Székelyhon Aktuális

Székelyhon Aktuális

By Székelyhon PodcastNewsDaily News
Download on the App Store

Székelyhon Aktuális episodes

  • Vagy most küldik a pénzt, vagy nincs időben fizetés

    Ha napokon belül nem kap költségvetés-kiegészítést a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, valószínűleg már az e havi fizetéseket sem tudják időben folyósítani az intézmény alkalmazásában álló több száz dolgozó számára. Az igazgatóságnak mintegy 14 millió lejre van szüksége ahhoz, hogy év végéig működtetni tudják a szociális és gyermekvédelmi hálózatot.

    3 min
  • Beteltek a helyek az első udvarhelyszéki Waldorf-iskolában – lesz egy második?

    Már a következő tanévre is beteltek a helyek a 2019-ben létesült székelylengyelfalvi Waldorf-iskolában, így teljes lesz az ottani elemi oktatás. Az intézménynél folyamatos a bővülés, már egy új létesítményt is sikerült építeni, és egy következőt is terveznek az 5–8. osztályosok számára. A rendhagyó tanítási forma iránt igen nagy az érdeklődés, már Kisgalambfalván is terveznek Waldorf-iskolát indítani.

    3 min
  • Szennyvízrendszer Bögöz községben: ami elkészült, amin dolgoznak, és aminek még neki sem fogtak
    Sikerült kiépíteni a Bétát, Székelydobót és Vágást érintő szennyvízhálózatot, ugyanakkor van még munka a Bögözt, Agyagfalvát és Décsfalvát magában foglaló részen. A legnagyobb probléma az, hogy új közbeszerzési eljárást kell indítani az említett rendszereket kiszolgáló derítőállomás megépítése érdekében, és ennek a megvalósítása szoros határidőhöz kötött.
    3 min
  • Nagyjából betakarították a pityókát, jöhet a számolgatás, hogy megérte-e
    Végéhez közeledik a pityókatermés betakarítása Hargita megyében. Nehéz esztendőt zárnak a termesztők, ugyanis az inputárak emelkedését nem követte azonos mértékű felvásárlóiár-növekedés, így a gazdák a termésátlag növelésével próbálták mérsékelni a bevételkiesést. Hogy ez mennyire sikerült, illetve hogy a bevételek és kiadások mérlegét tekintve milyen a szezonzárás, arról is beszélgettünk Romfeld Zsolttal, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetőjével.
    5 min
  • Regisztrálni kell a szennyvízgyűjtőket

    Országosan regisztrálni kell az egyéni szennyvízgyűjtő és -tisztító rendszereket november 22-ig. Gyergyószentmiklóson is nyilvántartásba veszik ezeket, a városban közel kétezer háztartás érintett. A lakók a regisztrációs űrlap segítségével kell nyilatkozzanak arról, hogyan oldják meg a szennyvíz elvezetését.

    4 min

About Székelyhon Aktuális

From the publisher's feed

Ez a Székelyhon Podcast csatornája, nem csak székelyföldieknek. Hírek, tudósítások, riportok Székelyföldről, hangosan.