SPACEBAR

SPACEBAR

By A SzóközösségNews
Download on the App Store

SPACEBAR episodes

  • CROSSBAR - Road to Budapest: az Arsenal a BL döntőben!

    Tudni tudtuk, csak nem sejtettük: az Arsenal bejutott a BL döntőbe. Road to Budapest ugye, csak hát nem volt ez egy zökkenőmentes út. Az előző adásban Bandi és Patrik ventiláltak picit az addig eltelt hetek nem túl bíztató teljesítményéről, míg most azért a "kazuális szurkoló" lét napos oldalán ülve tudtuk felvenni szerdai adásunkat. A felvételünk közzétételénél már azt is tudjuk, hogy a címvédő PSG lesz szeretett Ágyúsaink ellenfele Budapesten. Erről, az elődöntőről, meg úgy magáról a véghajráról beszélgettünk.

    KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY: a videó tartalmaz felhívást "közönségtalis" keringőre, kommentben várjuk az érdeklődők jelentkezését a videó alatt! :)

    1 hr 14 min
  • CROSSBAR - Ugyanaz a régi, Arsenalos nóta

    Sok idő telt el a legutóbbi adásunk óta. Nem véletlenül. Megvártuk a City elleni meccset, hogy egyben tudjunk ventilálni az elmúlt hetek eredményeiről, meccseiről. Szeretett csapatunk előbb a Ligakupa döntőben, majd az FA kupában és azóta kétszer a Premier League-ben is elhasalt, ebből kétszer épp a legfőbb vetélytársa, a Manchester City ellen. Van még remény, vagy inkább sóval hintsük be az Emirates-t, helyére pedig építsenek egy palackozó üzemet?

    56 min
  • CROSSBAR - Palackozott Ligakupa döntő Arsenal módra

    Ultimate bottlejob strikes again, avagy ezúttal a Ligakupa döntőt sikerült palackoznia az Arsenalnak.Azért kardunkba ne dőljünk, de hogy megint rajtunk röhög a fél futballvilág, sajnos el kell viseljük, köszönhetően a minősíthetetlen játékunknak a City ellen. Ez egy gyász ventillációs adás, némi óvatos optimizmussal megfűszerezve a bajnokság hajrájára fordulva.

    0:00-Palackozott ligakupa döntő...

    26:25-Jön a bajnoki hajrá, esélylatolgattunk

    42:19-Bal szélre gyorsan, de valakit hozzunk!

    48:43-Ki az, akit bánunk, hogy eladtunk az utóbbi 10 évben?

    50:55-Ha mindent palackozunk, mi lesz az edzői stábbal?

    1:04:18-Relegációs csata: búcsúzunk a Spurs-től?

    1:12:20-Búcsúzás

    1 hr 14 min
  • CROSSBAR - Mercedes a csúcson, el is dőlt a vb?

    Elindult a Forma 1 2026-os idénye, a Mercedes két pilótája, Russel és Antonelli állhattak a pódium első két fokára. Bandi szerint félő, hogy a Mercedes a győzelem ellenére visszafogta magát, Patrik pedig bízik abban, hogy nem olyan nagy a szakadék a köztük és a Ferrari, illetve a mezőny többi konstruktőre között. "A Seres" pedig abban bízott, hogy hamar végzünk az F1 témával, hogy rátérhessünk a hamarosan érkező olasz foci helyzetét boncolgató adásunkra.

    0:00-Ez nem néz ki jól, Mr. Stroll és Mr. Newey

    8:58-Középszer teljesítmény a világbajnoki címvédőktől

    13:50-Verstappen, a futam legjobbja (?)

    16:45-Máris bajnok a Mercedes? A Ferrari pedig hozta a formáját...

    29:09-"Örülünk Vincent?" avagy a FIA most örülhet, izgalmas volt a verseny

    34:21-Búcsúzás

    36 min
  • CROSSBAR - Glory, Glory Man Utd

    Manchester vörös fele feltámadt, és sikert sikerre halmoz. Michael Carrick és stábja robbanásszerű teljesítmény változást hozott az Amorim által megtépázott, szebb időket is megélt Vörös Ördögöknek. Észak-London fehér oldalán ugyanez már nem mondható el: a Thomas Frank által vezetett Tottenham igencsak küzd, és már megint a bajnoki tabella kiesési zónája körül kóvályognak, pontegyenlőségben a kieső-jelölt Leeds-szel. Irány a BL trófea és a "Champo"?

    0:00-Liverpool-Man City: Szoboszlai a félisten

    14:09-Glory, Glory Man Utd

    34:26-Thomas Frank mehet a frankba

    54:30-Man City vagy Arsenal: versenyfutás a PL címért

    1:05:13-James Milner vs Gareth Barry: csúcstartók, avagy Laci nap érdekessége

    1:06:27-Wrexham to the moon and back...to the Premier League/Búcsúzás

    1 hr 9 min
  • CROSSBAR - A Speciális Egyes Szerencsés Bosszúja

    Lezárult a Bajnokok Ligája alapszakasza, méghozzá nem kis csattanóval, ugyanis a Speciális Egyes, José Mourinho által vezényelt Benfica 4-2-re legyőzte a Real Madridot, ezzel bebiztosítva a rájátszásba való továbbjutást, ahol már tudjuk, hogy a Real Madrid ellen fognak két meccsen megmérkőzni a legjobb 16 közé jutásért. A Szóközösségünk a CROSSBAR legújabb felvételén többek között erről, a BL alakulásáról, Tóth Alex Bournemouthba való leigazolásáról, A Premier League csapatainak erőviszonyairól, valamint az F1 barcelonai tesztnapjairól beszélgetett.Külön köszönet a G-ADAM Kiadónak és Szabó Christophenak Az Én Wrexham-Sztorim könyvfelajánlásért!

    0:00-Bajnokok Ligája alapszakasz: José Bosszúja, Arsenal: top of the leagueS, Szoboszlai mesterkurzusai, Haraszti Ádám zsenialitása, fegyelmi mélyrepülés a Realnál

    29:10-Tóth Alex, a Bournemouth játékosa!

    34:07-Premier League EDUkatív: erősödő középcsapatok, a liga ereje a BL-ben

    1:01:59-Bandi öt perce, avagy lezajlottak az F1 2026-os szezonját megelőző barcelonai tesztapok

    1:18:50-Búcsúzás és Köszönet nyilvánítás

    1 hr 21 min
  • BARBESZÉD - Balhé Beckham, Musk & Ryanair módra

    2026. első BARBESZÉD felvételére is sor került, témáinkat pedig tényleg úgy tudjuk csak összefoglalni, hogy itt mindenki mindenkivel balhézik. Balhézik Elon Musk Michael (aki nem David!) O' Leary-vel, Victoria és David Beckham a fiukkal és annak feleségével, az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjében a szenegáli fociválogatott edzője a bírókkal és azok ítéleteivel...Ezúton is köszönjük a G-ADAM könyvkiadónak és Szabó Christophenak Az Én Wrexham Sztorim című könyvet! Hamarosan jelentkezünk a könyvről, a wales-i csapat jelenlegi formájáról ill. a továbbjutási esélyeikről szóló CROSSBAR felvételünkkel!0:00-Intro

    3:15-"Starlinket minden repülőre!" gondolta Elon Musk/ "Fogd csak meg a söröm!" reagálta Michael O'Leary

    24:49-Victoria Beckham vs Nicola Peltz

    45:16-AFCON: levonuló szenegáli válogatott, kritikán aluli bírói ítéletek, szobor-szurkoló, kergetőző labdaszedők...mi volt itt?

    1:05:45-Búcsúzás

    1 hr 7 min
  • CROSSBAR - Még egyszer, utoljára, beszélnünk kell Cucuról

    Boldog Új Évet mindenkinek! 2026. első CROSSBAR felvételén a Manchester Utd és a Chelsea edzőinek távozásáról, valamint a mi kedvenc "Cucunkról", azaz Viktor Gyökeresről, az Arsenalban betöltött szerepéről és eddigi eredményeiről is szó esett.0:00-Intro

    2:28-Amorimtól megváltak a Vörös Ördögök

    38:04-Marescanak is megköszönték a részvételt, távozott a Chelsea-től

    1:00:31-Még egyszer, utoljára, beszélnünk kell Cucuról...

    1:33:32-Búcsúzás

    1 hr 35 min
  • CROSSBAR - Micheli csillagos Ágyús igazolás Nápolyból - S01E27

    Kint jártunk a Puskásban, ahol az írmagját is kiírtották a VB-re jutási álmainknak. Amúgy szeretjük a nápolyit, főleg, ha az Arsenal egyik vezető tisztségét tölti be. De vajon eldőlhet-e minden Las Vegasban, vagy sikerül gurítania Verstappennek egy zöld 13-ast, hogy utol érje Norrist?0:00-Bandi barátkozása egy szerb oszloppal/a magyar válogatott búcsúzott a VB esélyektől

    13:41-Korábban jött a Mikulás Észak-Londonba: Micheli az Arsenal új Scouting vezetője

    24:40-Nem annyira sötét az az alagút Manchester vörös felén

    30:35-Az Arsenal lassan új sürgősségi osztályt nyithat/átnéztük az Arsenal legjobb kezdő 11-ét/Puskás díjas Diaz és Varga gól?

    1:01:40-Szavazás a PL-ben: jön az új fizetési sapka?

    1:12:00-hétvégén Las Vegas GP!

    1:18:14-Búcsúzás

    A Szóközösségünk összetétele a CROSSBAR legújabb részében:Komlóssy PatrikBenedek AndrásFodor László

    1 hr 19 min
  • CROSSBAR - Válogatott MAXterclass - S01E26

    Megszenvedett győzelem az örmények ellen. Verstappen MAXterclass teljesítménye Interlagosban.Patrik bemondta a magyar csoportelsőséget. Bár Laci és Bandi kinevette, a bemondás egyharmada a felvétel közben teljesült: az írek legyőzték a portugálokat.Amúgy ez egy ilyen fáradt szóvicces műsor lett, tehát semmi szokatlan.

    0:00-Bandi és a mezgyűjteménye

    2:20-Laci Magnussen báró és a szóvicc/poén lista

    3:33- Örmény-Magyar VB selejtező és Patrik vállalhatatlan melegen vett pitéje

    22:58-Pótselejtezős esélylatolgatás

    31:59-F1 felvezető, Az év CEO-ja díj a Ferrarinál, Sportszervezet tulajdonosi kérdések

    40:22-Eldőlni látszó világbajnoki cím Norris és Piastri között, MAXterclass ránkijesztett

    51:56-Jövő éves újonckeringő

    59:20-Facebook poszt beharangozó, Búcsúzás

    1 hr 2 min

About SPACEBAR

From the publisher's feed

A szóközösségünk műsorai: