Volt már olyan, hogy pontosan tudtad: amit képviselsz, az fontos – mégis összeszorult a gyomrod, amikor ki kellett állnod mások elé beszélni róla? 🙃
És volt már olyan is, hogy egy stresszes nap végén, teljesen jóllakottan azt érezted: „ennem kell valamit… csak úgy”?
A SpeechPresso Podcast új epizódjában Szitás Hajnal Tündével arról beszélgetünk, mi köti össze ezt a két helyzetet – és miért ugyanazok az idegrendszeri mechanizmusok dolgoznak bennünk akkor is, amikor színpadra állunk, és akkor is, amikor stressz alatt az ételhez nyúlunk.
Tünde introvertáltként jutott el a TEDx színpadáig, és azóta többször adott elő nagyobb közönség előtt. Ebben az epizódban őszintén mesél arról, milyen kihívásokkal járt számára egy érzékeny, sokszor tabusított témát – az érzelmi evést – érthetően, hitelesen és ítélkezés nélkül képviselni.
A beszélgetés során kiderül, hogy az érzelmi evés nem akaratgyengeség, hanem idegrendszeri válasz. Tünde közérthetően elmagyarázza, mi történik stressz alatt a testben: miért kapcsol be a túlélő üzemmód, miért a cukros–zsíros ételek nyugtatnak meg a leggyorsabban, és honnan tudod megkülönböztetni a biológiai éhséget attól, amikor „a gyomrod már jól van, de benned még hiány van”.
Ez a videó neked szól, ha:
👉 érdekel, milyen út vezetett egy introvertált szakembert a TEDx színpadáig
👉 kíváncsi vagy, milyen kommunikációs kihívás egy tabutémát nyilvánosan képviselni
👉 szeretnéd megérteni, mi történik az idegrendszeredben stressz alatt
👉 gyakorlati eszközöket keresel az érzelmi evés kezelésére
👉 fontos számodra az önazonos, ítélkezésmentes kommunikáció
👉 vállalkozóként te is küzdesz azzal, hogy nyilvános helyzetekben beszélj
Tartalom
00:00 - Kutatóból vállalkozó
06:26 - A Tudatosan Egyél márka küldetése
10:18 - Introvertáltként a marketing útvesztőjében
13:45 - A TEDx színpadon
24:45 - Trükkök a lámpaláz ellen
27:36 - Hogyan találd meg az üzeneted kezdő előadóként?
29:06 - Pánik a hűtő előtt - hogyan küzdj meg vele
30:40 - Érzelmi evés, mint pótcselekvés
35:38 - Tévhitek a táplálkozás kapcsán
40:44 - Lehet-e "bűnözni"? - Praktikus tanácsok, hogy az ételre fókuszáljunk?
44:14 - Mi kapcsol ki egy szakmebert?
49:09 - Tervek az EatAware márkával
#TEDx #nyilvánosbeszéd #érzelmievés #stresszevés #idegrendszer #kommunikáció #introvertáltelőadó #SpeechPresso #podcast #önismeret
Tündét itt találod meg:
TEDx:
https://www.youtube.com/watch?v=m_ZwrHZnFwQ&t=62s&pp=ygUac3ppdMOhcyBoYWpuYWwgdMO8bmRlIHRlZHg%3D
Facebook:
https://www.facebook.com/share/17jrVci9XG/?mibextid=wwXIfr
Instagram:
https://www.instagram.com/tudatosanegyel/
HASZNÁLD A SPEECH20 kuponkódot és vegyél részt kedvezményesen Tünde következő workshopján.
Kövess minket az összes platformon, hogy mindig naprakész legyél a legfrissebb tartalommal:
🌐 Tanulnál tőlünk? Írj ránk és visszahívunk:
https://www.speechpresso.com/contact
📘 Facebook:
https://facebook.com/speechpresso
📸 Instagram:
https://instagram.com/speechpresso
🔗 LinkedIn:
https://linkedin.com/company/speechpresso
🎵 TikTok:
https://www.tiktok.com/@speechpresso
Csatlakozz hozzánk, legyél te is magabiztos amikor mások előtt kell beszélned!
SpeechPresso – megtanítunk hatásosan beszélni! 💬✨
A felvételt a Telekom Podcast stúdiójában készítettük:
🌐 https://www.telekom.hu/lakossagi/ugyintezes/elerhetosegek/uzleteink/arena-mall/podcast-video-studio