
Sign up to save your podcasts
Or


Az első medvék „felébredtek a téli álmukból”, és máris megjelentek a településeken. Marosfőn hétfőn egy gazdaságban hat méhkaptárt tett tönkre egy nőstény, amelyet másnap éjjel sikerült csapdába csalni és elszállítani, minden lakott területtől a lehető legtávolabbi helyre.
Marosvásárhelyi olvasónk édesapja 80 évvel ezelőtti befektetését szeretné visszaszerezni, illetve a családi háznak a katonaság általi használatáért és megrongálásáért kárpótlásban részesülni. Mint mondta, sem a polgármesteri hivataltól, sem a hadseregtől nem kapott megnyugtató választ
Fegyelmi intézkedések helyett lehetőség szerint helyi szinten kell megoldást találni az iskolai bántalmazás megszüntetésére, és erre gyakran elegendő a párbeszéd, a kommunikáció is. A szakember szerint azonban amennyiben pár hónap sem elég a probléma részbeni vagy teljes felszámolására, akkor érdemesebb kiemelni a gyermeket a toxikus (mérgező) iskolai közegből, és áthelyezni más osztályba vagy más iskolába, mintsem hogy további sérüléseknek legyen kitéve.
Ötletfonó címmel indított versenyfelhívást a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) és a Bizalomtőke Alap, amelyre javaslatokat vártak arra vonatkozóan, hogyan lehetne több közösségi problémára is megoldást találni egy családbarát, fenntarthatóbb, élhetőbb városért. Több remek ötlet is érkezett, most az ötletekhez társulni vágyók toborzása kezdődik.
Összesen 163,3 millió lejről szóló költségvetés-tervezetet fogadott el a székelyudvarhelyi önkormányzat, a képviselők hétfői soron kívüli ülésén. Az ellenzékben lévő RMDSZ-frakció a beruházások megvalósítását hiányolta, ugyanakkor módosító javaslatokat is benyújtottak.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/elfogadtak-szekelyudvarhely-koltsegveteset-az-rmdsz-a-beruhazasokat-hianyolja)
Néhány év múlva bezár a gyergyóújfalvi kőbánya, a helyén pedig százhektárnyi úgynevezett tájseb marad, amelynek a begyógyításán gondolkodnak. Hogy minél kreatívabb módon lehessen újrahasznosítani a kőbányát, a Hargita megyei önkormányzat tájépítész- és geológushallgatóknak hirdetett kutatói ösztöndíjat.
Csütörtökön tárgyalja a marosvásárhelyi táblabíróság a székelyudvarhelyi kórház alkalmazottai nevében a Sanitas által indított per ügyét – a szakszervezet azért pereli az egészségügyi intézményt, mert az ott dolgozók három éve nem kaptak üdülési jegyeket. Alapfokon a Sanitas javára döntött a törvényszék, az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője bízik benne, hogy a végleges ítélet is hasonló lesz.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/elmaradt-udulesi-jegyek-a-heten-targyalja-az-ugyet-a-tablabirosag)
Megalapozott indokkal ugyan, de minden állampolgárnak joga van arra, hogy hivatalosan megváltoztassa a nevét – akár a családnevét, akár a keresztnevét, akár mindkettőt. Leggyakrabban házasságkötéskor, valamint váláskor van igény erre az eljárásra, de akadnak olyanok is, akik például rosszul hangzó nevük módosítását kérvényezik az önkormányzatoktól.
Miután egy online petícióban több ezren álltak ki a vezetői funkciójából menesztett Bodó Pál szemész főorvos mellett, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra kérte a csíkszeredai kórházat, hogy vonja vissza a főorvos és a főasszisztens kinevezésének visszavonására vonatkozó döntést. Hivatalos felkérést várhatóan hétfőn küld erről, az egészségügyi intézmény ezt követően dönt az ügyben.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/szemeszeti-mizeria-nem-tudja-a-jobb-kez-hogy-mit-csinal-a-bal)
Tavaly országos szinten a 112-es segélyhívószámot tárcsázók 60 százaléka valóban segítségre szorult, de még mindig vannak olyan megyék, ahol a hívások több mint fele nem a segélykérésről szól – ebben a székelyföldi megyék listavezetők. Jó tudni, hogy a hallássérült személyek üzenetben kommunikálhatnak a sürgősségi szolgálatot biztosító ügyeletesekkel.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/a-szekelyfoldi-megyekben-tul-sokan-tarcsazzak-indokolatlanul-a-surgossegi-hivoszamot)
From the publisher's feed