
Sign up to save your podcasts
Or


Régóta akartuk már leszervezni a Sávlekötőbe, de azt mondta, várjuk ki amíg lemeze fog megjelenni. Most ez megtörtént, és az Idegen album a megjelenés után azonnal top trending lett, még a Global chart-ra is felkerült. Tehetségkutatóból indult, de nem került messze a “gyökereitől”, ugyanis 22 évesen ő lett az újonnan induló The Voice egyik coach-ja.
Ha nem csak hallgatnád, hanem néznéd is:
https://youtu.be/sTL64Y9WA_g
Azahriah már járt nálunk a Sávlekötőben, de úgy voltunk vele, hogy annyi minden történt vele azóta, hogy érdemes újra felvenni a fonalat. Többek között telerakta az Arénát, a Budapest parkot, szinte az összes nagyobb vidéki koncerthelyszínt és fesztiválszínpadot, és emellett még az albumai számát is megnégyszerezte. A legfrissebb eresztése a Memento, ami ma terítékre is kerül.
Ha nem csak hallgatnád, hanem néznéd is:
https://youtu.be/R0QbOC9Xmp0
10 évvel ezelőtt sehova nem tudott az ember úgy elmenni, hogy ne az Élvezd szóljon valahonnan. A hip-hop műfajt ők tették először nagyszínpados és hangszeres műfajjá, amit hatalmas mérföldkőnek számított. Idén lettek 20 évesek!
Ne csak hallgasd, nézd is:
https://youtu.be/tJWVBLCW1s8
#tankcsapda #sávlekötő #lilfrakk #alföldigyerek
Ne csak hallgasd, nézd is:
https://youtu.be/QvNfuRQOZqo
AKVÁRIUM ÉLŐ SÁVLEKÖTŐ FELVÉTEL! - MÁJUS 23.
#ekhoe #sávlekötő #lilfrakk #otl
Ha néznéd is: https://youtu.be/b1TNG8Rryxw
AKVÁRIUM ÉLŐ SÁVLEKÖTŐ FELVÉTEL! - MÁJUS 23.:
MANUEL, AZAHRIAH: Jegyértékesítés indul május 12-én 10:00-kor!
Ha nem csak hallgatnád, hanem néznéd is:
https://youtu.be/GXsJz1qgWVQ
#mirrorglimpse #sávlekötő #lilfrakk #krúbi
Először élő közönség előtt a Sávlekötő! Ezzel az adással indul a negyedik évadunk, innentől heti rendszerességgel jelentkezünk, kivezetünk titeket a nyárba, bepöccintjük a fesztiválszezont! Négy epizóddal jelentkezünk a Sopronfesztről, három adással pedig Budapestről, az Akvárium klubból.
A mai vendégeink két nagyon jó barát, akiknek kivételesen kalandos élete van. Ezt a youtube videóikon is láthatjuk, egyáltalán nem mindennapiak. Legtöbben onnan ismerhetitek őket, hogy ők hozták létre a Mirror Glimpse formációt. Olyan zenét csinálnak, ami szó szerint minden tekintetben meghaladja a saját korát! Köszöntsétek a Sávlekötőben Kriszt és Misit!
Mirror Glimpse - Megették a premimet a disznók: https://www.youtube.com/watch?v=F1Vk0ugfPKk
Kövessetek, hallgassatok bennünket itt és a social oldalainkon is!
Spotify: https://open.spotify.com/show/4o8n2fx5irdMq6xYVrtLue
Instagram: https://www.instagram.com/savlekoto_official/
TikTok: https://tiktok.com/@savlekoto_official?
Facebook: https://www.facebook.com/savlekoto
Köszönjük a helyszínt a Búgócsigának, a lehetőséget pedig a Sopronfesztnek!
https://www.facebook.com/bugocsigaakusztikgarden?locale=hu_HU
Köszönjük a támogatóinknak! Foodora, Samsung, Red Bull, OTP Junior
#reklám
Bulizz fél áron a Budapest Parkban az OTP Juniorral! Tudj meg többet a számláról és a kedvezmény feltételeiről itt: https://www.otpbank.hu/portal/hu/Junior/Szamla
Host: Babaitisz Jorgosz „Lil Frakk“
Főszerkesztő: Molnár Dorka
Rendező-producer: Gabnay Máté
Gyártásvezető: Márky Anna
Vezető operatőr: Pál Ákos
Szerkesztők: Forró Boldizsár, Babaitisz Jorgosz
Operatőrök: Csabai Kristóf, Papp Endre
Képvágó: Marosi Marci
Hangmérnök: Tóth Csaba
Stream: Mandácskó Zoltán
Látvány: Melicher Gréta, Vitray Anna Szofi
Fotó: Telkes Tamara, Fekete Tibor Kristóf
Zene: D.Koms
Vágók: Gabnay Máté, Marosi Marci, Molnár Dorka
Social: Szűcs Máté, Vincze Liza, Telkes Tamara
Jogász: Dr. Péntek Zoltán, Hernold Fruzsina
Helyszín: Búgócsiga Akusztik Garden
Supervisor: Koós György
made with love by Kráss Kontent
Instagram: https://instagram.com/krasskontent/
Sávlekötő hagyományként hoztunk nektek egy ÉVZÁRÓ epizódot! Együtt búcsúztatjuk a 2022-es évet Lábas Vikivel, Miller Dáviddal, Desh-sel és Hajós Andrással. Lesz itt minden: zenei tabu, bolond évértékelés és hajnali szétcsúszást idéző jammelés. A hangulattal Viki mikrofonja sem tudta mindig tartani az iramot. Bocsi a kis hanghibáért! Kicsit megfűszereztük a dolgokat: előzetesen mindenki kapott egy-egy titkos küldetést. De ezt csak ti tudjátok, ők egymásról nem! 😉😎 Vajon sikerül teljesíteniük? Játsszatok, hangolódjatok velünk az újévre!
HA NEM CSAK HALLGATNÁD, HANEM NÉZNÉD IS:
https://youtu.be/ZtYMNXYjGc0
Kéthetente érkezünk új epizóddal, amiben mindig egy új előadó hozza el a saját dalát, amit közösen a darabjaira szedünk, sávokra bontunk. Kövessetek, hallgassatok bennünket itt és a social oldalainkon is!
Spotify: https://open.spotify.com/show/4o8n2fx5irdMq6xYVrtLue
Instagram: https://www.instagram.com/savlekoto_official/
TikTok: https://tiktok.com/@savlekoto_official
Facebook: https://www.facebook.com/savlekoto
A helyszínt köszönjük a Pinewood Studionak, az eszközöket pedig a Kraft Rentálnak! Pinewood http://pinewood.frisk.hu/Kraft Rental https://www.kraftrental.hu/ #szilveszter #lilfrakk #savlekoto #desh #miller #xfaktor #margaretisland #hajosandras #dalfutár
Köszönjük a támogatóinknak, hogy szabadon alkothatunk! #reklám
Harapnál valamit az epizód közben? 1.500 Ft-ot a foodpanda áll az első rendelésből! Használd az "1500" kuponkódot! Részletek: http://foodpanda.hu/ajanlo A forgatáshoz a stábnak és a vendégeknek is kell a max energia. A kreatív alkotáshoz a Red Bull adja a szárnyakat: https://www.redbull.com/hu-hu/
made with love by Kráss Kontent
Instagram: https://instagram.com/krasskontent/
⬇️⬇️⬇️ T.Danny által aláírt póló - LICIT A SAMISULI JAVÁRA ⬇️⬇️⬇️
https://www.vatera.hu/t-danny-altal-alairt-polo-feher-l-savlekoto-licit-a-samisuli-javara-3224162648.html
Egy héten át licitálhattok az alábbi linken, hogy a tiétek lehessen a T.Danny által dedikált póló, amin az ő saját felsőteste szerepel. A licit 2022. december 15-én 19:00 órakor zárul. A legnagyobb összeget felajánló kapja a pólót. A licitből befolyt teljes összeget pedig a Symphonia Alapítvány – SAMISULI kapja majd, akik azért dolgoznak, hogy a rossz körülmények között élő gyerekeknek is legyen lehetősége hangszeres zenetanulásra. Szerezzétek meg a pólót, és licitáljatok egy jó ügy érdekében.
Amikor behívtuk a kollablemezünkre, nem egy szimpla igent küldött válaszul, 3-4 órán belül már küldte a demót. Ez lett a Ne sírj! című dalunk. És, akiről beszélek, az T. Danny.
Élsportoló családba született, és maga is kosaras tehetség, de az útja más irányba vitte. 2019-ben bukkant fel az AK26-os rap tehetségkutatón. Az érmeket pedig hamar milliós megtekintésekre cserélte. Az egyik legmegosztóbb előadó a magyar zenei PALETTÁN. Az évad 3. adásában T. Danny-vel a WOAH című számát szedjük cafatokra.
T. Danny - WOAH: https://www.youtube.com/watch?v=F2lCqRVRDbQ
HA NEM CSAK HALLGATNÁD, HANEM NÉZNÉD IS: https://youtu.be/O18UuTgrly0
A helyszínt köszönjük a Pinewood Studionak, az eszközöket pedig a Kraft Rentálnak!
Pinewood http://pinewood.frisk.hu/
Kraft Rental https://www.kraftrental.hu/
Köszönjük a támogatóinknak, hogy szabadon alkothatunk! #xfaktor #kisskevin #mihályfiluca #táncoljma #rendben #savlekoto #lilfrakk
#reklám
Harapnál valamit az epizód közben? 1.500 Ft-ot a foodpanda áll, az első rendelésből! Használd az "1500" kuponkódot! Részletek: http://foodpanda.hu/ajanlo
A forgatáshoz a stábnak és a vendégeknek is kell a max energia. A kreatív alkotáshoz a Red Bull adja a szárnyakat: https://www.redbull.com/hu-hu/
made with love by Kráss Kontent
Instagram: https://instagram.com/krasskontent/
Egyből egy eXtra adással rotyog a Sávlekötő 3. évada. A tavalyi év óta egyáltalán nem meglepő az, hogy nem csak énekesek, hanem dalszerzők is indulnak az X-Faktorban. Egyre több saját dal születik már a válogatók során, és később az élő show-kban is. Az első évadban Alee és Paulina jártak nálunk, és idén is találtam két olyan arcot, akiknek szétszedhetjük egy-egy saját dalát. Most Kiss Kevin és Mihályfi Luca érkeznek a Sávlekötő stúdiójába.
HA NEM CSAK HALLGATNÁD, HANEM NÉZNÉD IS: https://youtu.be/I9_6ZhMKzKs
A helyszínt köszönjük a Pinewood Studionak, az eszközöket pedig a Kraft Rentálnak!
Pinewood http://pinewood.frisk.hu/
Kraft Rental https://www.kraftrental.hu/
Köszönjük a támogatóinknak, hogy szabadon alkothatunk! #xfaktor #kisskevin #mihályfiluca #táncoljma #rendben #savlekoto #lilfrakk
#reklám
Harapnál valamit az epizód közben? 1.500 Ft-ot a foodpanda áll, az első rendelésből! Használd az "1500" kuponkódot! Részletek: http://foodpanda.hu/ajanlo
made with love by Kráss Kontent
Instagram: https://instagram.com/krasskontent/
Most lett egy éves a bemutatkozó lemeze, a Comic sins. Azóta megfordult vele a világ. Ő volt a tavalyi év egyik legnagyobb robbanása. Közelről néztem végig, ahogyan egyre bővül a citromail gang. És az a hálás szerep jutott nekem, hogy felmehettem mellé a koncertjein az utolsó számra.
Schwarz Ádi, azaz Beton.Hofi a Sávlekötő első évadában is megfordult, de most csak róla lesz szó és az új lemezének első megjelenéséről. És végre, az én legnagyobb emberem is ellátogatott a Sávlekötésre…
Beton.Hofi - Dohánybolt: https://www.youtube.com/watch?v=fNhzpiQRApk
Ha nem csak hallgatnád, hanem néznéd is, gyere a Youtube-ra: https://youtu.be/zmv54NKYgrM
Mostantól hetente érkezünk új epizóddal, amiben mindig egy új előadó hozza el a saját dalát, amit közösen a darabjaira szedünk, sávokra bontunk.
Kövessetek, hallgassatok bennünket itt és a social oldalainkon is!
Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/c/SávlekötőbyLilFrakk
Instagram: https://www.instagram.com/savlekoto_official/
TikTok: https://tiktok.com/@savlekoto_official?
Facebook: https://www.facebook.com/savlekoto
A helyszínt köszönjük a Pinewood Studionak, az eszközöket pedig a Kraft Rentálnak!
Pinewood http://pinewood.frisk.hu/en/
Kraft Rental https://www.kraftrental.hu/
Köszönjük a támogatóinknak, hogy szabadon alkothatunk!
Samsung
Foodpanda
AXE
made with love by Kráss Kontent
Instagram: https://instagram.com/krasskontent/
From the publisher's feed