Március a Nők hónapja! - SZUBSZONIKUS ELMÉLET
// 015. epizód - RAV:N //
Egy újabb hónap telt el a 26-os esztendőből; ez azt is jelenti, hogy "gyakorlatilag" elketyegett a március hónap is...
A "Március a Nők hónapja!" nevet viselő esemény a SZUBSZONIKUS ELMÉLET című műsoron belül az utolsó részhez, az utolsó vendéghez érkezett.
RAV:N (Dóra) a három meghívott hölgy közül az utolsó volt, vagyis az Ő mixe zárja a sorozatot, és mondhatni a hónapot is...
Remélhetőleg Kedves Hallgatók és követőink, elégedettek vagytok illetve lesztek a hallottakkal (és látottakkal) kapcsolatosan, és továbbra is maradtok hűek a műsorhoz! :)
Jómagam mint a műsor vezetője (Vydha), maximálisan boldog és elégedett voltam mind a vendégeimet, mind pedig három részt illetően!
Szerintem minden túlzás nélkül állíthatom és írhatom, hogy MIRMUR (Flóra), DOROTA (Dóri), és nem utolsó sorban RAV:N (Dóra) is remek szettel készült Számotokra!
Ami külön öröm volt a jól összerakott szetteken és az általatok is minőséginek mondott műsorrészeken felül az az, hogy minden vendégemen érződött és látszódott, hogy mennyire felszabadultan zenél, szinte különleges módon élvezi - és használja ki a maga kis egy órácskáját!
A felszabadultság részben szerintem köszönhető annak,hogy itt nálam a műsorban a vendégeim olyan szettel készülnek amivel csak szeretnének; írányukba részemről maximális a bizalom!
Úgy gondolom, hogy abban az esetben ha a művész szabad kezet kap, akkor maga az alkotás is annál tökéletesebb lehet!
// így volt ez most is, 2 héttel- és 4 héttel ezelőtt is! ( és természetesen a jövőben sem változik :D ) //
:: amivel bővültünk... ::
Ezzel, vagyis a 15. epizóddal kapcsolatban még annyit (feltétlenül) szeretnék megemlíteni a kedves olvasóknak, hogy ez a rész már Live "VIDEO" Streaming formájában is követhető volt, eme vasárnap hajnalon a TILOS RÁDIÓ Hivatalos YouTube felületén; tehát az FM- valamint az OnLine rádiózási lehetőségen túl most már nem csak hallgatózási, hanem betekintési lehetőségetek is van/lesz !!
::: A jövőben tehát az alábbi linken keresztül (( !!ÉLŐ-ben!! )) nyomon tudjátok majd követni, hogy mi is történik a stúdióban akkor amikor "ezek" a mixek készülnek. :::
!!! !!! LINK : TilosRadio-YouTube !!! !!!
Természetesen Dóra vendégszereplése sem maradt "külön" videós rögzítés nélkül (ahogyan egyik vendégünké sem) !
A magunk által készített LiveVideót a megszokott helyen SZUBSZONIKUS ELMÉLET - YouTube fogjátok majd megtalálni nagyságrendileg egy jó hónapon belül
[!! természetesen még oda érkezik majd DOROTA (Dóri) Március 15.én "hajnalban" rögzített videója is !!]
Megtisztelő figyelmeteket Nagyon Köszönöm mind a rádió-, mind pedig a vendégeim és a magam nevében!
Találkozunk ÁPRILIS-ban két alkalommal [12.én valamint 26.án] is.
Egyenlőre nincs tervben, hogy a két műsor valamelyikén lenne vendég; de sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap...
Érdemes a hivatalos eseményhez csatlakozni !!! !!! ITT: SZUBSZONIKUS ELMÉLET - Eseményhez csatlakozás !!! !!!
Az "ESEMÉNY"-en belül folyamatosan informálódhadtok, hogy melyik műsorban kire lehet számítani, ki lesz az aki a megadott dátumokon hajnali 3-kor birtokba veszi majd a pultot mint vendég.
A meghívottak nevein kívül bizonyos esetekben feltöltésre kerülnek majd plusz tartalmak is; gondolok itt rövid interjúra, vagy a soron következő vendég új megjelenésére, stb...
TALÁLKOZUNK A MEGSZOKOTT HELYEN ÉS IDŐBEN:
:XX: hallgatva -> FM90.3 vagy tilos.hu :XX:
:WW: figyelve is a történéseket -> TILOS RÁDIÓ - YouTube [ LiveStream <> Stúdiókamerás rögzítés visszanézése ] :WW:
...! két hét múlva (szombatról) "VASÁRNAP"-ra, hajnali 03:00-tól !...
Tracklist (RAV:N)
1. Innra - Animal Magnetis
2. AYKAN - Defo
3. RAV:N - Puzzle
4. Noah Tauber - LXXXVIII
5. Concussion - Deepend
6. .... - Late Nights In Osaka
7. ..... - Massive Attack (Lucas Sosa (AR) Remix)
8. ..... - Chewed Up
9. Isaiah - Kwalijik
10. Vilchezz - Northside
11. Concussion - Synthetic Samba
12. Flits & Isaiah - Roll The Dice
13. .... - Jungle Heart
14. ..... - OLLLLLL
15. .... - Kotel
16. ..... - Unsociable Hours
17.Avant.OCS & Red Rooms - Pulsar
Tracklist (VYDHA)
1 Senza Frontiera - Goon (IT)
2 Sense Irregularity (Original Mix) - Danz Maxine
3 Cryogenic - Daian Verna
4 Stories - Seztor
5 Anomalous Repetition - Automatic Response
6 Renzi - Daniel Rifaterra
7 Industrial Forest (Original Mix) - Ib13
8 Eclipse - Enclave
9 War Cry (Franco Rossi Remix) - Kask, Franco Rossi
10 Storm - K.E.N.Y.U.
11 Programmed Emotions - Daian Verna
12 Inertia Core - Brouwer, Wesley Martins
13 Las Vueltas Y Eso (Rela Mix) - LuisCa
14 Chordzone - Seztor
15 Petals - Katnada
16 Tramuta - Goon (IT)
17 Pressure Point - Enclave
18 Look Inside Me - Vegim
19 World to Come (Dj Joel Cabana Remix) - COACH, Dj Joel Cabana