Pár hete hallhattátok a magyar evezős sport legeredményesebb versenyzőjével, a most 96 éves (!) Méray Kornéliával történt beszélgetés első részét. Ezen a néven, azonban egy sort sem találtok a sport-évkönyvekben, mert Ő Pap Jenőnéként volt a női egypár-evezés uralkodója, míg az ismerősök csak Korinak szólítják.
Az egész egy szokásos sportriportnak indult, ám egy rendkívül érdekes, a 20. század második felét sajátos nézőpontból láttató, több mint három órás beszélgetés kerekedett belőle, mellőzve az afféle ökörségeket, mint pl. mi a hosszú élet titka.
(Az első rész meghallgatásához az első kommentben található a link)
Nos, nem volt túl szerencsés ekkora szünettel folytatni, ám a Smokin’ Headz stábjának nagylelkű felajánlásaként március 24-én, kedden, a szokásos műsoridejükben, déli 12:17-kor végre adásba kerülhetett a folytatás. Köszi nagyon Fiúk!
Még talán annyit, hogy a beszélgetés közben Kori egyszer csak ijedten pillantott az órájára, és aggódva mondta, hogy nagyon ki fog kapni az otthonban, hisz' még a közös ebédről is elmaradt, majd gyors elköszönés után felpattant a bringájára, és… elporzott.
papo
Tracklista:
01. Yiruma - River Flows In You / AkStar (akusztikus gitáron) Ezzel indult az adás, és a bevezető, néhány mondat.
02. Keith Jarrett - Kölni koncertje szólt a pihenő, elválasztó félpercekbeen, ill. a levégén