LEAK.

S02E38 | Azt kaptuk, amit vártunk


Listen Later

Picit fáradtan indult a 38. felvételünk, mivel szokatlan módon szerdán reggel rögzítettük az adást, szóval műsor közben még a boltba is le kellett ugrani, hogy életben maradjunk. 💪

Tájmsztemp:  

📌 Nem kellett csalódnunk a Manchester City és a Liverpool rangadójában, amely során Guardiola hajlandó volt beáldozni a saját játékstílusát is az optimális eredmény elérése érdekében. A Manchester City pedig jobban is játszott a mérkőzés jelentős részében, de mik a tanulságok és milyen reakciókat várhatunk a két edzőtől a szombati FA-kupa meccsen? (06:11)

📌 Az Arsenal decemberben kezdődő remek sorozatában óriási szerepet játszott, hogy Aubameyang helyét Lacazette vette át a kezdőcsapatban, de nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a franciának az egész szezonban csak két gólja van akcióból. Ráadásul Lacazette az utóbbi meccseken már a mezőnymunkájával sem tudott a csapata hasznára lenni. John Müller szerint pedig a legnagyobb fordulatot az jelenti a top4-ért folytatott harcban, hogy a Tottenham két jó játékost igazolt, az Arsenal pedig elengedett egyet. De valóban segítene most az Arsenalon Aubameyang? És miért tud működni a gaboni az Artetához hasonló filozófiát követő Xavinál? (35:31)

📌 Január eleje és február vége között a Brentford nyolc meccsen át maradt nyeretlen a Premier League-ben, az utolsó öt bajnokijukból viszont egy kivételével az összeset megnyerték, amivel gyakorlatilag be is biztosították a bentmaradást. De mivel tudott ilyen pozitív fordulatot elérni Thomas Frank? Ennyit tesz az Eriksen-magic? (58:08)

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

LEAK.By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like LEAK.

View all
TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners