Podcastok - 24.hu
Download on the App Store

Podcastok - 24.hu episodes

  • Még a NER-en belül is pofátlanság, ami Karas Monikával történt
    A médiahatóságos Karas Monika 61,6 millió forintjával nyit ma a Háromharmadban Bita Dániel, Pál Zsombor s Nagy József, és háromnegyed órával később abban a reményben zárja a beszélgetést, hogy vihet majd egy üveg viszkit a jelzett pénzből vásárolható budai garzon házavató bulijára. A kamuvégkielégítésen és cikluson túlra bebetonozott Fidesz-kádereken túl szó esik még a műsorban az ellenzék mögött föltűnő úgymond baloldali milliárdosok millióiról is.
    49 min
  • „A hazai médiaszereplőknek össze kéne fogniuk a nemzetközi óriásokkal szemben”
    A hazai szereplők rosszat tesznek maguknak azzal, hogy  nem fognak össze a nemzetközi óriások térnyerése ellen, pedig igenis lehetne mit tenni a Facebook és a Google túlhatalmával szemben - mondja Erős Attila, a Fastbridge médiaügynökség vezetője. Emellett az olcsó tévés hirdetésekről, új tartalmi trendekről, a Tik-Tokról, az automatizált hirdetési rendszerek határairól, a távmunkáról  és az állam lélegeztetőgép-szerepéről is beszélgettünk a Reklámszünet podcast legfrissebb epizódjában, ahol arra is választ kerestünk, hogy miben más ma ügynökésgi vezetőnek lenni, mint tíz évvel ezelőtt.
    56 min
  • REKLÁMSZÜNET – „A hazai médiaszereplőknek össze kéne fogniuk a nemzetközi óriásokkal szemben”
    A hazai szereplők rosszat tesznek maguknak azzal, hogy nem fognak össze a nemzetközi óriások térnyerése ellen, pedig igenis lehetne mit tenni a Facebook és a Google túlhatalmával szemben – mondja Erős Attila, a Fastbridge médiaügynökség vezetője. Emellett az olcsó tévés hirdetésekről, új tartalmi trendekről, a TikTokról, az automatizált hirdetési rendszerek határairól, a távmunkáról és az állam lélegeztetőgép-szerepéről is beszélgettünk a Reklámszünet podcast legfrissebb epizódjában, amelyben arra is választ kerestünk, hogy miben más ma ügynökségi vezetőnek lenni, mint tíz évvel ezelőtt.
    56 min
  • Ez a gáz a szén-dioxidnál is veszélyesebb
    A többi gázhoz képest az az, ami a leginkább hozzájárul az üvegházhatáshoz – mondja Géczy Áron a Schneider Electric termékmenedzsere. A korábbi adások során nagyon sok szó esett az üvegházhatású gázokról, főként a szén-dioxidról. Most egy egészen más, kevésbé ismert, de megkerülhetetlen gázról, az SF6-ról lesz szó. Hogyan keletkezik és hol használják? Milyen környezeti gondot okoz? Ezekről lesz szó röviden a mostani podcast adásban.
    15 min
  • ZÖLDÖVEZET – Ez a gáz a szén-dioxidnál is veszélyesebb
    A többi gázhoz képest ez az, ami a leginkább hozzájárul az üvegházhatáshoz – mondja Géczy Áron a Schneider Electric termékmenedzsere. A korábbi adások során nagyon sok szó esett az üvegházhatású gázokról, főként a szén-dioxidról. Most egy egészen más, kevésbé ismert, de megkerülhetetlen gázról, az SF6-ról lesz szó. Hogyan keletkezik és hol használják? Milyen környezeti gondot okoz? Ezekről lesz szó röviden a mostani podcast adásban.
    15 min

About Podcastok - 24.hu

From the publisher's feed

Elindultak a 24.hu tematikus podcast sorozatai. Válassz egy témát, és podkasztolj velünk, bárhol, bármikor! #gasztro #sorozatok #bűnügy #gazdaság #foci #riportok #közélet #hírek

More shows like Podcastok - 24.hu

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners