SorozatWiki Podcast

SorozatWiki Podcast

By SorozatWikiTV & Film
Download on the App Store

SorozatWiki Podcast episodes

  • Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat
    A SorozatWiki Podcast új adásában az AMC legújabb saját gyártású
    sorozatával foglalkozunk. Vendégeim a produkció házigazdája, Lovász
    László és Radnai Péter, az AMC kreatív producere. Az élet a tét október
    12-től, jövő hétfőtől minden hétköznap 21 órakor jelentkezik a
    Spektrumon. A 10 részes ismeretterjesztő sorozat mentősök, tűzoltók,
    rendőrök, orvosok, vízirendészek, légimentők és kutató-mentők munkáját
    követi nyomon.
    A beszélgetésből kiderül, hogy miként született meg a műsor ötlete és
    hogyan esett a választás Lovász Lászlóra. Elmesélték, hogyan készültek
    fel a felvételekre és milyen élmény volt a forgatás. Felidézték a
    sorozat legmegrázóbb, valamint legszórakoztatóbb jeleneteit is.
    Megkérdeztük Lovásztól, hogy mennyire volt nehéz utólag feldolgozni a
    legdurvább eseteket, illetve visszanézi-e a saját műsorait. Kiderül
    továbbá az is, hogy az AMC miért gyárt ilyen formátumú tartalmakat.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https:// www.facebook.com/SorozatWiki
    39 min
  • Így élték meg Istenes Bence komoly balesetét – helyszíni interjú a Celeb vagyok készítőivel
    A Celeb vagyok, ments ki innen! gyártója, a Paprika Studios meghívására több napot tölthettem a műsor forgatási helyszínén, Kolumbiában. A legújabb adásunkban a produkció vezető készítőivel beszélgettem. Kónya Gergely, az RTL kreatív vezetője és Pető Gábor, a Paprika Studios szórakoztató műsorokért felelős vezetője elárulták, miért Kolumbiában forgatják, és meséltek a helyiekkel való közös munkáról.
    Elárulták, milyen hosszúak a Celeb vagyok, ments ki innen! előkészületei, és pontosan hogyan zajlik gyártói és tartalmi oldalról. Hogyan utazott ki a hatalmas stáb, és hány magyar dolgozik a dél-amerikai helyszínen. Kitértek arra is, milyen nehézségekkel jár egy ekkora produkció megvalósítása a kolumbiai dzsungelben. Pető és Kónya a helyszínen tartózkodtak Istenes Bence évad eleji komoly balesete idején, és részletesen elmesélték, hogyan élték meg a helyszínen és a produkció vezetőiként.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    35 min
  • Helyszíni interjú Kolumbiából Istenes Bencével, Puskás Petivel és Sipos Orsival
    A Celeb vagyok, ments ki innen! gyártója, a Paprika Studios meghívására több napot tölthettem a műsor forgatási helyszínén, Kolumbiában. A SorozatWiki Podcast legújabb adását a helyszínen rögzítettük, a vendégeim pedig Istenes Bence, Puskás-Dallos Péter és Sipos Orsi. A produkció három műsorvezetője elmesélte, mit szóltak a reality vezetésére való felkérésre, beszéltek arról is, hogyan utaztak ki, kik félnek közülük a repüléstől és hogyan érzik magukat Dél-Amerikában.
    Az adásból Istenes Bence részletesen és őszintén megosztja velünk, hogy miként élte meg a forgatáson történt komolyabb balesetet és miért szállították egy 4 órányira lévő kórházba. Hogyan dolgozott így az évad elején és most hogyan látja az esetet. Miként élte meg a rendkívüli helyzetet Orsi és Peti, és utóbbit miért idegesíti mára a téma. Puskás Peti hogyan emlékszik vissza arra, amikor korábban játékos volt, majd 2017-ben a műsorvezetője, és mit gondolnak a műsorvezetők a formátumról. Ezen kívül azt is megosztják, mennyire nehéz közel egy hónapig a családjuk és barátaik nélkül Dél-Amerikában.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    28 min
  • Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről
    Folytatódik a SorozatWiki Podcast, ahol ezúttal Csermely Ákossal, a Digital Hungary tulajdonosával és főszervezőjével beszélgettem. A fő témánk a legnagyobb médiás konferencia, a Digital-Media Hungary elmúlt 31 éve. A főszervező elmesélte, hogy miként indult 1996-ban a mára évente több mint 2000 résztvevőt vonzó konferencia. Milyen komoly tévés múltja volt és miért hagyta abba. Milyen volt 1999-től 2011-ig a Kamera Hungary tévés fesztivál és díjátadó. Miért indult 2000-ben az Internet Hungary. Az is szóba került, hogy miként változott a Media Hungary a 2000-es években.
    Megkérdeztem azt is, hogy 2010-ben néhány nappal a rendezvény előtt miért kellett elhagyni a Media Hungarynek az addigi helyszínt, a Club Tihanyt. Hogyan találták meg még az évben a két nagy konferenciának máig helyet adó Hotel Azúrt. Szóba került az is, hogyan élték túl a Covidot és abban az időszakban hogyan lehetett követni az előadásokat. A beszélgetésből többek között az is kiderül, hogyan befolyásolta az idei Digital-Media Hungaryt a választások eredménye. Miért nincs ebédszünet a konferencián, vagy éppen miért nem lehet politizálni a kétnapos rendezvényen.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    1 hr 10 min
  • Így készül a Cápák között – interjú Máté Kriszta producerrel és Lakatos Istvánnal
    A legújabb adásunkban a Cápák között című műsorral foglalkozunk, melynek az új évada január 4-től vasárnap esténként a Házon kívül után lesz látható az RTL-en és az RTL+ Prémiumon. A vendégeim: Máté Kriszta, a műsor producere és Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik legismertebb befektetője. Visszaemlékeztünk a műsor 2019-es magyarországi indulására és Lakatos István 3. évadban való csatlakozására. Megkérdeztem, hogy miért hívták a műsorba és miért vállalta el a produkcióban való részvételt.
    Szintén rákérdeztem arra, hogy a produkció készítői mi alapján választják ki a műsorban bemutatásra kerülő vállalkozókat. Lakatos István elárulta, mik a legfontosabb szempontok számára egy befektetésnél. A Cápák között 2026-ban már a 9. évadával indul, szóba került az is, hogy mit gondolnak, mitől ilyen sikeres Magyarországon. Elárulták, hogy mi várható a következő hetekben a produkció legújabb részeiben és mi változik a korábbiakhoz képest. Ezeken kívül szóba került a műsor jövője is.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    38 min
  • Így zajlott a Most Wanted forgatása – interjú Ember Márkkal, Puskás Petivel és Kónya Gergellyel
    A szokásosnál nagyobb szünet után folytatódik a SorozatWiki Podcast, az év hátralévő részében azonban a korábbiaknál sűrűbben jelentkezünk majd új részekkel. Ezúttal az elmúlt időszak egyik legnézettebb műsorával, a Most Wanted – A hajszával foglalkozunk, mely minden hétköznap este látható az RTL-en és az RTL+-on. A vendégünk Ember Márk és Puskás-Dallos Péter a reality két népszerű játékospárosa és Kónya Gergely, az RTL egyik kreatív vezetője, aki közvetlenül felügyeli a produkció munkálatait.
    Mindkét szereplőtől megkérdeztem, hogyan kereste őket meg az RTL és miért vállalták el a műsorban való részvételt. A kreatív vezető többek között elmesélte, hogyan rakták össze Balázsék, azaz az üldözők csapatát, valamint mi alapján kérték fel a menekülő szereplőket. Mindhárom vendégem rengeteg kulisszatitkot mesélt a 6 napos, elképesztően intenzív forgatási időszakról. Sőt a beszélgetés végén Kónya Gergelyt a többek között Csuja Imre és Scherer Péter főszereplésével készült a legújabb magyar sorozatukról, az RTL+on nemrég elindult Jobb később, mint soháról is kérdeztem. Az adás enyhe spoilereket tartalmazhat a műsorvezető-színész páros következő napi meneküléséről, de ezeket hallva is bőven élvezhető marad majd a reality nézése, így mindenki számára érdemes meghallgatni.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    50 min
  • Heti vetítéssel, VIP adásokkal folytatódik a Kincsvadászok – évértékelő interjú Fischer Gáborral
    Az elmúlt években megszokott módon, a tavasz első felében a két nagy tévétársaság legfőbb tartalmi vezetőjével jelenik meg évértékelő interjú a SorozatWikin. Elsőként Fischer Gáborral, a TV2 Csoport programigazgatójával beszélgettünk, akivel a SorozatWiki Podcast legújabb adásában most is egyenként végigvettük az előző év nagyobb saját gyártásait és megnéztük, melyek hoztak jól és melyek nem. Kifejtette a véleményét arról, hogy a 2023-as után a 2024-es évet is megnyerték és hogy milyen tanulságok voltak a tavalyi év tekintetében.
    Eredetileg ebben az interjúban leplezték volna le, hogy érkezik hozzájuk a Flat Hunters – Lakásvadászok, de az adásfelvétel után egy nappal az RTL egy hasonló tematikájú produkcióról adott hírt, így erről végül a TV2 Csoport azóta külön közleményt adott ki. Azonban így is maradt több fontos bejelentés. Fischer Gábor többek között elárulta nekünk, hogy idén lesz-e Sztárban sztár, 1% Klub és Mutasd a hangod a TV2-n. Leleplezte, hogy mi lesz Az 50 milliós játszma folytatásának címe, valamint azt is, hogy két műsorvezetője lesz és, hogy kik lesznek azok. Elmondta, hogy a jövőben várható-e saját gyártású műsor a SuperTV2-n. Ezeken kívül pedig bejelentette, hogy idén késő tavasszal VIP adásokkal és hétvégi vetítéssel tér vissza a Kincsvadászok.
    1 hr 20 min
  • Az X-Faktor valójában egy egész éves produkció – interjú Ács Emesével, az UFA Produkció vezetőjével
    A SorozatWiki Podcast vendége ezúttal Ács Emese, az UFA Produkció ügyvezetője. Az egyik legnagyobb magyarországi műsorgyártó készítette az elmúlt években többek között az RTL-re az X-Faktort, az Álarcos énekest, a Házasodna a gazdát, az Álommelót, a Kalandra Fal!-t, a TV2-re az Ütős Ötöst és a Passwordöt, valamint a VIASAT3-ra a Útközben elmeséled – Csavargások Svábyvalt. Megnéztük, hogy a cég hogyan helyezkedik el a nemzetközi RTL Gropuon belül. Beszéltünk arról, hogy az elmúlt hónapokban a vállalat milyen nagy átalakításon ment keresztül, új nevet kaptak, új ügyvezetőket neveztek ki és pár hete új irodába is költöztek.
    A szakember megosztotta velünk a műsorgyártó jövőbeni stratégiáját és elmondta, hogy mi lett az elődcég fikciós-sorozatrészlegével. Érdekességeket mesélt az X-Faktor és más nagyszabású showműsorok gyártásáról és sikereiről. Szóba kerültek azon produkciók, amik nem annyira működtek a két nagy csatornán. Megkérdeztük, hogy 2025-ben milyen produkciókat készít majd a cég. Arra is kíváncsi voltam, hogy a mesterséges intelligencia miként segíti az UFA Produkció munkáját.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    42 min
  • Napokig rémálmai voltak Thuróczy Szabolcsnak a Budapesti zsaruk egyik forgatása után (x)
    A SorozatWiki Podcast új adásában az AMC legújabb saját gyártású sorozatával foglalkozunk. A Budapesti zsaruk február 3. óta minden hétköznap 22 órakor látható a Spektrumon. A 10 részes ismeretterjesztő sorozatban Thuróczy Szabolcs a BRFK munkatársait követve bemutatja, hogy milyen valójában a rendőrség munkája. Az adásban vendégem a produkció házigazdája, az említett színész és Radnai Péter, az AMC kreatív producere.
    A beszélgetésből kiderül, hogy miként született meg a műsor ötlete. Elmondták, hogy milyen volt az együttműködés a rendőrséggel és hogyan döntötték el, hogy a sorozatban a BRFK mely osztályai kerüljenek bemutatásra. Megkérdeztük, hogy a Tiltott zónák után egyértelmű volt-e, hogy erre a műsorra is Thuróczy Szabolcsot kérik fel és, hogy a színész mi alapján dönti el, hogy mikor vállal el egy televíziós munkát. Kiderül az is, hogy Thuróczynak mennyire volt nehéz utólag feldolgozni a legdurvább eseteket. Felidézték a sorozat legemlékezetesebb jeleneteit is és elmondták, mik a legnagyobb erősségei.
    A legfrissebb tévés és streaming hírek, valamint további beszélgetések: https://sorozatwiki.hu/
    Ha tetszett az adás, akkor kövess minket Facebookon is: https://www.facebook.com/SorozatWiki
    43 min

About SorozatWiki Podcast

From the publisher's feed

Podcast by SorozatWiki