LEAK.

S03E04 | Létezésből kiradírozott United


Listen Later

Az itt-ott felerősödő széllökések nem voltak barátai a hangfelvételnek, de azért megoldottuk. Muszáj volt, mert végre elkezdődött az idény, van miről beszélni - mondja ezt Peet egy múlt heti 2 óra 10 perces felvétel után. 🤷‍♂️ 

Tájmsztemp: 

📌 A PL 2022-23-as szezonjának nyitómeccsén az Arsenal megérdemelten tudott győzni a Crystal Palace-szal szemben. Mindazonáltal a második félidőben ismét kiengedtek és ahelyett, hogy rögtön befejezték volna a meccset, valódi esélyt hagytak Vieiráéknak a visszakapaszkodásra. A Palace erénye volt ez vagy ez a következő akadály, amelyet Artetának meg kell oldania? 

📌 Erik Ten Hag azzal indította a manchesteri pályafutását, hogy Graham Potter kiradírozta a Unitedet a létezésből. Hogy járt a Brighton sikerrel a tavaly májusi meccs után ismét egy 3-gyémánt-3-as szerkezettel? És hibáztatható-e emiatt a Vörös Ördögök edzője? 

📌 Hogy mit tervez valójában Guardiola, annak talán a jó isten sem megmondhatója, mindenesetre a West Ham ellen látottak merőben különböztek a Community Shieldtől. Az első bajnokin Pep behúzta a szélső védőit, a két szélső a vonal mellől húzhatott befelé, a nyolcasok pedig "átkötő"-szerepből indulhattak be. Ez sokkal jobban is állt a csapatnak (meg Haalandnak) - Peet is elégedett vele? 

RÁADÁSként még kiütöttem Soós doktorból némi Liverpoolt is, hiszen én tudom, hogy a szurkolóik itt sokan vannak, hiszen én figyelek rájuk. 🥰

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

LEAK.By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like LEAK.

View all
TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners