Elérkeztünk 2025ös évünknek az idei utolsó, (de nem ám a befejező) adásához, amely immáron az 52. volt már ezalatt a röpke most még csak 2 éves sugárzása alatt
Hálásak vagyunk MINDENKINEK akik mindez idő alatt hallgattak minket, figyelemmel kísérték adásainkat, alkalomról alkalomra kíváncsiak voltak vendégeinkre és ránk is, valamint akik Velünk együtt élték meg a kezdetektől fogva ennek a műsornak az elindulását, és ahogyan kinőtte magát azóta! Baromira jó érzés adni magunkból valamit... és ha mindezt a zenén keresztül közvetíthetjük másoknak, valamint felétek, az felér magával egy igazi CSODÁVAL!
... - Mert a zene az egyetlen anyagtalan bejárat egy olyan világba, amely magasabb a tudásnál, s amely körülveszi az embert anélkül, hogy azt megragadhatná!... -
Legközelebb január 12.-én jelentkezik újra műsorunk, már a 2026-os évünk első adásával, melyet modul aka mango fogja majd ünnepélyesen megnyitni, így várunk Minden Kedves Hallgatónkat és Követőnket nagyon sok szeretettel az fm90.3 Tilos Rádió frekvenciáján. Élőben jelentkezünk majd innen, a rádió zenei Palotai stúdiójából modul aka mangoval!
Drága Férjemmel Naut83al B2B karöltve pedig ÁTdubstep-pelve zártuk az idei műsorunk utolsó adását, és mi ezzel így, ezt az évet is búcsúztatjuk!
Ezért mi ünnepélyesen már most Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!
TALÁLKOZUNK JÖVŐRE!!!!!