
Sign up to save your podcasts
Or


A Maros vízgyűjtő medencében még több vízi erőművet lehetne létrehozni, és fontos a ratosnyai létesítmény elindítása is – értékelte megkeresésünkre Dávid Csaba mérnök, az Országos Vízügyi Igazgatóság korábbi igazgatója a román kormány azon döntését, hogy uniós pénzalapokból befejezné és működésbe helyezné a ratosnyai vízi erőművet.
Jövő tavaszig időt nyertek a közétkeztetési egységek, hogy felkészüljenek annak az új fogyasztóvédelmi törvénynek az alkalmazására, amely kötelezővé teszi a felhasznált összetevők mellett az adalékanyagok és az ételek tápértékére vonatkozó információk feltüntetését ezekben az egységekben.
Nehézségekbe ütköztek azok, akik az Orosz Állami Levéltártól igényelték volna az orosz fogságot igazoló iratokat, mivel a Román Posta február óta nem szállít küldeményeket Oroszországba. Így az érintettek két lehetőség közül választhatnak: online kérvényezhetik a dokumentumokat, vagy vállalják a nemzetközi gyorsposták borsos áru szolgáltatásait.
Nem váltakozó sikerrel, inkább sikertelenséggel folytatódnak az önkormányzat területvásárlási próbálkozásai Csíkszeredában. Míg korábban szociális lakások építésére nem találtak telket, most erre van felajánlás, az ipari inkubációs központ számára felajánlott öt ingatlanból viszont egyik sem felelt meg.
Vágott nordmann-fenyőkkel árasztották el a karácsonyfa-piacokat Székelyföld-szerte, a lucfenyő és ezüstfenyő egyre inkább veszít népszerűségéből, jóval kevesebb példányt kínálnak eladásra, mint évekkel ezelőtt. Az árakat tekintve a tavalyiakhoz hasonló árban kínálják a fákat, a kisebbeket 40-60 lej között, a 2-3 méteres fenyőkért 150-400 lej közötti összeget kell fizetni, az ennél magasabb és szép példányoknak azonban ennél jóval borsosabb az ára.
Történelmi pillanatként élik meg a borszékiek, hogy 12 év munka után végre megnyílt az új, különleges szépségű és modern wellnessközpont. Télen napi 700, nyáron 1000 vendéget tud fogadni, a turizmus fellendülését várják tőle, hogy Borszékre újra ezrével érkezzenek a pihenni, gyógyulni vágyók.
A Nagy-Britanniában tapasztalt időjárás miatt több, Londonból induló vagy Londonba tartó repülőjáratot töröltek a héten. Az intézkedés egy marosvásárhelyi járatot is érintett.
Közel harmincezer ember nem rendelkezik érvényes személyi igazolvánnyal Maros megyében. Többségüknek csak lejárt a személyi okmánya, de vannak olyan gyermekek is, akiknek még születési bizonyítványuk sincs. Papíron gyakorlatilag nem is léteznek.
Utcára vonultak szerdán a pedagógusok és az oktatási rendszer más dolgozói, mintegy hatszázan tiltakoztak Bukarestben a parlament előtt. „Mielőtt megkérdeznétek, mennyibe kerül az oktatás, kérdezzétek meg, mennyit ér!” – ilyen és ehhez hasonló táblákkal, transzparensekkel üzentek a honatyáknak. Tiltakozó akciójuk célja, felhívni a figyelmet arra, hogy van, aki még 1700 lejt keres a rendszerben, ráadásul jövőre az elmúlt évek legalacsonyabb büdzséjét szánják az oktatásra.
A Gyilkos-tó partján álló, csónakházként ismert épülethez szálltak ki a hatóságiak nagy erőkkel szerdán; a szóban forgó ingatlanban van a csónakoztatást végző Viridis Kft. székhelye. Információink szerint ezzel egy időben más helyszíneken is megjelentek a hatóságok.
From the publisher's feed