
Sign up to save your podcasts
Or


Másfél millió eurós európai uniós finanszírozású beruházást zár most le Gyergyóditró. Befejezték az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítését, a napokban az aszfaltozás történik meg ott, ahol az útburkolat felbontása szükséges volt.
A székelyudvarhelyi városházának ugyan lejárt az utak javítására kötött kétéves keretszerződése, de máris újat írnak alá a megbízott vállalkozással. Az utak és járdák javítását a legtöbb helyen sikerült elvégezniük, ám a következő évre is maradt elég munka.
Öt kilométernyi utat újíthatnak fel Szentegyháza nagyfalusi részén, miután közel húszmillió lejért pályázott sikeresen a helyi önkormányzat az Anghel Saligny-programban. A kis település vezetősége országszinten is az elsők között kötötte meg a projekt finanszírozási szerződését a kormánnyal, ráadásul már megfelelő kivitelezőket is talált.
Elsősorban a munkaadójukkal elégedetlenek a marosvásárhelyi Hidegvölgyben élő romák, akik az utcára is vonultak, így kérve a hivatalos intézmények képviselőit, hogy járjanak közbe érdekükben. Marosvásárhely polgármesterre megpróbált közvetíteni a városlakók és a cég között, tudatva, hogy több, a Hidegvölgyet érintő terven dolgozik a város.
A csíkszeredai önkormányzatnak kedvez a Hajnal utcai krízisközpont létrehozásának megakadályozása érdekében indult perben született elsőfokú bírósági ítélet. A környékbeli cégek által benyújtott keresetet elutasították, a döntés viszont nem jogerős, fellebbezni lehet ellene.
Egy ideje áll a munka a csíkszeredai központi parkba tervezett forrásház körbehatárolt területén. Az október eleji kivitelezési határidőt ugyanis hosszabbítani kellett egyrészt az esős időjárás, másrészt a parkban zajló sok kulturális esemény miatt.
Rendkívüli ülésen szavazták meg a marosvásárhelyi tanácsosok azokat a változásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a megyeszékhely elnyerje a 9,7 millió eurós uniós támogatást és létrehozza a Fotográfiai Múzeumot. A megyeszékhely az utolsó lesz, amely megkötheti az emlékhelyek kialakításáról szóló szerződést, már hat település megtette ezt, esetükben mindent rendben találtak az uniós források felhasználását ellenőrző intézmények.
Egyesek izgatottan, mások némi aggodalommal várják, hogy milyen lesz az új konténerlakásokban lakni, ugyanis javában folyik a költözés Csíkszeredában az Erőss Zsolt Arénából a csíksomlyói cigánytelep szomszédságába. A tervezett 11 konténerlakásból négyet már leszigeteltek, részlegesen már be is bútorozták. A családok kiveszik részüket a munkából, ez lesz az új otthonuk, miután tavaly januárban házaik a tűz martalékává váltak.
From the publisher's feed