Tandoori Szalontűdő [Tilos Rádió podcast]

Tandoori Szalontűdő [Tilos Rádió podcast]

By Tilos RádióSociety & Culture
Download on the App Store

Tandoori Szalontűdő [Tilos Rádió podcast] episodes

  • Modellügynök a kifutóról

    Az őszi, nemzetközi divathetek után egyenesen a kifutóról, ill. a kifutók backstage-éből érkezett a Tilos Rádió stúdiójába Pethő Bálint, a VM Modellügynökség tulajdonosa és ügyvezetője.
    Magyarországról az általa képviselt modellek vettek részt a legtöbb nemzetközi nagy divatház bemutatóin, így 2019-ben ők a legeredményesebb magyar ügynökség.
    Erről, illetve a szakmai szépségeiről és nehézségeiről is mesél műsorunkban.

    2 hr
  • Kínai-magyar zenekapcsolatok

    "Amikor kicsi voltam, teljesen véletlenül hallottam egy magyar népdalt, amiről először azt hittem, hogy kínai, annyira ugyanolyan volt a hangzása. Nagyon kíváncsi lettem, hogy milyen lehet az a nép, ami ugyan több mint tízezer kilométer messze van, mégis ugyanazt a pentatont hangsort használja, mint a kínai hagyományos zene.”
    Zhang Yu Carolyn koloratúrszoprán énekesnő 14 évvel ezelőtt, 2005-ben érkezett Magyarországra, hogy zenét tanuljon. Vele beszélgetünk.
    Képek és összefoglaló:
    https://asalon.hu/hu/news/puccini-operat-hallgattatok-ma-mar-zhang-yu-carolyn-nal-beszelgettunk_2031

    1 hr 30 min
  • Az új nő

    Miután Xénia Németországba költözött, Hentes és TG új női hangot keresett a Tandooriba műsorkészítő társnak.

    Mária érkezése:

    1 hr 20 min
  • Tóth Mónika és Szabó Márton

    Mi az a szociális cirkusz? Hol és hogyan zajlik, kik foglalkoznak vele és kiknek szól? Pesterzsébeti Pince bázis. Magyar zsonglőrtalálkozó. Zsonglőrolimpia. Inspirál. A www.tanitani.hu -n Szabó Márton cikke a szocialis cirkuszról. zsonglor.hu/szocialiscirkusz. Nyíri Éva szakdolgozata, amely a szociális cirkusz kihatásairól fog megjelenni.

    1 hr 1 min
  • Pál László Bendegúz

    A téma a cirkusz (=kör színpad). Mi az új cirkusz? Mitől más a hagyományos cirkuszhoz kérdés? Zsonglőrszerda most az Inspirálban, annó a Tabáni bulik egyik alapja. A cikusz mint kapcsolatteremtés, közösség alkotó közeg. Gallyas Veronika- a pesti és a magyar szociális és új cirkusz terjesztésánek anyja, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke :)

    1 hr 2 min

About Tandoori Szalontűdő [Tilos Rádió podcast]

From the publisher's feed

Két simlis és egy szende kora reggeli, beszélgetős műsora változó tematikával, izgalmas vendégekkel.