Egy gyászterapeuta kísér, semmit nem siettet. A  feladata átsegíteni a gyászolót az elakadáson.

- mondja Krisztina, akire ebben a helyzetben talán még nagyobb szüksége van az embereknek, hiszen specifikum, hogy a család sok esetben nem pillanthatja és érintheti meg az elhunytat, ez pedig traumatikus élmény lehet.

A gyásszal feladatunk van,  aminek több szakasza ismert egy önmegismerési  és személyiségfejlődési folyamat, amelyben új én születik és másként tekintünk addigi és az elkövetkezendő életünk lehetőségeire. A gyász nem szégyen és nem elvárás, mindenki más ritmusban rendezi el az érzelmeit és más intenzitásban.

A szakértő szerint az első 3-5 hónapban bármilyen reakció helyénvaló, nincsen rossz, vagy elítélendő válasz, a fontos az, hogy a gyászfolyamat ne álljon le, ne rekedjen meg a gyászoló, hanem haladjon a saját vívódásaival és jusson el addig a pontig, amikor már együtt tud élni a veszteséggel, ami őt érte. Amennyiben a környezetünkben tudunk egy mélyen gyászoló emberről, figyeljük őt is, hogy ne váljon patologikussá a gyász.

Kétségtelen, hogy valamennyien tudjuk, milyen elveszíteni egy szerettünket, a legmélyebb fájdalom kifejezés erre vajmi kevés. A gyászban helye van a megsemmisülésnek, alkudozásnak, ürességnek, céltalanságnak, elveszettségnek, tiltakozásnak, dühnek, de helye van az emlékezésnek és a mosolynak is idővel.