zenekari tagok mellett meghívott zenészek és előadók idézik meg a Gemini nagy slágereit. 
    A műsor vendégei: Bardóczi Gyula - dobos, és Victor Máté zeneszerző, akinek nagy része volt abban, hogy 1976-ban megjelenhetett a Gemini első lemeze.  Ha emlékeznek még a "Vándorlás a hosszú úton, Neked csak egy idegen, Ne felejts el emlékezni arra, Csavargóének, Lívia... című dalokra, vártuk az Örömzene hallgatóit régi történetekkel és nosztalgikus zenékkel.
    52 min
  • Örömzene (2023. október 03., kedd 21:00)
    A Loop Doctors  Romhányi Áron - billentyűs hangszerek, és Szendőfi Péter - dobok - közös duó produkciója. Az együttes a mai modern és divatos zeneiirányzatokat – mint a Drum’n’Bass, Jungle, Breakbeat, NuJazz, Rap – ötvözi a jazz improvizatív elemeivel. Progresszív zenéjükben sok elektronikus effektet és samplereket használnak, ugyanakkor az extra hangzásokat leginkább akusztikus hangszereik természetes hangjainak módosításával érik el. Repertoárjukon saját  szerzemények szerepelnek, eddig négy lemezük jelent meg. 
    A mai Örömzenében a  népszerű jazz-duo itthon és nemezetközi szinten is elismert tagjai élménybeszámolót tartanak a 2023. szeptemberi New York-i koncertturnéjukról, de szó volt a közelgő budapesti koncertjükről és a készülő ötödik lemezük zenei anyagáról is.
    54 min

About Örömzene

From the publisher's feed

A Klubrádió hetente jelentkező műsorban a hazai zenei élet kitűnő előadói, zeneszerzői és muzsikusai beszélnek pályafutásukról, a műfaj sokszínűségéről, az alkotás, a zenélés öröméről. De nem csak beszélnek a meghívott művészek, örömzenében is lesz részük a hallgatóknak, hiszen mindenki magával hozza a legkedvesebb lemezét, számait, hogy bemutassák egyediségüket, hangulataikat...