
Sign up to save your podcasts
Or


Infláció, áremelések, és a folyamatos drágulás – ezekről beszélgettünk.
És előkerült egy friss élményem is az átárazásról: a szemünk előtt csinálták, elég megdöbbentő volt. De Gedzónak is bőven vannak effajta élményei is, úgyhogy azon vettük észre magunkat, hogy erről beszélgetünk, több mint egy órája. A drágulás pártfüggetlen, és pont ugyanúgy megérzi mindenki, bárhogy is gondolkodik a politikáról. Benne vagyunk ebben a folyamatos drágulásban és nem látjuk, hol és hogyan lesz a vége, és ez leginkább azért is baj, mert nem tartjuk valószínűnek, hogy ha egyszer meg is áll ez a folyamat bármi „visszaolcsósodik”.
Hallgassa meg, mi hogyan éljük meg ezeket a helyzeteket! Spojler: ugyanúgy, ahogy mindenki más.
Garai Szakács László
Igen, ez már a századik adás! De ahogy gólörömre nincs idő, úgy ünneplésre sem: éghajlatváltozás és a városon belül közlekedés változása volt a két fő téma. Oké, egy kicsit örültünk a jubileumnak is, meg bemondtuk a Pick Szeged BL-csoportköri ellenfeleit.
Kezdtük egy sarokhármassal és ha már erről szó volt adásban, akkor beszéltünk egy kicsit az NBA-döntőről és Jimmy Butler vakmerő kijelentéséről.
Ezután jött a fő műsorszám: Ézsiás Tamással, a Mondolo Egyesület tagjával beszélgettünk arról, hogy sikerült nekik összegyűjteni azt a pénzt, amiből egy közel negyvenöt négyzetméteres festményt festenek fel a Szent-Györgyi Albert téri sikátorban a Hági Étterem „hátsó tűzfalára”. Hogy a szetávos fűtőművek után miért vágtak bele ebbe a festésbe, és miért pont így, arról is beszélt Tamás.
És mi volt még?
Nevezéktan, azaz miért van szükség valójában a vármegyézésre és a főispánozásra, innen valahogyan átkötöttünk a vasútépítésre meg arra, hogyan rontotta el a MÁV az áramvásárlást. Végül beszéltünk két mondatot a Múzeumok éjszakájáról is, és annak kapcsán újfent felhívtuk a figyelmet arra, hogy érdemes elmenni a Belvárosi Moziba is szombaton. Ugyanis a Móra Ferenc Múzeum új vadnyugati kiállítása adta nekik az apropót arra, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat egy aláadásra visszatérjen Szegedre. Sergio Leone westernjét negyed hattól vetítik a Balázs Béla teremben.
A Szeged.hu podcastsorozata, a Szeged Podcast 98. adása.
Téma:
Vendég:
Trogmayer Éva volt az első vendége a kilencvenhetes Szeged Podcastnak, akivel mesekönyvéről beszélgettünk, illetve annak kapcsán arról, hogyan kezd valaki mesekönyvet írni? Melyiket a nehezebb tanmesét, vagy „happy” mesét írni? Éva beszélt arról, hogy hogyan lehet a szorongásról, a váratlan helyzetek megoldásáról és hasonló „nehéz dolgokról” mesét írni, mennyire értik meg a gyerekek ezeket, hogyan azonosulnak ezekkel a témákkal.
Majd Majó-Petri Zoltán következett, aki előtt Top Gunoztunk is egy kicsit, amíg utolértük. De amint meglett az összeköttetés, egyből elkezdtünk repülőnapozni. Megtudtunk néhány izgalmas, új részletet is, és megbeszéltük azt is, a Dóm téri fáklyázás egészen menő volt tavaly. És ha minden jól megy, akkor összejöhet egy nem akármilyen áthúzás is. Arról nem beszélve, hogy a helikopternapon nem Imreh Lajos Lujó lesz a legnemnormálisabb.
A Szeged.hu podcastsorozata, a Szeged Podcast 96. adása!
Téma:
Vendég:
Hazajöttek a nagy zarándoklatból és jól elmeséltek egy csomó dolgot. Gedzo és felesége, Rozi végigment a portugál Caminón. Láttak, tapasztaltak, igen, lettek vízhólyagjaik. Részt vettek a Nyugat-Európai Horkoló kórus jótékonysági koncertjén és kiderült az is, mi az, amit teljesen feleslegesen vittek. De hogy lett Gerecse 50 egy zarándokútból?
Menjünk ki a borfesztiválra is egy adásra!
Hát jó.
De ki legyen akkor a vendég?
Olyanok, akik mindig ott vannak!
Így beszélgettünk a basszusgitárossal, a hangtechnikussal és a lánnyal, aki csak mosolyog és árulja a perecet.
És szerencsére nem feledtük el köszönteni műsorvezetőtársunkat Gedzót és kedves feleségét, Rozit sem, akik végeztek a nagy sétájukkal, eljutottak Santiago de Compostelába, végigjárták a portugál caminót.
Rengeteg zaj, kuszaság, kutuskák, háttérzaj, és összevissza benyomkodott effektek.
Borfesztiváli zakotaság a Szeged Podcastban!
A Szeged.hu podcastsorozata, a Szeged Podcast speciális, borfesztiváli adása.
Vendégek:
A Szeged.hu podcastsorozata, a Szeged Podcast 92. adása
Téma:
Vendég:
From the publisher's feed