Magyar téka

Sárváron született. Legfontosabb tudományos munkájának a Magyarországi Középkori Latinság Szótárát tartja, de legalább ennyire lényeges számára a hazai vonatkozású emlékek kutatása a vatikáni levéltárban. Sokat foglalkozott a legendák László királyával és Anonymusszal. Az eddigiek sorát gyarapító elismerését azonban nemrégiben egy másik, történelmünket meghatározó személyiségért kapta. Egészen pontosan a Szent Istvánról szóló könyvért – ami a Kossuth kiadó Sorsfordítók-sorozatában jelent meg. A Stephanus–díj indoklásában szerepel a keresztény értékrend magas színvonalú közvetítése is. Üdvözlöm Önöket a zenei szerkesztő Bögös Henrietta nevében. Nagy György Andás vagyok! A Magyar téka ma Szovák Kornél professzorhoz, az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat egyik intézetigazgatójához látogatott el.

Kép: Szovák Kornél a Magyar Kurír felvételén | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Ha a hivatalos névjegyét nézzük, akkor abból annyi derül ki, hogy kiadó, producer illetve annak az egyesületnek az elnöke, amely a Magyar Örökség-díjat gondozza. Ez azonban még mindig kevés magyarázat arra, miért tűnik fel jellegzetes alakja megannyi rendezvényen. Számos program az ő ötlete alapján valósult meg, illetve öltött testet, máig szervez, intéz, de ha kell az adminisztratív teendőket is elvégzi. Számára az első a szolgálat. Ha meglátja, hogy tenni kell, akkor munkához lát. Legalább ennyire fontos neki – sőt talán egy picivel többet is számít – a zene. Legyen szó a Kárpát-medence muzsikájáról, református fesztiválról, énekes cd-ékről, vagy éppen progresszív rockról. Szóval a hit és a hagyomány egysége. Szakálla ma már sokkal rendezettebb, mint a lemezlovas-korszakból fennmaradt fényképeken, frizurája azonban még emlékeztet a korántsem feledésre ítélt múltra. Leveleinek aláírásába mostanában bele-belekerül egy szám: 70. Ez az aktuális életkort takarja, és némi magyarázat arra, miért gondolkodik a pihenésen, vagy legalábbis azon, amit ő annak tart. Üdvözlöm önöket a zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vincze nevében is. Nagy György András vagyok. A Magyar téka vendége egy olyan ember, akiről lehetne is könyvet írni, de ha más nem, akkor majd ő maga megteszi: Böszörményi Gergely.

Képek: Az életút néhány állomása | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

A pleográfia, vagyis az írástörténet, valamint a pálos rend múltjának kutatása nem csak hangzásban cseng össze: Sarbak Gábor ugyanis mind a kettőt műveli. A keresztény kultúra továbbadásáért végzett szolgálatát idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjkal ismerte el. Az irodalomtörténész természetesen kodikológus is, azaz otthon van az irodalmat és a történelmet hordozó régi kéziratos könyvek világában. Pont úgy, ahogy az Országos Széchényi Könyvtárban is, ahol beszélgettünk.

Kép: Sarbak Gábor a díj átvételekor tartott ünnepségen | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

„Hálásan és szívszorongón gondolok mindazokra, akik sejtjeim és verseim génjeit magukban hordták, megőrizték és nekem adták”- írta gyűjteményes kötete, vagy ahogyan ő fogalmazott: "vers-élete" összegzése előszavában. Bella István a második világháború idején született, a forradalomban eszmélt, bő harminc évet eltöltött a "bebádogozott ablakok" korszakában, hogy aztán első kötetére utalva feltegye magának is a kérdést „Tudsz-e még világul”. Az ember, "aki ivott az ég vizéből, felhőt evett kenyér helyett", 2006. április 20-án hagyta maga mögött a földi létet. A vers nem akkor sírt fel, hanem még életében. Gyerekkorából hozta magával a dalt, amikor árva evangélistaként énekelte a megfeszített Jézust. Aztán úgy látta, hogy amit ír, az nem is költemény, hanem adóslevél. Kutatta milyen nyelven érdemes szólni - balladákba burkolva - a tényleges meghallgatásért. Ha az ember visszakéri az arcát az elmúlástól, hogy odaadja a múlhatatlannak: önmaga immár örök fiatalságának, akkor talán nem véletlenül hagyja meg az utókornak sírfeliratul: "halt ennyi vagy annyi évet, élt tizenhárom napot". A költő egészen biztosan elfoglalta lírai honát. A Csodaszarvashoz írt soraiban – lám itt milyen fontos szerepet játszik a hetes szám – ősi erővel tör fel az eredetmonda, magyar Kalevalát festenek a szavak a gondolatlüktetésben: "Bölcső és sír ez a fa! / sír és bölcső ez a fa! // Ott leszen az új haza! / Mi leszünk az új haza! // Ott ahol mi vagyunk, / mindig ott a haza." A Magyar tékában Bakonyi István irodalomtörténésszel a részben közös élethelyszínen, Székesfehérvárott beszélgetünk.

Kép: Bakonyi István egy Bella István emlékülésen Székesfehérvárott, a költő portréjával

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Költő, író, szerkesztő. Battonyán született, abban az évben, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága Rákosi Mátyás feltételhez kötött hazaengedéséről döntött. Amikor egy romániai magyar fiatal értelmiségi felgyújtotta magát a kommunisták brassói székháza előtt. Amikor Budapesten felavatták a piros metró első szakaszát. Amikor az Apolló-13 fedélzetéről elhangzott a híres mondat, hogy „… volt egy problémánk”. Amikor a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai tárgyalások második fordulóját tartják Bécsben. Amikor az Elnöki Tanács döntésével Tiszaszederkényből Leninváros lesz. Amikor Salvador Allende győz a chilei választásokon. Amikor az Egyesült Államok légiereje egy különleges bevetést hajt végre Észak-Vietnámban. Szóval 1970-ben.

Kialakult benne egy sajátos vonzódás a múlthoz és a gyermekkorhoz. Közös igazodási pontunk Debrecen. Vendégem karakteresen sovány arcával filmsztár is lehetne; viszont József Attila-díjas tényleg lett.

Egy versében azt írja:

„Égő lámpás, a jelenvaló Krisztus fénye.

Egy barkácsboltban vettem, és nem

jutott eszembe Krisztus, és az sem,

hogy gyerekként mindig letérdeltem

az oltár előtt, mintha Isten színe előtt –

És tényleg: az Atya nézett le rám

lábát a földgolyón tartva.”

Poós Zoltánnal beszélgettem.

Fotó: Horváth Péter Gyula

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

„Tisztelendő Uram midőn az elmúlt időben Latiumban forgolódtam s ott alkalmam volt látni, mennyire szolgálták az emberiség javát és dicsőségét azok a férfiak, kik nagy tehetségüket s isteni ügyességüket könyvek nyomtatására fordították, magam is kedvet kaptam, hogy tehetségemhez képest erre az oly nemes és kitűnő foglalkozásra vállalkozzam, s megfogadtam, ha elérek benne valamit, azt nemcsak a magam, hanem a többi halandó hasznára is gyümölcsöztetem. S midőn e munkában, melynek szenteltem magam, isten kegyelméből némi előhaladást tettem, a dolog folytatására a Te jóvoltodból Magyarországra jöttem...”

Hess András írja ezt az első Magyarországon nyomtatott könyv előszavában. Teszi mindezt nem egészen húsz évvel a Gutenberg-galaxis kezdetének tartott nap után, amit sokan hagyományosan február 23-án ünnepelnek. A történelemből tudjuk, hogy a világ más tájain már jóval előbb ismert volt az írott szövegek sokszorosításának ez a technológiája, illetve még a mi földrészünkön próbálkoztak más módszerrel is. Azt is joggal feltételezik, hogy a mainzi műhelyből korábban kikerült több más dokumentum – például egy felhívás a török elleni harcra. Az biztos, hogy az a bizonyos 42 soros Biblia eljutott a kor egyik legismertebb vásárára, a frankfurtira. Tudunk arra is példát, hogy ezután több helyen kézzel másolták le, mert nem tudták beszerezni. Visszatérve Budára, a magyar királyi székhely tehát sok korabeli várost megelőzött nyomdájával, amelynek helyszínéhez viszonylag közel – az Országos Széchényi Könyvtárban beszélgettem Farkas Gábor Farkas művelődéstörténésszel. A Muzeális Könyvtári Dokumentumok Nyilvántartása-iroda vezetőjével egyébként néhány ritkaságba bele is lapoztunk.

A Budai krónika 550. évfordulójának megünneplésére már igencsak készülnek a szakemberek. A tervek szerint egy hasonmás kiadást vehet majd kezébe a közönség, jegyzetekkel, ismertetőkkel, az eredeti latin szöveg rövidítéseinek feloldásával, s természetesen egy újragondolt magyar fordítással, valamint egy különleges kiegészítővel a „Vinum regnum, Rex vinorum” jegyében.

Képek: 1) A Budai Krónika 1473-ból 2) Töredék egy eredeti Gutenberg-Bibliából (Forrás: OSZK) | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

73 világbajnoki cím több mint 400 oldalon. A magyar asztalitenisz világbajnok anekdotái címmel jelent meg könyv a hazai sikersportág történetéről Vörös Csaba tollából. A szerző mellett az immár Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, négyszeres világbajnok Jónyer Istvánnal beszélget Szentimrei Kristóf. | Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

„Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát”- írta be naplójába 1847-ben egy menyecske, aki 19 esztendővel korábban, december 29-én született. A nagyvilág benne a lánglelkű költő szerelmét látta, aztán majd később az özvegyi fátyol eldobóját, sőt azt, aki a második férjének is hátat fordított. Néhányan észrevették az anyát is, aki öt gyermeknek adott életet. Pedig ennél sokkal több minden fért abba a nem egészen 40 esztendőbe, ami neki adatott. Ráadásul Szendrey Júlia maga is alkotó volt. Irodalmi pályafutásáról idén jelent meg kötet és szinte karácsonyra jött ki a nyomdából elbeszéléseinek és meséinek gyűjteménye. Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténésszel, a kérdéskör kutatójával beszélgettem.

Kép: Egy oldal a "SZENDREY JULIA ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA" c. kötetből

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Kereken 1800-at mutatott a naptár; december 1-jén délután 4 órakor a Fejér megyei Pusztanyéken egy nem épp módos gazdatisztnek megszületett a harmadik gyermeke és egyben az első fia, ki atyja után kapta keresztnevét is. Vörösmarty Mihályról a korban úgy írtak, mint "isten üzenetének" tolmácsolójáról, hiszen a költő azért érkezett a magyarokhoz, hogy hazaszeretetre ébressze őket.  Szilágyi Márton irodalomtörténész, egyetemi tanár idén nyáron egy tanulmánykötetet szentelt az egyik legnagyobb 19 századi írónknak, figyelmeztetve rá, hogy az életművet a feledés fenyegeti. A könyv címe nem véletlenül egy idézet: „Miért én éltem, az már dúlva van" | Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Élete utolsó hónapjaiban, azaz 1936. augusztus 8-a és november 3-a között úgynevezett kórházi beszélgetőlapok segítségével kommunikált környezetével. Ő, aki a szónak igencsak mestere volt; ő, aki a magyart pusztán a szépségéért is szerette, ő, aki megannyi nyelvre is építő játékot, tréfát eszelt ki a barátaival. A költő és író hírnevét furcsa tükörben mutatja, milyen részletességgel, bulváros felhangokkal számoltak be a korabeli lapok a végórákról; egy olyanfajta kultuszt elkezdve, amit Kosztolányi Dezső másnál sem szeretett. A magyar tékában ma Parádi Andrea irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos titkárával beszélgetek.

Képek: Kosztolányi Dezső levelezőlapja Szegi Pálnak, a Pesti Hírlap Vasárnapja szerkesztőjének, 1930-as évek (PIM Kézirattár)

| Szerkesztő: Nagy György András

| Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince