Sign up to save your podcasts
Or

Úgy néz ki, hogy igen, szóval búcsúzik a műsorvezető, én már többet idén nem jövök, tiétek az összes mikrofon, legyetek jók, olykor írjatok azért! 😘
Tájmsztemp:
📌 Mester és tanítvány. Kopasz és hajas. Bajnoki és döntő. Manchester City és Arsenal. Minden a szezon legfontosabb meccséről.
📌 A kirúgott edzőt a segítője váltotta, akit most a segítője vált. A Monty Python társulat sem írhatta volna meg szebben azt, ami ebben a szezonban a Tottenhammel történik. Christian Stellini belebukott abba, hogy a csapata 20 perc alatt öt, összesen pedig 6 gólt kapott a Newcastle-től. Mégis mi a fene folyik ennél a csapatnál, és jogosan követelik-e a szurkolók Daniel Levy fejét.
📌 Márk ideges, mert senki sem érti, hogy mit csinál az elmúlt meccseken Trent Alexander-Arnold a Liverpoolban. Jürgen Klopp az Arsenal elleni mérkőzés óta alkalmazza a Manchester City és az Arsenal által is használt 3-2-2-3-as játékrendszert, amelyben az angol szélsőhátvéd labdabirtoklás során egyértelműen középpályásként játszik, de valójában mégsem az. De miért döntött Klopp a váltás mellett, és miben segíti mindez Alexander-Arnoldot és a Liverpoolt?
By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán5
11 ratings

1 Listeners

6 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

6 Listeners

23 Listeners

17 Listeners

23 Listeners

5 Listeners

56 Listeners

3 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

1 Listeners