
Sign up to save your podcasts
Or


Több mint három hónap után, de megújulva és még motiválabban végre visszatértünk!
Új évadunk első adását rendhagyó módon rögzítettük, ezzel is jelezve, hogy a PodcAsztal szintet lépett.
Első beszélgetésünk témáját a késés adta, amivel nekünk is sokszor meggyűlik a bajunk, a második blokkban pedig a Száguldó Cirkusz is szóba kerül.
Eltelt 7 hónap.. 24 adás, 543 perc, vagyis több mint 9 óra a Balázsi-Kecső párosból 2021-ben. Kimondani is sok, igaz? Legfrissebb adásunkban összefoglaljuk az elmúlt időszakot és egy kicsit előretekintünk.
Eddigi legkülönlegesebb adásunkon vagyunk túl: az évadban először külsős helyszínre látogattunk, ugyanis egy feltörekvő olasz étteremben láttak minket vendégül. Szóba került, miképp válhat egy étterem az egyetemisták törzshelyévé, de értekeztünk az olasz konyha sajátosságairól és arról is, hogyan tudja átvészelni a koronavírust egy frissen kinyitó új étterem. A LegyenAz. étterem tulajdonosa, Erdős Marcell volt a beszélgetőpartnerünk.
Egy tartalomgyártó látogatott a tartalomgyártókhoz. Beszélgetőpartnerünk true crime témájában készít videókat, a YouTube-on mintegy 32 ezer feliratkozóra tett szert alig hat hónap alatt. A videózásról, rejtélyes bűnesetekről és a témában rejlő további potenciálról beszélgettünk Szabó Beatrix egyetemi hallgatóval, youtuberrel.
Legújabb adásunkban vendéglátónkkal, a stúdiónknak is helyt adó szervezet vezetőjével cseréltünk eszmét a virtuális valóságról, VR-eszközökről, az ágazat fejlődéséről és a benne rejlő lehetőségekről. S ha már összeültünk, újfent megállapítottuk: egy kis sziló ugyan csodákra képes, de így is bőven lenne mit felújítani a stúdiónkban! Molnár Attila, a Linkup - VR Egyesület elnöke volt a vendégünk.
Huszadik adásához érkezett a PodcAsztal. Ezúttal Hip Hop tánc műfajáról folytattunk eszmecserét, megviláhosodásunk után pedig betekintést nyertünk a Panic Crew Tánciskola életébe is. Bakos Melinda táncos-koreográfus, a Panic Crew Hip Hop Tánciskola alapítója és vezetője volt a vendégünk.
Rendhagyó felállásban ezúttal a történelem mezejére merészkedtünk. Beszélgettünk a források hitelességéről, tanulási praktikákról, a tanárok és a diákok ambícióiról, valamint az érettségiről is. Lakatos Máté történelemtanár volt a vendégünk.
A világbajnoki cím és az Év sportolója-díj mellett a lovagkeresztet is kiérdemelte. Egy ország ismerte meg a nevét, versenyeit milliók várták tűkön ülve minden hétvégén a képernyők előtt. De mi történt vele azóta? Múltról és jelenről beszélgettünk Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros világbajnokkal.
A vezérigazgató otthon is vezérigazgató, vagy ha hazaér, akkor már újra családtagként kell viselkednie? Mi a megfelelő etikett az egyetemen egy diák részéről? Mi magyarok, miért "pusziszkodunk" össze olyan hamar, miközben alig ismerjük egymást? De talán mind közül a legégetőbb: miért vagyunk ennyire ingerültek közlekedés közben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ vendégünkkel, Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docenssel, protokollszakértővel.
Ezúttal az amerikai futball témájában hangoztattuk agymenéseinket. Megtudtuk, hány csapat lehet Magyarországon, és azt is, hogy közülük kik a legjobbak. Az adás végére szakavatott beszélgetőpartnerünk azt is elárulta, milyen posztra lennénk alkalmasak ebben a sportágban az adottságaink alapján. Vendégünk Saliga Norbert amerikai-focista, a Budapest Cowbells játékosa.
From the publisher's feed