Akarva-akaratlanul is, ha az ember egy ilyen beszélgetésre készül, elképzeli az interjúalanyt, akinek addig csak a hangját hallotta telefonon a többszöri egyeztetés alkalmával. Várakozáson felüli találkozás volt. Minden előfeltételezésem ellenére egy mosolygós, jókedvű emberrel tölthettem hosszú perceket, aki méltósággal viseli sorsát, bár ahogy mondta: 

Bele nem fogok törődni sosem, csak túlélek.''

Szűcs Gyula veleszületett rendellenessége miatt kényszerül 29 éves kora óta heti három alkalommal a négy órás kezelésre. Egyik veséjét 8 hónapos korában kivették, a másik pedig 29 éves koráig bírta a munkát, így interjúalanyunk azt mondta, volt ideje felkészülni arra, hogy ő egyszer majd dialízisre fog járni. 

Tudja, minden rosszban van valami jó, engem rendkívüli emberekkel hozott össze a sors.''

Elmondása szerint sokszor lehetetlen helyzetekből, szinte a halálból tért vissza, hogy megmutassa, neki ez is megy. Az orvosok is felfigyeltek Gyula élni akarására. Jelenleg kettő olyan emberről tudnak a dializált páciensek közül, akik maguk képesek voltak arra, hogy saját magukat kössék rá- és le a gépről, illetve, hogy magukat szúrják meg. Az egyikük az, akivel az interjú készült. 

Két egészségügyi konferencián is részt vett, hogy elmondja és megmutassa, mi mindenre képes. Jelenleg is azok mellé a dializált betegek mellé helyezik őt egyfajta terápiaként, akik állapotuk miatt elkeseredtek, hogy Gyula példájából tanulva új erőre kapjanak és vegyék észre, csupán egy másik fajta élet kezdődik. 

Nem csupán Szűcs Gyula sorstársai találhatják meg a motivációt ebben a beszélgetésben, szeretettel ajánljuk mindenkinek!