
Sign up to save your podcasts
Or


A tervezettnél jóval hosszabb szünet után, de újra itt vagyunk. Témánk bőven van, hiszen beszélgetünk az utánpótlás tornákról, a WNBA-ről és az éppen elkezdődött női Világbajnokságról is. Felmerültek olyan dolgok amikben egyetértettünk és olyanok is amikben nem feltétlenül.
Nyári sorozatunkban az utánpótlás válogatottakat vesszük sorra, s ezúttal az U16-os szövetségi kapitány, Kovács Andrea a beszélgetőtársunk.
Természetesen szóba került a BEAC Újbuda csapata is, hiszen ősztől Andrea vezeti a csapatot.
A leghosszabb program Völgy Péter csapataira vár idén nyáron hiszen júliusban Debrecenben Világbajnokság, augusztusban pedig krétán EB vár a lányokra. Mai adásunkban ez a központi téma, de nem mehetünk el szó nélkül az U20 válogatott sikeres spanyolországi felkészülési törnája mellett, ill. az ott kiérdemelt egyéni díjak mellett sem.
Cziczás László csapata tavaly az U19 VB-n elért bronzérme után idén júliusban Sopronban, az U20-as EB-n szerepel. A felkészülésről, a sérülésekról és a felkészülési programról beszélgettünk ezúttal.
Néhány kérdés erejéig foglalkozunk Laci ősztől induló győri munkájával, az UNI Győr csapatánál is...
Véget ért a válogatott 3 hetes összetartása - Formálódnak a keretek a Magyar Bajnokságban - Közeledik a nemzetközi kupák nevezése - Indul a nyár, intenzív időszak előtt állnak utánpótlás válogatottjaink
A Sopron Basket győzelmével zárult a Magyar Bajnokság, sajnos azonban a bajnoki döntőt erősen beárnyékolta Határ Betti sérülése.
Ezekről és sok minden másról beszélgettünk, ill. kicsit előretekintve a nyárról is, ahol a felnőtt és utánpótlás válogatottakra vár zsúfolt program.
Tarts velünk...
Mi más is lehetne a témánk, mint a fantasztikus isztambuli siker! Hallgassuk meg Gáspár Dávidot, a Sopron Basket vezetőedzőjét is. A szokásosnál hosszabb terjedelemben, de van miről beszélnünk!
Kialakultak a nemzetközi kupák négyes döntői, sőt már a helyszínek is ismertek.
A Magyar Bajnokságban a PEAC és a DVTK már négy között, a Szekszárd és a Sopron pedig fél lábbal már továbbjutott.
Kiváló bemutatkozást láttunk a Csata mérkőzésen és méltattuk többek között Kányási Veronikát is.
A közelünkben zajló háborús események árnyékában ugyan, de nagyon sok mindent történt, amiről érdemes beszélnünk. Magyar Kupa győztes lett a DVTK, Final Fourba jutott a Sopron, a Szekszárd pedig mégis folytathatja az EuroCup sorozatban nemzetközi szereplését. Ezekről és sok minden másról besélgettünk
Mi történt a Magyar Bajnokságban és az Euroligában az elmúlt hetekben? Előttünk a Magyar Kupa miskolci döntője és a világbajnoki selejtezők is.
Azaz téma van bőven...
From the publisher's feed

8 Listeners

6 Listeners

1 Listeners