Podcastok - 24.hu
Download on the App Store

Podcastok - 24.hu episodes

  • TANGÓ ÉS KES – Los Angeles-i magyar maffia és a szocializmus
    A Tangó és Kes a 24.hu bűnügyi podcastja, amely alapvetően a nyolcvanas és kilencvenes évek magyar alvilágának életéből mesél el érdekes, sokszor máig ható történeteket. Néha azonban messzebbre is visszanyúlunk majd az időben, és olyan is lesz, hogy a jelenhez közelibb sztorikat mondunk el. Az első adás a Los Angeles-i magyar maffiáról szól.
    Az 1956-os forradalmat követően feltehetően nem pusztán az ellenzéki, forradalomban részt vállaló emberek menekültek, hanem a korábbi időszak karrierbűnözői is, akik nem voltak restek nyelvet és kultúrát váltani, hogy nagyobb pénzre tegyenek szert, mint egy állami vállalat dolgozóinak félhavi fizetése, amelyet egy pénzkazetta felfeszegetése után se lehetett nyugodtan elkölteni, hiszen bárhol is dajdajoztak az elkövetők, az belügyi szakzsargon szerint feltűnő költekezési vonalon könnyen felderíthető.
    A Los Angelesben letelepülő magyar bűnözők az 1970-es évekre már Gary Hunn álnéven jelentettek meg egy kézikönyvet, hogy miként érdemes hamis hitelkérelmekből és biztosítási csalásokból élni, ha az ember valójában: Hunn Gary, vagyis magyar. Komoly magyar bűnözői körök jöttek létre Európa különböző városaiban is, az úgynevezett „Ungarn kreis”, amelynek emblematikus figuráját, Bodnár Györgyöt argentin állampolgárság mellett, uruguayi jogosítvánnyal, egy hamis bankkártyával Münchenben vásárolt Mercedesszel kaptak el Bécsben, ahol a hazai lakosság úgy gondolta, valami jobb várja jogerősen elítélt magyar bűnözők helyett. Simon Csaba és Szendrő „Öcsi” István az 1960-as évek végén nem tudtak gépen szállni az ország fölé, nekik is lábbal kellett szavazni, hogy később se maradjon térkép e táj számukra. Az állambiztonság segítségével majd két évtized múlva már szervezetten tudták kimenteni az anyaországból saját embereiket, betörőtársaikat. Sorozatunk nyitórészében az ő karrierjükkel ismerkedhetünk.
    26 min
  • Marsai Viktor és Afrika eldugott oldala
    Ez itt a Határsértők, a 24.hu új podcastja, amiben Jankovics Márton és Kerner Zsolt olyan emberekkel beszélgetnek, akik valami érdekeset csinálnak a politika, gazdaság vagy kultúra határterületein, vagy egyszerűen csak szokatlan szemszögből nézik a világot. Az első rész témája Afrika, a vendég pedig Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, akinek ez a kontinens a fő kutatási területe. Szóba kerül, hogy mennyire nem ismerjük valójában Afrikát, mit érdemes arrafelé enni, hol van Kína szerepe a térségben, és hogy lehet-e még Kenyából űrnagyhatalom.
    47 min
  • Marsai Viktor és Afrika eldugott oldala
    Ez itt a Határsértők, a 24.hu új podcastja, amiben Jankovics Márton és Kerner Zsolt olyan emberekkel beszélgetnek, akik valami érdekeset csinálnak a politika, gazdaság vagy kultúra határterületein, vagy egyszerűen csak szokatlan szemszögből nézik a világot. Az első rész témája Afrika, a vendég pedig Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, akinek ez a kontinens a fő kutatási területe. Szóba kerül, hogy mennyire nem ismerjük valójában Afrikát, mit érdemes arrafelé enni, hol van Kína szerepe a térségben, és hogy lehet-e még Kenyából űrnagyhatalom.
    47 min
  • HATÁRSÉRTŐK - Marsai Viktor és Afrika eldugott oldala
    Ez itt a Határsértők, a 24.hu új podcastja, amiben Jankovics Márton és Kerner Zsolt olyan emberekkel beszélgetnek, akik valami érdekeset csinálnak a politika, gazdaság vagy kultúra határterületein, vagy egyszerűen csak szokatlan szemszögből nézik a világot. Az első rész témája Afrika, a vendég pedig Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, akinek ez a kontinens a fő kutatási területe. Szóba kerül, hogy mennyire nem ismerjük valójában Afrikát, mit érdemes arrafelé enni, hol van Kína szerepe a térségben, és hogy lehet-e még Kenyából űrnagyhatalom. Hosted by Simplecast, an AdsWizz company. See https://pcm.adswizz.com
    for information about our collection and use of personal data for
    advertising.
    47 min

About Podcastok - 24.hu

From the publisher's feed

Elindultak a 24.hu tematikus podcast sorozatai. Válassz egy témát, és podkasztolj velünk, bárhol, bármikor! #gasztro #sorozatok #bűnügy #gazdaság #foci #riportok #közélet #hírek

More shows like Podcastok - 24.hu

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners