Hello Mindenkinek!
Beléptünk a 2025-ös év utolsó hónapjába (vagyis a decemberbe); műsor tekintetében pedig ebben az évben a jelenlegi (a 007 sorozatszámot viselő), az utolsó elötti rész.
A múltkor szándékosan egy picit menetelősebbre vettünk a hangulatot, míg ezen rész esetében a koncepció valami olyasmi volt a részemről, hogy jó lenne ha több olyan alkotás jutna szerephez amibe a szerzők "akár" minimális dallam elemeket csempésztek, vagy némely track tartalmaz pl. olyan kiállást/kiállásokat amik tökéletesen alkalmasak a lendület megtörésére :) .
Egyénbként az ezen irányú ötletem megfogalmazódásának hátterében ott volt még az is, hogy egy nagyon kedves ismerősöm elkísért a studióba, és Ő viszont jobban kedveli az azon hangvételű témákat, melyek inkább egy picit vissza fogottabbak, dallamosabbak.
Mivel kíváló zenei izlése van, így a szelektálás abban a tekintetben zajlott tehát, hogy a zenéket lejátszva egy "pici" meglepetés azért érje őt, és természetesen vele együtt Titeket is!
Akik velünk tartottak, Ők remélhetőleg szintén élvezték a zenei tartalmat és ezért tértek vissza ismét; akik viszont vissza hallgatni érkeztek, az Ő esetükben pedig akkor nagyon bízok, hogy szintén elnyeri a tetszésüket!
Két fontos dolog, és nem is szaporítom tovább a szót!
1. Ahogyan eddig is úgy most is, a dupla " !! " jeles kiemelés a magyar érintettséget jelöli
2. Amennyiben mától (2025.12.08) ellátogattok a YouTube csatornámra (( https://www.youtube.com/@vydhamusic )), ott a műsort 1-1 órás részekre bontva nem csak hallgatni, hanem vissza nézni tudjátok majd!
Megtisztelő figyelmeteket Köszönöm!
Remek időtöltést kívánok!
Találkozunk december 21.én hajnali 3 órai kezdettel a rádió hullámhosszain, ebben az évben sajnos utoljára. :(
De aggodalomra semmi ok, hiszen 2026 januárjában robbanunk!, ugyanis már az első műsor esetében érkezik az azévre tervezett bővítés "első szele"!
- Vydha -
Tracklista:
1 Tumult (Original Mix) - Kalumet [SpaceTextures-2025]
2 Deep Transitions - John Plaza [DAYBREAK-2025]
3 Purple Chord (Gotshell Remix) - DEADWALKMAN, Gotshell
4 Tumult (Sam Wilson Remix) - Kalumet, Sam Wilson [SpaceTextures-2025]
5 Mitomanía - Mind Halla [LINDERLUFT-2025]
6 Bending Left - Exilles [CRISIS OF MAN-2025]
7 Rune (Cauê Remix) - Kalumet, Cauê [SpaceTextures-2025]
8 Vicious Game 2018 (Mark Broom V2 Remix) - David Carretta [GND Records-2025]
!! 9 Wasteor Money - Dave Wincent [TC Records (IT)-2025] !!
10 The Impossible Choice - Gentian [CRISIS OF MAN-2025]
11 Sinner - Feral [NonSeries-2025]
12 Montclus - Dhant, Derailed Records [Derailed Records-2025]
13 Caldona - En.ka [LINDERLUFT-2025]
14 Envoy (Original Mix) - DCM (SP) [Dissident Music-2025]
15 Apnea (Anthony Linell Remix) - D-Leria, Anthony Linell [NonSeries-2025]
16 Fobos - En.ka [LINDERLUFT-2025]
17 El Motivo - Nemesis (ES) [MSD Label Series-2025]
18 Raid (Rene Wise Reassembly) - Planetary Assault Systems, Rene Wise [Mote-2025]
19 Pantanoso (Original Mix) - John Plaza [Dissident Music-2025]
20 Drop Into - Kalumet [Lotus Parable-2025]
21 Emergency (Original mix) - Kai Galactic [DAYBREAK-2025]
22 MYN 2 (Original) - Mariam Croft, Nacho Atmosfera [Black Codes Experi.-2025]
23 Random Square - John Plaza, Derailed Records [Derailed Records-2025]
24 Calypso (Claudio PRC Remix) - Guliver, Claudio PRC [Circular Limited-2025]
25 Shift - No.name [Grab The Groove-2025]
26 Unfold - Phara [Fuse Imprint-2025]
27 Chain of Broken Trust - Morgenstern [Grab The Groove-2025]
28 Catania Drive - Karenz [Grab The Groove-2025]
29 Chomp Chomp - Rene Wise [Moving Pressure-2025]
30 Dancing Trees (Original Mix) - Mwamwa [Circular Limited-2025]
31 Boreal - Kmyle [ePM-2025]
32 Cutting Thick - Rene Wise [Enemy Records-2025]
33 Jade - Tauceti [NonSeries-2025]