
Sign up to save your podcasts
Or


Az európai uniós finanszírozású fenntartható mobilitási projekt keretén belül zárult le az a közbeszerzés, amely több mint húsz, sűrített gázüzemű (CNG) autóbusz beszerzését teszi lehetővé Csíkszeredában. Azonban az Iveco típusú tömegközlekedési eszközök üzembe helyezése csak a megfelelő infrastruktúra elkészülte után történhet meg.
Bár a marosvásárhelyi állatkertben idén elmaradt a hagyományos MedveZoo, amelynek részeként a barnamedvék a tavasz érkezését „jósolhatták meg” az árnyékuk alapján, azért megkérdeztük és megtudtuk, hogy milyen az időjárás a közkedvelt Somostetőn.
Már nem sok munka maradt hátra a csíkszeredai Márton Áron Kulturális Központ épületének teljes befejezéséig. Gyakorlatilag csak a külső térrendezést kell elvégezni, amelyhez tavasszal fog hozzá a kivitelező. Újdonság, hogy az épületben nemcsak tanároknak, hanem orvosok számára is biztosítanak majd lakásokat.
Noha a part mellett vastag lehet a jégréteg, bent elvékonyodhat, veszélyessé válhat, ezért nagyon veszélyes a befagyott Maroson sétálni, korcsolyázni, netalán valamilyen járművel rámenni – hívta fel a figyelmet a Székelyhon megkeresésére a vízügyi igazgatóság szóvivője, Călin Fokt.
Az állami költségvetés korai, még decemberi elfogadásának köszönhetően a megyei és helyi büdzsék is időben elkészülhetnek. Már zajlik a költségvetések összeállítása Gyergyószék településein is, most dőlnek el a 2022-re vonatkozó lényegi kérdések.
Öt Covid-góc van összesen a Hargita megyei kórházakban, az ott dolgozók közül majdnem nyolcvanan fertőződtek meg az utóbbi időben. Csoportos fertőzések történtek ugyanakkor a csíkszeredai börtönben is, az igazolt koronavírusos megbetegedések száma azonban az oktatási rendszerben a legnagyobb.
Megdöbbentő mértékű veszteségeket okozott a koronavírus világszerte az oktatási rendszerekben. A jelenléti oktatás hiányában a gyerekek a világ sok táján elvesztették az alapvető számolási és olvasási készségeiket is – áll az UNICEF nemrég közzétett jelentésében. Romániában sem fényes a helyzet, hiszen itt is voltak időszakok, amikor hetekig nem járhattak iskolába a gyerekek, ennek pedig egyik legnagyobb szenvedői éppen az írni-olvasni tanuló kisiskolások.
Továbbra is a sereghajtók között szerepel Románia az Európai Unióban a minimálbér szempontjából, ám az Eurostat friss összesítéséből az is kiderül, hogy ha vásárlóerő-paritáson (PPS) számolva vizsgáljuk az adatokat, már nem is áll annyira rosszul az ország.
Már lehet jelentkezni a Gyulafehérvári Caritas két új nappali foglalkoztatójába, amelyeket Csíksomlyón, illetve Gyergyószentmiklóson alakítottak ki főleg azoknak, akik demenciában szenvednek, de nem kizáró jelleggel. Az idősek számára egyébként több szolgáltatást is biztosít a szociális szervezet Székelyföldön, és további terveik vannak ezek bővítésére.
Maros megyében eddig 122 gyerek kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, Hargita megyében 58 gyereket vittek oltásra szüleik.
From the publisher's feed