Költő, író, szerkesztő. Battonyán született, abban az évben, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága Rákosi Mátyás feltételhez kötött hazaengedéséről döntött. Amikor egy romániai magyar fiatal értelmiségi felgyújtotta magát a kommunisták brassói székháza előtt. Amikor Budapesten felavatták a piros metró első szakaszát. Amikor az Apolló-13 fedélzetéről elhangzott a híres mondat, hogy „… volt egy problémánk”. Amikor a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai tárgyalások második fordulóját tartják Bécsben. Amikor az Elnöki Tanács döntésével Tiszaszederkényből Leninváros lesz. Amikor Salvador Allende győz a chilei választásokon. Amikor az Egyesült Államok légiereje egy különleges bevetést hajt végre Észak-Vietnámban. Szóval 1970-ben.

Kialakult benne egy sajátos vonzódás a múlthoz és a gyermekkorhoz. Közös igazodási pontunk Debrecen. Vendégem karakteresen sovány arcával filmsztár is lehetne; viszont József Attila-díjas tényleg lett.

Egy versében azt írja:

„Égő lámpás, a jelenvaló Krisztus fénye.

Egy barkácsboltban vettem, és nem

jutott eszembe Krisztus, és az sem,

hogy gyerekként mindig letérdeltem

az oltár előtt, mintha Isten színe előtt –

És tényleg: az Atya nézett le rám

lábát a földgolyón tartva.”

Poós Zoltánnal beszélgettem.

Fotó: Horváth Péter Gyula

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince