Terror Háza Múzeum

Minden esztendő augusztus 23-án fejet hajtunk a totális diktatúrák áldozatai előtt. Szomorú nap, szomorú pillanat. És talán a legszomorúbb az benne, hogy messze nem elég minden esztendőben, hogy egy napig emlékezünk. Bárcsak olyan nap lenne augusztus 23-a, amikor az áldozatok emléke lenne az egyetlen, amit felidézünk. (…) Minden évben figyelmeztetnünk kell arra is, hogy azoknak az utódai, akik a nemzeti és a nemzetközi szocializmust, a nácizmust és a kommunizmust megkonstruálták, nos, ők, és az ő utódaik még mindig itt vannak közöttünk. És egyre kevésbé bujkálnak – fogalmazott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen. 

1945-ben a szovjet megszállás alá kerülő Magyarországon is megindult a kommunista diktatúra kiépítése. Az erőszakos rendszerváltoztatás egyszerre indult meg politikai, gazdasági és társadalmi téren. A küzdelem kiemelt terepe volt a magyar vidék, amellyel szemben a Magyar Kommunista Párt már 1945-ben megkezdte a hadjáratát. Földosztás, kényszerkollektivizálás, beszolgáltatás, Pócspetri – egytől egyig a kommunisták vidék elleni hadjáratának a kulcsfogalmai. A témáról Ö. Kovács József történész, egyetemi tanárt, a Vidéktörténeti Kutatócsoport alapító tagját kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze. 

1945-ben valóban földreform zajlott Magyarországon, vagy a megtévesztő politikai akció mögött, már a kényszerkollektivizálás előkészítése és a vidék megszállása zajlott? – ezzel kérdéssel indult a beszélgetés, amelyre a meghívott szakember egyértelműen az utóbbi mellett érvelve válaszolt. Elhangzott: a földosztás előfeltétele volt a föld elvétele tulajdonosától. Ezzel többek között a történelmi egyházakat és a nagybirtokos arisztokráciát sújtották. Az intézkedésnek egyértelműen politikai céljai voltak, amennyiben megroppantották a két említett réteg anyagi bázisát. A földosztást a kommunisták a szovjetek döntése értelmében és az ő segítségükkel hajtották végre. A segítség olykor nem nélkülözte az erőszakkal való fenyegetőzést, vagy a konkrét fizikai erőszakot sem. 

1948-ban a Pócspetri-ügy hívta fel a magyar társadalom figyelmét a leplezetlen kommunista diktatúra időszakára. Az észak-magyarországi kis településen történtek a vidék megszállásának jelképévé váltak, amennyiben egyszerre célozták a parasztság és az egyházak megtörését – hangzott el a beszélgetésen. Ugyanebben az évben a kommunista diktátor, Rákosi kecskeméti beszédében hirdette meg a kényszerkollektivizálás politikáját, természetesen a „szövetkezetesítés” nyelvi leleményével leplezve az erőszakos folyamatot. Az események egyik kulcsfigurája Kádár János volt, akinek a személye keretbe foglalja a kényszerkollektivizálás történetét. Hiszen a folyamat 1948-ban Kádár belügyminisztersége alatt indult meg és az 1960-as évek elején ért a végére, amikor már ő volt Magyarország kommunista diktátora. 

A műsorban bemutattak műtárgyat is, a Terror Háza Múzeum állandó kiállításának anyagából. Ezúttal egy, az Ellenállás termében elhelyezett röplapot szemléltettek, amelyet az 1950-es évek elején, a békéssámsoni Magyar Ellenállási Mozgalom tagjai készítettek. Szövege szerint: „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja!” A röplap kapcsán Ö. Kovács József kiemelte, hogy az első komoly ellenállás a kommunista diktatúrával szemben vidéken jött létre. A megmozdulások célja a kommunista diktatúra és a kényszerkollektivizálás ellen való tiltakozás volt. 

A beszélgetés végén kitekintésként a magyar vidék kényszerkollektivizálás utáni helyzetét vázolta fel az előadó. 

„Folytatni fogom, folytathatatlan életemet” – fogalmazott Kertész Imre Sorstalanság című regényében az újrakezdés kapcsán. De valójában milyen lehetőségei voltak az újrakezdésre a haláltáborokból, az erőltetett menetek biztos pusztulás felé vivő útjáról, a munkaszolgálatból vagy éppen a gettóból szabaduló magyar zsidóknak 1945-ben? Ezekről kérdezte Baczoni Dorottya történészt, a XX. Század Intézet igazgatóját Balogh Gábor a Terror Háza Múzeum vezető történésze. 

1945-öt követően a köztéri szobrok ledöntése és az új, marxista ihletettségű emlékművek felállítása jelezte a kommunista hatalomátvétel bekövetkezését a közterületeken. Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című műsorunkban ezúttal a kommunista diktatúra alatt állított köztéri alkotások kerültek górcső alá. Farkas Sebestyén, a múzeum történésze Szerencsés Károly történésszel, az ELTE egyetemi docensével beszélgetett.

1945 tavaszán a front Budapestről való elvonulását követően szinte a semmiből kellett újrateremteni a Magyar Rádiót. A műsorszórás a fővárosban viszonylag hamar megindult, köszönhetően a Rádió dolgozóinak. Ekkor még sokan azt gondolták, hogy a Rádió a demokratikus kibontakozás egyik kulcsintézménye lesz, azonban rövidesen kiderült, hogy a Magyar Kommunista Párt teljesen más szerepet szánt a korszak legfontosabb tömegmédiumának.

A Terror Háza Múzeum podcast csatornájának Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című új műsorának első részében a Rádió kommunista diktatúrában betöltött szerepéről kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze Sávoly Tamás történész-muzeológust, a Postamúzeum munkatársát. 

 Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjet megszállók Kovács Bélát, a magyar Nemzetgyűlés kisgazdapárti képviselőjét, aki a letartóztatását követően nyolc évet töltött szovjet fogságban. A Gulág mellett a kommunista elnyomásnak számtalan más módszere volt: internálás, börtönbüntetés, végrehajtott halálos ítélet, kollektivizálás és sok más intézkedés képezte a kommunista terror eszköztárát. Nem volt olyan magyar család, akit valamilyen módon ne érintett volna a kommunista elnyomás bizonyos formája a diktatúra évtizedei alatt. #kommunizmusáldozatainakemléknapja 

Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállaló magyar cigány hősöket bemutató tablókiállítás nyílt kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt. A tárlat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosság együttműködésében valósul meg. A tablókiállítás eddig 27 helyszínen járt.

A mai emléknap két diktátor és az általuk működtetett emberellenes rendszer kézfogására emlékeztet bennünket.

Akik 1939. augusztus 23-a előtt még úgy hitték, hogy  a kommunizmus a létező világok legjobbikát teremti majd meg és vele szemben csupán a náci Németországot illeti megvetés, azoknak keserű pirula volt a Hitler-Sztálin paktum.

Két diktatúra egyezett meg arról, miként osztják fel maguk között Európát, két diktátor összefogása tette egyértelművé: a nácizmus és a kommunizmus közötti ideológiai különbségek csupán felületesek és látszólagosak.

A megemlékezésen beszédet mondott:
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter

és

Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A tárlat az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit mutatja be. A rendkívüli népszerűségnek örvendő tablókiállítás eddig 25 helyszínen járt és tízezrek tekintették meg. A kiállítás budapesti megnyitóján beszédet mondott Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a vándorkiállítás főkurátora, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Sztojka Attila, Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztos.

 Slachta Margit (1884–1974) szerzetes nővér, az első magyar női parlamenti képviselő előtt tiszteleg a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet február 9-én megnyílt időszaki kiállítása. Múzeumunk ezzel – egyedülálló módon – Magyarországon először rendez kiállítást Slachta Margit mindenki számára példamutató, kivételes erkölcsi tartásról tanúbizonyságot tevő életútjáról. „Ha nincsenek, akik kockáztatnak, minden ügy el fog veszni.” (Slachta Margit)