
Sign up to save your podcasts
Or


Mi másról beszélhetnénk ezen a pénteken, mint az amerikaifociról, a világ sportjának egyik legjobban várt döntőjéről. Hozzáértő vendégünk is van, még ha Colts-drukker is: Baranyi Ernő, a Guardians vezetőedzője.
Az Amerikai Egyesült Államokban éppen véget ér az NFL szezon, itthon viszont hamarosan kezdődik a magyar bajnokság. És mivel Szegeden nemcsak beszélni lehet az amerikaifociról, hanem játszani is lehet, a Super Bowl előtti péntekre meghívtuk vendégnek Baranyi Ernőt, a Guardians Amerikai Futball Club vezetőedzőjét, akivel előbb egy kicsit a csapatról, az előttünk álló szezonról beszélgettünk, majd utána rákanyarodtunk az NFL nagydöntőjére.
Kiderült, mindhárman nyugodtan nézhetjük a finálét abból a szempontból, hogy egyikünk csapata sincs ott. Gezdóval meg velem kapcsolatosan ez nem volt újdonság, hiszen tanult kollégám idén a Billsnek drukkol, én meg amióta nézem, tudom az NFL-t a Packersnek. Baranyi Ernő meg az Indianapolis Coltsért szorít. Megtippeltük a győztest, azt is megmondtuk mindhárman, hogy miért nyer az a csapat, amelyikre gondoltunk, sőt, én még két lehetséges végeredményt is mondtam.
És beszéltünk a Super Bowlhoz kapcsolódó dolgokról, például a rituális zabálásokról is.
Majd még maradtunk egy kicsit Amerikában, meghajoltunk ugyanis LeBron James teljesítménye előtt is.
Garai Szakács László
Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesterrel szálltunk buszra, képletesen: mindent megbeszéltünk a mostan érkezett CNG-buszokkal kapcsolatosan, kitértünk a várható nyolc elektromos buszra, és egy kicsit megnéztük a járművek szempontjából Szeged közösségi közlekedését.
A városfejlesztési alpolgármester arról is beszélt, mi a helyzet a trolikkal és a villamosokkal. Majd irtó érdekes adatokat is bemondtunk a buszok üzemanyagáról meg volt egy kis amerikaifoci de most csak érintőlegesen. Kiderült, klasszikus szurkoló én vagyok, Cservenák kolléga és Gedzo másképp drukkol. Végül is úgy is lehet...
Jah, egy pillanata alatt pillanatra kikiáltottak szakértőnek, ezt végül mindannyian megbántuk... És örültünk annak is, hogy újra kinyitott az IH Rendezvényközpont és vannak újra mindenféle jó koncertek, meg programok benne. Meg volt fellépése a Tankcsapdának is.
Garai Szakács László
Holnap a lézerközpontban rendezik meg a Szegedi Fizika Napját. Előadások, kísérletek várnak minden szegedit. Legyen újra gyerek! És vigye is ki a gyerekeit. A fizika valójában nem az, amilyenre az iskolából emlékszünk.
Agymenőköztem egyet az adásban is, kell még egyet, részlet a Gorilla-projektből, az Agymenők sorozat harmadik évadának tizedik epizódjából:
„Fülledt nyári este volt Krisztus előtt 600 körül, az ember végzett a piacon a bevásárlással, más néven az Agórán...” Hát így indult, Penny nem jutott el Bohrig, de önök igen, és a lézerközpontban szombaton az is kiderül, Einstein ugyan vitathatatlanul zseni volt, de volt néhány tévedése. Az egyikről szó is lesz holnap délelőtt.
Erről, ami most itt kétértelmű, szóval a Szegedi Fizika Napjáról Szabó Gábort, az egyetem prorektorát, a lézerközpont vezetőjét kérdeztük, aki azt is elmondta, valahol az általános és a középiskola „átmenet környékén” vesztik el a természettudományok a gyerekek jelentős részét.
A prorektor szerint „itt van dolguk”, ezért is rendezik úgy a fizika napját, hogy azokon az általános iskolások is részt tudjanak venni.
Menjenek el a lézerközpontba, tényleg jó lesz, mondom én, bölcsészként.
– A természettudomány nem a szabályok diktálását jelenti. Erre mindig felhívom a tanítványaim figyelmét – mondta Szabó Gábor.
A prorektor után Gedzo a múlt heti mínusz harmincról beszélt.
Volt persze amerikaifoci is, megtippeltük a két főcsoportdöntő győztesét, és megegyeztünk abban is, hogy Buffalóban Chase-től, a Bengals szélsőelkapójától a második negyed végén elvettek egy TD-t.
Mínusz harminc és szabadkai élmények, meg a határhelyzet és piaci élmények. Nem lehet már alkudni, viszont a hamburger még a régi.
És ha már alkudás: akik szintén nem akarnak alkudni, azok a pedagógusok. Akik a jövő héten újra sztrájkolnak. Egy héten át tart most a demonstrációjuk, erről a sztrájkról beszélgetünk Milodánovics-Hegyi Adriennel és Bató Ágnessel.
A végén meg NFL, megtippeltük a rájátszás következő körének győztes csapatait, majd beszéltünk a major league sportok dresszkódjáról is.
A városklíma és a klímaváltozás extrém időjárásra gyakorolt együttes hatásának modellezése: ezzel a címmel jelentetett meg egy friss tanulmányt Gál Tamás a kollégáival. Ennek kapcsán beszélgettünk vele arról, hogyan lehetne lassítani a globális felmelegedést.
A klímaváltozás megállításában hinni és bízni igazából már teljesen felesleges. Viszont azt még megtehetjük, hogy a lehetőségeinkhez képest lassítjuk ezt a folyamatot, hogy könnyebben és alaposabban tudjunk felkészülni azokra a „kellemetlenségekre”, amiket saját magunknak okoztunk. Gál Tamás az egyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék tanszékvezető-helyettesével, egyetemi docenssel beszélgettünk arról, mi várhat ránk, mit tehetünk, mit kell elfogadnunk.
Utána pedig a szokásos: NFL, illetve megbeszéltük, hol jó Martfűn menüt enni, és azt is, miért renitenskednek a Jászságban.
Avagy mit mond a bagoly?
Több rossz baglyos poén hirtelenjében nincs kéznél, egyébként is, a Twin Peaks-idézet valójában nagyon is jó! És azért is vettem elő, mert 2023. első Szeged podcastjában a Kemes utca erdei fülesbaglyokról beszélgettünk, a madarakról, amik évek óta beköltöznek Tarjánba, hogy ott teleljenek. Nappal ott pihennek, éjszaka meg kirepülnek Szeged környékére vadászni. Ezekről és más bagolyfélék meg más költözőmadarakról is beszélgettünk Tokody Bélával, a Magyar Madártani Egyesület Vízimadár-védelmi Szakosztályának vezetőségi tagjával.
Az adás végén nem maradt el az amerikaifoci sem, ahova ráadásul átkötöttem, ugyanis megkérdeztem Gedzótól, tudja-e, hogy hívják a Baltimore Ravens kabalaállatát? Lentebb ott van. Meg, persze, meg is hallgatható.
És ha már NFL, tette egy merész kijelentést: kedvenc csapatom, a Green Bay Packers vasárnap legyőzi a Detroitot, ezzel bemegy utolsóként a rájátszásba az NFC-ben, és végül megnyeri a Super Bowlt.
Garai Szakács László
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
A Ravens kabalafigurájának Poe a neve.
Milyen volt 2022? Hát...
Mi volt jó 2022-ben? Hát...
Utóbbit azért megválaszoltuk, hárman is: ugyanis eljött hozzánk Cservenák Zoltán kollégánk is, aki most még a Szeged.hu szerkesztője, de január 15-étől már a Szeged Televízió hírigazgatója lesz. De persze volt szó fogadásról is: ezúttal arról, meddig bírja a hősugárzónk, mikor áll meg a műsor rögzítése közben. Az újkori fogadási király jár megint a legközelebb a valósághoz...
Volt szó persze a ma esti várhatóságokról is. Egyébként Bummozik még valaki?
És azt tudják, miről szól valójában egy szórakozóhelyen a szilveszterezés?
Garai Szakács László
Nem vagyok híve a régen minden jobb volt nosztalgiának, de tény, a Karácsony az utóbbi években egyre inkább az általános megbolondulásról is szól. Türelmetlenek vagyunk, idegesek, gorombák, mogorvák. Megöljük egymást a boltban mindenért, de nemcsak a boltban, az odavezető úton is képesek vagyunk elpusztítani egymást. Pedig két és fél napig lesznek csak zárva a boltok...
Nyilván ez az ünnepünk is változik, változott, de ha ilyenkor sem tudunk „viselkedni”, akkor mikor tudunk?
A karácsonyi blokk után meghallgattuk saját magunkat, a múlt heti adásban Gedzo bemondta, mi történik a vb-döntőn – a tizenegyesrúgások kimeneteléig. Szóval, ha fogadni akarunk, nem kérdés, kit kell eztán megkérdezni.
Tisztelegtünk a kő–papír–olló–gyík–Spock előtt, majd az is kiderült, a tengerimalacunkat miért hívják Harry hercegnek, és hogyan került hozzánk.
Garai Szakács László
Van-e értelme tizenegyesrúgásokkal eldönteni a továbbjutást? Lehetne bármilyen más módon igazságosabban eldönteni ezt a kérdést?
Gedzo szerint nem ez a megoldás. (Pedig, de.) Majd bevallja, miért utálja a labdarúgást. És ehhez képest hol tartunk amerikaifociban? Ezután állást foglaltunk, mindketten megmondtuk, melyik csapat nyeri a világbajnokságot és azt is, hogyan nyeri meg.
És mi lesz karácsonykor? Hogy állunk az ajándékvásárlással? És hogyan fogjuk hülyére zabálni magunkat?
Utóbbi azért is borzasztó nehéz kérdés, mert elkezdtem a 14–10-es fogyókúrát és időablakosan étkezünk, sőt, Gedzo már a 16–8-assal is kacérkodik.
Végül megemlékeztünk a szülői demonstrációról is
Garai Szakács László
Hajnal Edina, az Egységes Szülői Front – Szeged aktivista csoport egyik életre hívója volt a Szeged Podcast vendége, akivel szókimondóan beszélgettünk a magyar közoktatás állapotáról. Nem is nagyon jelezheti jobban, milyen állapotban van valójában, mint az, a szülők szervezkednek, hogy támogassák a gyerekeik tanárait abban a küzdelemben, amit a kormányzattal szemben folytatnak azért, hogy javuljanak a közoktatás feltételei.
From the publisher's feed