
Sign up to save your podcasts
Or


A Portréban a magyarkanizsai Bús Mária nyugalmazott általános orvossal beszélgetünk, aki a tavalyi év végén kiérdemelte a község egyik legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat. Az orvosi hivatás szépségeiről és nehézségeiről, a családról, valamint arról kérdezzük, mennyit változott az orvostudomány az elmúlt negyven évben.
A közönség előtti énekléshez, a zene átéléséhez és a zeneszerző gondolatainak átadásához szív kell és kitartás, valamint sok lemondás és munka – vallja a 90 éves Vitkayné Kovács Vera. A művésznő az újvidéki Szerb Nemzeti Színház operaszínpadának primadonnája, a Művészeti Akadémia szólóének-tanára volt. Az operaművészet és a komolyzene mellett azonban a magyar nótát is népszerűsítette, valamint több kortárs mű előadásában is remekelt.
A szerkesztő: Muci Szántó Márta
Pálfi Gyula szabadkai vállalkozó, most már nyugdíjas, Szabadka tiszteletbeli polgára. Munkáról és politikáról, valamint a családról és Szabadka szecessziós jellegének megőrzéséről beszélget vele Hegedűs Erika.
A portréban a topolyai Liszka Péter testépítő világbajnokkal beszélgetünk, aki a tavalyi év végén ismét kiemekedő eredményt ért el a spanyolországi Santa Suzannában szervezett világbajnokságon. A világbajnoki cím mellett hatszoros Európa bajnok, országos szinten pedig folyamatosan az elsők között szerepel.
Az utóbbi években szépirodalmi műveivel került a figyelem középpontjába. Két kötetéért megkapta a Szirmai Károly Irodalmi Díjat. Jogtudós, író, tanár, politikus, háttértanácsadó, értelmiségi. Véleménye szerint ha a lázadás szót egy kicsit szélesebb és intellektuálisabb kontextusba helyezzük, ez a fennmaradásnak is egy feltétele. A Porté vendége Várady Tibor akadémikus.
A szerkesztő: Muci Szántó Márta
Az utóbbi években szépirodalmi műveivel került a figyelem középpontjába. Nemrég megkapta a Szirmai Károly Irodalmi Díjat. A Portré vendége jogtudós, író, tanár, politikus, háttértanácsadó, értelmiségi. Véleménye szerint ha a lázadás szót egy kicsit szélesebb és intellektuálisabb kontextusba helyezzük, ez a fennmaradásnak is egy feltétele. Várady Tibor 1939-ben született Nagybecskereken. Az Új Symposion egyik szerkesztője. A jogtudományok doktora címet a Harvardon szerezte. Vendégtanára volt a Cornell és a Berkeley egyetemeknek, valamint kinevezett tanár az atlantai Emory Egyetemen. 1992 júliusától fél éven át Jugoszlávia igazságügyi minisztere Milan Panić rövid életű kormányában. Az atlantai Emory Egyetem és a Közép-európai Egyetem professor emeritusa. 2003-tól a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Ő vezette azt a jogászcsoportot, amely Jugoszláviát, illetve Szerbiát képviselte a hágai Nemzetközi Bíróságon a perek hatáskört vitató szakaszában. A Magyar Nemzeti Tanács megalakulása után több mint tíz éven át a nyelvhasználati bizottság elnökeként tevékenykedett. 18 irodalmi műve jelent eddig meg. 8 magyarul, 6 szerbül, 2 angolul, egy németül. Ezekből 13 támaszkodik a családi irattárra. Jogi könyveinek száma meghaladja a negyvenet, illetve mintegy háromszáz öt nyelven írt tanulmány szerzője.
A szerkesztő: Muci Szántó Márta
A Portré vendége: Raffai Mária magyarkanizsai vállalkozó, most már nyugdíjas, aki az idén Magyarkanizsa községi elismerésében részesült.
Munkáról és politikáról, valamint a családról és annak támogatásáról a női vállalkozásban, az adventi készülődésről és a család jelentőségéről beszélget vele Hegedűs Erika.
Vendégünk Macskovics Martin olimpiai ötödik helyezett evezős, aki a Kaliforniai Egyetemen tanult és célja, hogy dobogóra álljon a 2024-es párizsi olimpián.
From the publisher's feed
Emisija Drugog programa Radio Novog Sada na mađarskom jeziku.