Share Terror Háza Múzeum
Share to email
Share to Facebook
Share to X
By Terror Háza Múzeum
The podcast currently has 13 episodes available.
Minden esztendő augusztus 23-án fejet hajtunk a totális diktatúrák áldozatai előtt. Szomorú nap, szomorú pillanat. És talán a legszomorúbb az benne, hogy messze nem elég minden esztendőben, hogy egy napig emlékezünk. Bárcsak olyan nap lenne augusztus 23-a, amikor az áldozatok emléke lenne az egyetlen, amit felidézünk. (…) Minden évben figyelmeztetnünk kell arra is, hogy azoknak az utódai, akik a nemzeti és a nemzetközi szocializmust, a nácizmust és a kommunizmust megkonstruálták, nos, ők, és az ő utódaik még mindig itt vannak közöttünk. És egyre kevésbé bujkálnak – fogalmazott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.
1945-ben a szovjet megszállás alá kerülő Magyarországon is megindult a kommunista diktatúra kiépítése. Az erőszakos rendszerváltoztatás egyszerre indult meg politikai, gazdasági és társadalmi téren. A küzdelem kiemelt terepe volt a magyar vidék, amellyel szemben a Magyar Kommunista Párt már 1945-ben megkezdte a hadjáratát. Földosztás, kényszerkollektivizálás, beszolgáltatás, Pócspetri – egytől egyig a kommunisták vidék elleni hadjáratának a kulcsfogalmai. A témáról Ö. Kovács József történész, egyetemi tanárt, a Vidéktörténeti Kutatócsoport alapító tagját kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze.
1945-ben valóban földreform zajlott Magyarországon, vagy a megtévesztő politikai akció mögött, már a kényszerkollektivizálás előkészítése és a vidék megszállása zajlott? – ezzel kérdéssel indult a beszélgetés, amelyre a meghívott szakember egyértelműen az utóbbi mellett érvelve válaszolt. Elhangzott: a földosztás előfeltétele volt a föld elvétele tulajdonosától. Ezzel többek között a történelmi egyházakat és a nagybirtokos arisztokráciát sújtották. Az intézkedésnek egyértelműen politikai céljai voltak, amennyiben megroppantották a két említett réteg anyagi bázisát. A földosztást a kommunisták a szovjetek döntése értelmében és az ő segítségükkel hajtották végre. A segítség olykor nem nélkülözte az erőszakkal való fenyegetőzést, vagy a konkrét fizikai erőszakot sem.
1948-ban a Pócspetri-ügy hívta fel a magyar társadalom figyelmét a leplezetlen kommunista diktatúra időszakára. Az észak-magyarországi kis településen történtek a vidék megszállásának jelképévé váltak, amennyiben egyszerre célozták a parasztság és az egyházak megtörését – hangzott el a beszélgetésen. Ugyanebben az évben a kommunista diktátor, Rákosi kecskeméti beszédében hirdette meg a kényszerkollektivizálás politikáját, természetesen a „szövetkezetesítés” nyelvi leleményével leplezve az erőszakos folyamatot. Az események egyik kulcsfigurája Kádár János volt, akinek a személye keretbe foglalja a kényszerkollektivizálás történetét. Hiszen a folyamat 1948-ban Kádár belügyminisztersége alatt indult meg és az 1960-as évek elején ért a végére, amikor már ő volt Magyarország kommunista diktátora.
A műsorban bemutattak műtárgyat is, a Terror Háza Múzeum állandó kiállításának anyagából. Ezúttal egy, az Ellenállás termében elhelyezett röplapot szemléltettek, amelyet az 1950-es évek elején, a békéssámsoni Magyar Ellenállási Mozgalom tagjai készítettek. Szövege szerint: „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja!” A röplap kapcsán Ö. Kovács József kiemelte, hogy az első komoly ellenállás a kommunista diktatúrával szemben vidéken jött létre. A megmozdulások célja a kommunista diktatúra és a kényszerkollektivizálás ellen való tiltakozás volt.
A beszélgetés végén kitekintésként a magyar vidék kényszerkollektivizálás utáni helyzetét vázolta fel az előadó.
„Folytatni fogom, folytathatatlan életemet” – fogalmazott Kertész Imre Sorstalanság című regényében az újrakezdés kapcsán. De valójában milyen lehetőségei voltak az újrakezdésre a haláltáborokból, az erőltetett menetek biztos pusztulás felé vivő útjáról, a munkaszolgálatból vagy éppen a gettóból szabaduló magyar zsidóknak 1945-ben? Ezekről kérdezte Baczoni Dorottya történészt, a XX. Század Intézet igazgatóját Balogh Gábor a Terror Háza Múzeum vezető történésze.
1945-öt követően a köztéri szobrok ledöntése és az új, marxista ihletettségű emlékművek felállítása jelezte a kommunista hatalomátvétel bekövetkezését a közterületeken. Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című műsorunkban ezúttal a kommunista diktatúra alatt állított köztéri alkotások kerültek górcső alá. Farkas Sebestyén, a múzeum történésze Szerencsés Károly történésszel, az ELTE egyetemi docensével beszélgetett.
1945 tavaszán a front Budapestről való elvonulását követően szinte a semmiből kellett újrateremteni a Magyar Rádiót. A műsorszórás a fővárosban viszonylag hamar megindult, köszönhetően a Rádió dolgozóinak. Ekkor még sokan azt gondolták, hogy a Rádió a demokratikus kibontakozás egyik kulcsintézménye lesz, azonban rövidesen kiderült, hogy a Magyar Kommunista Párt teljesen más szerepet szánt a korszak legfontosabb tömegmédiumának.
A Terror Háza Múzeum podcast csatornájának Korrajz – A diktatúrák hétköznapjai című új műsorának első részében a Rádió kommunista diktatúrában betöltött szerepéről kérdezte Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze Sávoly Tamás történész-muzeológust, a Postamúzeum munkatársát.
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon hurcolták el a szovjet megszállók Kovács Bélát, a magyar Nemzetgyűlés kisgazdapárti képviselőjét, aki a letartóztatását követően nyolc évet töltött szovjet fogságban. A Gulág mellett a kommunista elnyomásnak számtalan más módszere volt: internálás, börtönbüntetés, végrehajtott halálos ítélet, kollektivizálás és sok más intézkedés képezte a kommunista terror eszköztárát. Nem volt olyan magyar család, akit valamilyen módon ne érintett volna a kommunista elnyomás bizonyos formája a diktatúra évtizedei alatt. #kommunizmusáldozatainakemléknapja
Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállaló magyar cigány hősöket bemutató tablókiállítás nyílt kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt. A tárlat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosság együttműködésében valósul meg. A tablókiállítás eddig 27 helyszínen járt.
A mai emléknap két diktátor és az általuk működtetett emberellenes rendszer kézfogására emlékeztet bennünket.
Akik 1939. augusztus 23-a előtt még úgy hitték, hogy a kommunizmus a létező világok legjobbikát teremti majd meg és vele szemben csupán a náci Németországot illeti megvetés, azoknak keserű pirula volt a Hitler-Sztálin paktum.
Két diktatúra egyezett meg arról, miként osztják fel maguk között Európát, két diktátor összefogása tette egyértelművé: a nácizmus és a kommunizmus közötti ideológiai különbségek csupán felületesek és látszólagosak.
A megemlékezésen beszédet mondott:
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter
és
Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója
A tárlat az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállalt magyar cigányság hőseit mutatja be. A rendkívüli népszerűségnek örvendő tablókiállítás eddig 25 helyszínen járt és tízezrek tekintették meg. A kiállítás budapesti megnyitóján beszédet mondott Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a vándorkiállítás főkurátora, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Sztojka Attila, Roma Kapcsolatokért Felelős Kormánybiztos.
Slachta Margit (1884–1974) szerzetes nővér, az első magyar női parlamenti képviselő előtt tiszteleg a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet február 9-én megnyílt időszaki kiállítása. Múzeumunk ezzel – egyedülálló módon – Magyarországon először rendez kiállítást Slachta Margit mindenki számára példamutató, kivételes erkölcsi tartásról tanúbizonyságot tevő életútjáról. „Ha nincsenek, akik kockáztatnak, minden ügy el fog veszni.” (Slachta Margit)
The podcast currently has 13 episodes available.