
Sign up to save your podcasts
Or


„Négy napon át fejére állítjuk a várost jó értelemben” – hangzott el a Csíkszereda nyárindító fesztiváljának programjait ismertető sajtótájékoztatón szerdán. A június 9-12. között zajló eseménysorozat tíz helyszínen zajlik majd, közel 80 programponttal.
Nem kellett sokat várni az enyhítések után: megállt a koronavírusos betegek számának a csökkenése Romániában, az újonnan kiszűrt esetek száma ismét emelkedőben van. Elkezdődött a hatodik hullám Fejér Szilárd kémikus, kutató szerint is: az új megbetegedések több mint a felét már az omikron egy újabb variánsa, a BA.2 okozza.
Nagyobb az érdeklődés a gyógykezelési jegyek iránt tavalyhoz képest, eddig 740 kérést nyújtottak be a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárhoz. Az igényléseket az év folyamán több fordulóban fogadják, legkésőbb november 30-áig.
Egy hete kezdődött el a népszámlálás önkitöltős szakasza, szombatig csaknem hatszázezren éltek is ezzel az online lehetőséggel. Az elmúlt hét tapasztalatai azonban rámutattak a rendszer buktatóira is: legfontosabb, hogy el lehet küldeni a kérdőívet úgy is, hogy nem jutottunk el a végére. Sokan éppen azzal telefonáltak a Népszámlálás.ro csapatához, hogy nem is szerepel a kérdőívben etnikum vagy anyanyelv, mert hamarabb elküldték a kérdőívet.
Befejezte a kivitelező a rábízott építkezést, így már csak kisebb, az önkormányzatra háruló munkálatok vannak hátra, a közel háromszáz háztartást érintő zeteváraljai szennyvízhálózat üzemképességének eléréséhez. Ezután csatlakozhatnak a lakók a rendszerre.
Elhanyagolt, rossz állapotban áll a gyergyószárhegyi Énkány utcában az a régi harangláb, amelynek rendbetételére készülnek. Egy, minden tekintetben szárhegyi színjátékot készülnek előadni, amelynek célja, hogy az egész közösség figyelmét felhívják a csengettyű felújításának fontosságára.
Stagnál a koronavírus-járvány Hargita megyében, ahol mindössze öt-hat új esetet igazolnak naponta, és a kórházban ápoltak száma is jelentősen lecsökkent, így több intézményben is lehetővé tették a betegek látogatását. Maros megyében is csökkennek a járványmutatók, de lassabb ütemben.
Anyagi nyereséget a harmadik szezon végének közeledtével sem könyvelhet el a 2019-ben átadott székelyudvarhelyi sátortetős műjégpálya, sikereket viszont annál inkább: elégedettek a szülők és tanítók a téli szezonban működő Korisuli elnevezésű korcsolyaoktató-programmal, ugyanakkor a hokiedzéseket is kiváló lehetőségnek tartják.
A harminc évnél fiatalabb generáció sokkal empatikusabb, mint az idősebbek, akik még mindig tartózkodón viselkednek, ha Down-szindrómával élő gyerekkel találkoznak. Ezért is szükségesek az olyan utcai megmozdulások, amelyeket egy-egy világnap alkalmával szerveznek, érzékenyítve a társadalmat. (Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/erzekenyito-megmozdulas-a-down-szindroma-vilagnapjan)
A gyergyószentmiklósi óvóhelyeknek, bunkereknek a nyilvántartása a polgármesteri hivatal polgárvédelmi szakfelügyelőjének feladata. A nyilvántartás alapján a Csíky-kert és az ott található Szent Benedek Tanulmányi Ház van megjelölve menekülési pontként Gyergyószentmiklóson, de hat másik óvóhely is szerepel a polgári védelem nyilvántartásában; ezekben összesen 625 személy fér el – tudtuk meg a gyergyószentmiklósi önkormányzatnál érdeklődve. (Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/ezek-az-ovohelyek-allnak-a-lakok-rendelkezesere-baj-eseten-gyergyoszentmikloson)
From the publisher's feed