Szon.hu

Új területek az egészségügyi képzésben


Listen Later

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán több mint 3300 hallgató folytat tanulmányokat a 2024/25-ös félévben. – A gyógytornász-, a dietetikus-, a mentőtisztképzések a legnépszerűbbek, megtartottuk azokat az alapszakokat, amelyeket hosszú évek óta indítunk már, és két új területre is fókuszálunk. Mind a kettő olyan globális tendenciát követő új képzés, ami Magyarországon is egyedülálló. Az első most indul szeptemberben, a másodiknak az engedélye van meg. Az egészségügyi bioinformatika az új mesterképzési szakunk Debrecenben indulhat el. Interdiszciplináris tudományterületről van szó, a biológia és az informatika határán. A bioinformatika a biológiai adatok megértését tűzi ki célul. A másik terület az infekciókontroll, amely a fertőzések összefüggését vizsgáló szakemberek képzését öleli fel – mondta el podcastünkben dr. habil. Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja. Megtudtuk azt is, az intézményben tanuló hallgatók kutatási programokban is részt vesznek, ilyen a  One Health (Egy Egészség ) elnevezésű, több tudományterületet átfogó kutatás. 

https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2024/10/uj-teruletek-az-egeszsegugyi-kepzesben

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szon.huBy Szon.hu