SzóBeszéd

PODCAST: Újra megszépülhetünk


Listen Later

Sorra érkeztek az időpontfoglalások, miután a vendégek megtudták, hogy a szolgáltatások újra fogadhatnak vendégeket. Az elmúlt hónapokban akadtak azonban olyan fodrászok, manikűrösök, kozmetikusok, akik házhoz is kimentek, elcsábítva ezzel néhány vendéget a konkurens szalonoktól.
Balázs Róbert már a második szépségszalonját nyitotta volna meg tavaly ősszel, ám a járványügyi rendeletek miatt csupán múlt héten, az enyhítések bevezetésével fogadhatta vendégeit az új fővárosi szalonjában. Folyamatosan próbálta tartani a kapcsolatot a törzsvendégeivel és nagyon hálás volt nekik, hogy a nyitás hírére önfeledt boldogsággal hívták fel őt.
Molnár Dóra a Jasmine Speedfitnes stúdió vezetője szerencsésnek érzi magát, hogy hamarabb nyithattak, mint a fitneszcentrumok, ugyanis az eszközök, amelyek náluk megtalálhatóak rehabilitációs célra is használhatóak.  
Hervay Noémi kozmetikusként dolgozik Dunaszerdahelyen. Pozitív személyiségnek tartja magát, épp ezért azt hangsúlyozta, hogy nem szabad a negatív dolgokra fókuszálni, hanem meg kell találni a pozitív oldalát mindennek. Arra int mindenkit, hogy próbáljunk meg profitálni ebből a kaotikus időszakból, még akkor is, ha elsőre lehetetlennek tűnik mindez.
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

SzóBeszédBy Ma7 Médiacsalád