
Sign up to save your podcasts
Or


A csíkszeredai Oltean Éva nyerte meg az Előfizetni főnyeremény! elnevezésű kampányunk fődíját, az egyiptomi luxusutazást két fő részére teljes ellátással hét éjszakára egy ötcsillagos szálláshelyen. Nyertesünk elárulta, mindeddig nem szegődött melléjük a szerencse, hiszen korábban semmilyen nyereményjátékban nem húzták ki a nevét.
Miközben a negyedik hullám csúcsidőszakában, október végén és november elején Hargita megyében a négyszázat, Maros megyében pedig az ötszázat is meghaladta a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, jelenleg már mindkét megyében száz alatt van ez az érték.
Már a belső szerelések, a burkolás zajlik a Csíkszentdomokoson épülő tanuszoda épületében, amelyet jövőben használatba adnak. A község számára most az a feladat, hogy biztosítani tudja a működtetés feltételeit, amely az energiaárak növekedése miatt nagyobb kiadásokat igényel majd, mint ahogy ezt korábban számították.
Megbízható helyről vásároljunk és őrizzük meg a pénztári nyugtát – figyelmeztetnek a fogyasztóvédelem munkatársai, akik decemberben fokozottan ellenőrzik az üzleteket és kereskedelmi központokat, hogy a vevőket sehol ne érje kellemetlenség.
Már azonosítottak a lehetséges elkövetőket a Csíkszeredában nemrég megkéselt taxisofőr ügyében, viszont egyelőre nincs elegendő bizonyíték ellenük ahhoz, hogy vád alá helyezzék őket. A nyomozás továbbra is folyamatban van, és DNS-mintavétel is történt, ám az eredmények megérkezése akár hónapokba is telhet.
A koronavírus miatt karanténba kényszerült 7 és 18 év közötti kiskorúakat nevelő, beoltott, tehát nem karanténköteles szülők fizetett szabadságot kérhetnek és alapjövedelmük 100 százalékát kitevő juttatásban részesülnek, amit az egészségbiztosítási alapból fizetnek ki – írja elő az a tervezet, amelyet a szenátus első házként megszavazott a múlt héten. A döntő fórum azonban a képviselőház lesz, de egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy mikor tűzik ott napirendre az említett tervezetet.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/vilag/a-beoltott-szulok-is-fizetett-gyerekfelugyeleti-szabadsagot-kerhetnek-n-ha-a-kepviselohaz-is-megszavazza)
A tervek szerint januárt 17-től elindul a szelektív hulladékgyűjtés Marosvásárhelyen, amelyet a magánházaknál kezdenek, majd lépésről lépésre kiterjesztik a tömbháznegyedekre is. A különböző színű zsákokat a hulladékbegyűjtő cég fogja kiosztani a lakóknak, és hetente szállítják el a külön gyűjtött hulladékokat előre meghatározott, utcákra lebontott ütemterv szerint. A tömbházakhoz szükséges szelektív konténerek egy részének megvásárlása is lezajlik januárban.
Aláírta Csíkszereda polgármestere és alpolgármestere azokat a támogatási szerződéseket a két jelentősebb csíkszeredai sportklubbal, amelyek az Európai Bizottsági jóváhagyással támogathatók a járványhelyzet miatti bevételkiesések, illetve többletkiadások orvoslására.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/orszagszinten-egyedulallo-tamogatast-kap-a-csikszeredai-sportklub-es-az-fk-csikszereda-a-varostol)
Noha tavaly a járványügyi korlátozások miatt a legtöbb városban elmaradtak a közös óévbúcsúztatók és az év végi tűzijátékok, idén az enyhébb szabályoknak köszönhetően együtt ünnepelhet a lakosság. Csíkszeredában számos programmal készülnek az év hátralévő részében, és Marosvásárhelyen sem marad el a szilveszterezés, a részleteket viszont egyelőre homály fedi.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszeredaban-es-marosvasarhelyen-is-lesz-kozos-szilveszterezes)
Tiltakozó akciókat terveznek a tanügyi szakszervezetek, miután a kormány jelezte: a pedagógusok bére nem nő a törvényben foglaltaknak megfelelően. Két szakszervezeti szövetség vezetője szerint nagy esély van arra is, hogy zárva tartanak majd az iskolák januárban, és nem zárják le a diákok jegyeit, mert a pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni a törvényes béremelés megtagadása ellen.(Ezt a cikket a Székelyhonról másolták: https://szekelyhon.ro/vilag/az-eloirt-beremelest-kerik-a-tanugyi-alkalmazottak-iskolabezaras-sem-kizart)
From the publisher's feed