
Sign up to save your podcasts
Or


Tiltakoznak a székelyföldi vállalkozók az adótörvénykönyv módosításai ellen. A gyergyói Arbor Vállalkozók Szövetsége úgy véli, hogy a legnehezebb helyzetben lévő kisvállalkozókat érintik leginkább a rendelkezések, amelyek plusz terheket rónak ki rájuk.
Országos szinten és Hargita megyében is újra növekszik a koronavírussal fertőzött betegek száma. Gyergyószentmiklóson több mint két héttel ezelőtt azonosítottak új fertőzöttet, és azóta folyamatosan vannak megbetegedések. Emiatt a gyergyószentmiklósi kórházban lerövidítették a beteglátogatás programját.
Közös küldöttgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) vasárnap Csíkszeredában, ahol Mezei János és Csomortányi István pártelnökök is felszólaltak, megerősítve az egyesülés szükségességét.
Gazdag politikai és közéleti program, minden eddiginél erősebb sportkínálat, több mint 400 programpont és 27 előadói sátor várja a táborozókat, fesztiválozókat Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmincegyedik kiadásán. Július 19–től 24–ig többek között magas rangú politikusok, közéleti szereplők, világbajnok és olimpiai bajnok sportolók adnak elő a fesztiválon, de Tusnádfürdőre látogat például Marco Rossi, a magyar válogatott edzője is.
Csíkszereda központjában épülhet meg a város első parkolóháza, de erre még várni kell, mert a kiszemelt terület pontos kijelölése még nem történt meg. A városvezetés hosszú távra szeretné bérbe adni a telket, a beruházás iránt van érdeklődés.
Augusztus 21-ig lehet javaslatot tenni, hozzászólni az új tanügyi törvény tervezetéhez. Az új jogszabály a 2024-es középiskolai felvételit, valamint a 2027-es érettségi vizsgákat is érinti, akárcsak a tanárok kinevezését, de a tanfelügyelőségek megszüntetését, a jegyek helyett a minősítés bevezetését is kilátásba helyezi.
Az energia- és építőanyag-árak látványos emelkedése ellenére sem adja fel elképzeléseit a madéfalvi községvezetés, amely egy olyan többfunkciós üdülőtelepet szeretne létrehozni, ahol wellnessközpont is létesülne. Egyelőre az övezeti rendezési tervet kell elfogadni.
Járdaszakaszok épülnek a 13A jelzésű országút Máréfalvát átszelő részén, ahol a gyalogosbiztonság javítását tűzték ki célul. A munkálatok során ugyanakkor a parkolást is megkönnyítik az autósoknak, így zavartalanabbá válik a közlekedés az országúton.
From the publisher's feed