Magyar téka

„Nemzedékében a hazai szociografikus hagyomány egyik életben tartója” – ez a mondat is szerepel a hivatalos indoklásban, vagyis hogy miért a Sárospatakon született, jelenleg Debrecenben élő szerző, Juhász Tibor kapta idén a Sziveri János -díjat. A fiatalon elhunyt vajdasági alkotóról elnevezett elismerés persze elsősorban a líra vezető szerepét valló utódnak szól, illetve - ahogyan a hivatalos szöveg fogalmaz – a magabiztos szerkesztőnek, aki, mint kihangsúlyozzák 1992-ben látta meg a napvilágot. A beszélgetésben a földrajzi távolságot telefon hidalta át.

Kép: A Sziveri-díj átadása (Gerle Margit, Fenyvesi Ottó, Juhász Tibor) fotó: Mariia Kashtanova | Szerkesztő: Nagy György András

Az irgalom olyan kincs, amelyet lehet kérni és lehet önként is gyakorolni. Irgalmas csak az tud lenni, aki valamikor maga is irgalmasságot talált valahol, valakinél.” Ezekkel a mondatokkal ajánlott a közönség és a közösségek figyelmébe a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, Balog Zoltán egy könyvet. A kötet létrejöttéhez az első lépést 14 évvel ezelőtt Beer Miklós a váci katolikus egyházmegye akkori püspöke tette meg, amikor börtönkápolnát avatott Balassagyarmaton. A „Misszió a rácsok mögött” című album tulajdonképpen főhajtás azok előtt, akik segítő útravalót nyújtottak át az új életet kezdőknek. Mert vannak annak feltételei, hogy a letöltött büntetés után a kiszabadulás egyben felszabadulás is lehessen. A mű szerkesztőjével, Gránitz Miklós fotóművésszel Nagy György András beszélgetett. | Szerkesztő: Nagy György András

Élete utolsó hónapjaiban, azaz 1936. augusztus 8-a és november 3-a között úgynevezett kórházi beszélgetőlapok segítségével kommunikált környezetével. Ő, aki a szónak igencsak mestere volt; ő, aki a magyart pusztán a szépségéért is szerette, ő, aki megannyi nyelvre is építő játékot, tréfát eszelt ki a barátaival. A költő és író hírnevét furcsa tükörben mutatja, milyen részletességgel, bulváros felhangokkal számoltak be a korabeli lapok a végórákról; egy olyanfajta kultuszt elkezdve, amit Kosztolányi Dezső másnál sem szeretett. A magyar tékában ma Parádi Andrea irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos titkárával beszélgetek.

Képek: Kosztolányi Dezső levelezőlapja Szegi Pálnak, a Pesti Hírlap Vasárnapja szerkesztőjének, 1930-as évek (PIM Kézirattár) | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Pécsett az első jelentős könyvgyűjteményt Berényi Zsigmond püspök hozta létre, ám a könyvtár fénykora Klimo György püspöksége idején kezdődött, akit az a cél vezérelt, hogy újraindíthassa Nagy Lajos király középkori egyetemét. A könyvtárat 1774-ben nyilvánossá tette, így annak ellenére, hogy Mária Terézia nem adott engedélyt az egyetem létrehozására, a gyűjteményt a püspök mégis a köz szolgálatába állította, mely a mai napig is elérhető bárki számára. A pécsi Klimo Könyvtárban minderről Méreg Martin könyvtáros mesélt. | Szerkesztő: Csuth Judit

| Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

Az Év Könyve. Valószínűleg nehéz lenne teljes listát összeállítani arról, hány szakmai szerveződés készít ilyenkor saját sorrendet. A Könyves magazinnál mindenesetre egy olyan kötet lett az első, amely szövegében és formavilágában a Bibliát idézi. Egy olyan történelmi regény, amely egy nagyon kicsi gyermek szemével láttatja az eseményeket. Olyanokat, amiket a szerző maga is át- vagy megélt:1958-ban – mialatt református lelkész édesapja börtönben volt - őt, édesanyját és 6 testvérét deportálták. Évekig éltek a román állambiztonsági szolgálat őrizete alatt a Duna-deltában. A Kitelepítés szerzőjét, a Kolozsváron élő Visky Andrást telefonon értem el. | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Születési anyakönyvi kivonatába a Lipák vezetéknév került. Első verseskötetében maga közli, hogy: „Zalán Tibor: kitalált személy, egy idegen, így tökéletes viszony mindenhez.” Nemrég dőlt el, hogy a több műfajban is alkotó szerző kapja majd – egy másik 68 esztendőssel, a kaliforniai Peter V. Czipott műfordítóval együtt - a Balassi-kardot, amit majd a szokásoknak megfelelően Bálint-napkor, tehát jövőre adnak át. A díjazott azt elfogadja, hogy a 70-es években indult nemzedékhez tartozik, ám hivatalos, szervezeti tagságra nem vágyik. Keres ugyan, de valami mást. Utazó című versében írja:

Megérkezését

nem tartotta számon

senki.

A napok

is ferdén peregtek el. Az

éjjeli szekrényen

hideg félórája

maradt

és az aritmikus ketyegés

a fürdőszoba hamis

márványtörülközőiben

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Halottak napja

– Menj el a térre

ahol fekszenek,

mondták – csak menj oda

ha nem hiszed.

Elindultunk

és néztük, hogy dörög

egy helikopter

a város fölött.

Kocsikon fegyver,

tankok, katonák

vonultak

a Szabadság-hídon át.

A rádióban

dobolt a gyászzene,

szél fujt, a város

vad lélegzete.

Esőben csillogtak

a háztetők

amikor megálltunk

a tér előtt.

Sötétedett már,

nem láttuk a vért,

csak a gyertyák

lobogtak a holtakért.

S nem tudtuk, hogy

ki ölt és ki a holt?

Hullt az eső,

halottak napja volt.

1956 novemberében születtek ezek a sorok. Egy olyan költő írta, akinek nem a neve lett igazán híressé, hanem egy másik verse: Piros a vér a pesti utcán. Az álmok katonája abban az esztendőben született, amikor az első magyar távbeszélőként is használható rádióadót üzembe helyezték Csepelen. Tamási Lajos életében is fontos szerepet játszott a dunai sziget, ám az ő kisugárzását, tényleges hatását nem lehetett fizikai eszközökkel, műszerekkel mérni. Vajon csak a forradalom, mint fogalom és megélt valóság köti őt össze Petőfivel, vagy valami más is? - Erre keresi a választ egy ikerkötet. Üdvözlöm Önöket a zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vince nevében is. Nagy György András vagyok. A duplabrevárium összeállítóját, Benke Lászlót kérdeztem.

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

„Néma testvérek, álmotok beszéljen,

Anyatej-szóval, ajándék-igékben,

Szűz nyelven, amelyben tudat s világa

Egy lett, hogy verssorát hagyja a mára,

Mint hóba írná ösvényét a vándor -

Nem tudván, hogy eltűnik olvadáskor.”

/Richard Wilbur, fordította Széky János/

Ezt az etruszk kötőkhöz szóló verset idézi egy tanulmányában a Madách Irodalmi Társaság elnöke. Bene Zoltán ebben az írásában azt a kérdést feszegeti, hogy olvassák-e ma még például az Ember tragédiáját. Ő társaival együtt egyébként azok közé tartozik, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy az 1864 október 5-én elhunyt szerző, amúgy halhatatlan alkotását ne kezdje ki például a feledés. „Ember küzdj és bízva bízzál!”

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

„Az írónak nem az a szerepe, hogy szerepe legyen, hanem hogy hasson.” Írta az 1888. szeptember 7-én született Karácsony Benő, aki valójában Klärmann Bernátként látta meg a napvilágot, s amíg tehette, az élet napos oldalát látta. Történelmietlen a kérdés, milyen hatása lehetett volna neki magának, ha nincs a történelem - ha nincs Trianon, ha nincs Auschwitz. „Írogatok. Palackokba üzenetet zárok s a palackot tengerbe dobom, mint magányos szigetről a hajótörött.” Ez is egy önvallomás az alkotótól. Életművében talán mindenki megtalálhatja a neki szóló levelet. Beszélgetőtársam egy olyan író, irodalomtörténész, aki történetesen most a Magyar Nemzet főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Kép: Részlet a Brassói lapok cikkéből | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Idén lenne 80 éves, de a felét sem érte meg. Annak idején augusztus 10-én érkezett ebbe a világba, de távozásakor már nem várta ki ezt az időpontot. Sokan ködlovagnak mondják, s talán valóban akként lovagolt ki - nem Perzsiából, hanem a lassan túlérő Kádár-kor Magyarországáról. Ha azt mondom volt benne spiritusz, akkor van, aki simán a szeszre gondol, van, akiben az örök ellenálló képe villan fel, s van, aki pedig az ihletet érti rajta; az meg úgy lehet, talán abból a másik világból érkezett, amit, mint író folyton keresett. A kritikusok hol a nemzedéki élmény megfogalmazójának tekintik, máskor meg épp azt emelik, ki hogy túllépett generációján. Egy mai tankönyv úgy mutatja be, mint aki megszabadult a politikai rendszer igazolásának kényszerétől; nem szakított az elbeszélői hagyományokkal, de bátran kísérletezett – így kijátszott mindenféle olvasói elvárást. Nem könnyű – ez sokféle értelemben elmondható Hajnóczy Péterről. Róla kérdezem Hoványi Márton egyetemi adjunktust, irodalmárt, teológust. | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince