Szon.hu

Szon.hu

By Szon.huNewsDaily News
Download on the App Store

Szon.hu episodes

  • Úgy ismeri Szigligetet, mint a tenyerét

    Dr. Hudákné Fábián Nóra több mint tíz éve látja el a táborvezetői teendőket a nyíregyházi önkormányzat szigligeti gyermeküdülőjében, azóta a nyarait a Balaton-parti településen tölti. Folyamatosan azon gondolkodik, hogy tehetné még élménydúsabbá a tábor napjait, ebben pedig a kollégái ötletei mellett a gyerekek véleményére is számít. Podcast-beszélgetésünkben többek között arról mesélt, hányszor gyalogolt már fel a szigligeti várhoz, hogyan találja meg még mindig a szépséget a már sokszor látott településen, és az is kiderül, miért fontos számára a sóstóhegyiek közössége.

    27 min
  • A robotika nyíregyházi úttörője

    Vendégünk nemrég a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. Simon Béláné dr. Balogh Ágnest, a Nyíregyházi Egyetem Természettudományi és Informatikai Kara Matematika és Informatika Intézetének nyugalmazott főiskolai tanárát kérdezzük arról, hogyan ismerkedett meg az informatikával. A Neumann Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének vezetője és életműdíjasa, a Nyíregyházi Egyetem Robotintelligenca Diákkörének vezetője, a Magyar Ifjúsági Robot Kupa szervezőbizottság elnöke, a RoboCupJunior magyarországi képviselője azt is elmesélte, mennyire játszott úttörő szerepet a robotika magyarországi népszerűsítésében.

    59 min
  • A Fradi ellen táltosodik meg a Kisvárda?

    Sportrovatunk munkatársai a legfrissebb podcastjükben felvezették a hétvége legfontosabb, vármegyénket érintő sporteseményeit. A Kisvárda Master Good a Ferencváros vendégeként találna rá a helyes útra, A Nyíregyháza Spartacus folytatná jó sorozatát, a Kisvárda Master Good SE-re pikáns meccs vár a női kézilabda NB I.-ben és a Blue Sharks megkezdi az idényt.

    9 min
  • Wizz Air Akadémia - a pilótaképzés nyíregyházi fellegvára

    A nemzetközileg ismert légitársaság pilótaképzéséről is beszélünk mai podcastvendégünkkel, aki a Tréner Kft. tréningmenedzsere. Horváth Tibor elmondja, miként állnak kapcsoltban a Nyíregyházi Egyetemmel, a Magyar Honvédséggel. Megtudhatjuk, hogy a Wizz Air hány konkurens közül miért választotta annak idején a nyíregyházi képzést, és mely országokból jönnek ide pilótának tanulni. S bepillantást nyerhetünk az akadémia életébe is.

    30 min
  • A sofőrjelöltek pszichológiai alkalmasságát is vizsgálnák

    A közlekedők mellett a döntéshozók is úgy látják, átfogó módosításra szorul a hazai KRESZ és a jogosítványszerzés egyes szabályai. Egyre több az olyan baleset, ami szándékos felelőtlen magatartás, illetve agresszió miatt következik be. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete közös munkacsoportot hoz létre az Építési és Közlekedési Minisztériummal. A lehetséges megoldásokról Tar Béla gépjármű-szakoktatóval beszélgettünk podcast-sorozatunkba. A szakember szerint nagyon fontos lenne bevezetni a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot a jogosítványszerzés előtt állóknak.

    13 min
  • Villámgyorsan terjedő, pusztító paneltüzek

    Nyíregyháza. A társasházak lakói igenis sokat tehetnek egy-egy panelházban keletkező, mindent megsemmisítő tűz megelőzéséért. Félelmetes, amikor egy erkélyen kigyullad valami, és emberek tömegét kell kimenekíteni az égő lakótömbből. Ismerik-e az emberek, mit ír elő a tűzvédelmi házirend? Hogyan tárolják szabályosan holmijaikat a pincékben, vagy mire kell figyelni az erkélyekre rögzített rácsok felszerelésénél? Mai podcastadásunkból mindez kiderül. Csűrös Richárd és Leskovics Zoltán tűzoltó alezredesek voltak vendégeink. 

    28 min
  • Zene folyik az ereiben

    Mai adásunkban egy igazi zenei háttérmunkással beszélgetünk, ahogyan hívja magát Turcsán András. Túró, a legtöbben így ismerik, mesél a Gitármánia Táborról, a Hangszert a kézbe programról, valamint kiderül az is, hogyan került kapcsolatba a Mandala dalszínházzal, a Cantemus kórussal, vagy akár az Omega zenekarral. Egy titkot is megosztott velünk a Psycho zenekarral kapcsolatban... közeleg a visszatérés? Vendégünkkel Till Szabolcs beszélgetett.

    35 min

About Szon.hu

From the publisher's feed

A szon.hu podcast csatornája.