Tenger Média's Podcast

Varázsgombák Szilveszterre – nem csak gyerekeknek!


Listen Later

Cseri Hanna egy időre visszavonul, de előtte még fergeteges bulit tart a Bábszínház hivatalos zenekarával.

2025 búcsúztatása alkalmából hangszert és mikrofont ragadnak a színészek, sőt a műszak is! Közkedvelt dalok, jelenetek és persze sok-sok báb és fergeteges hangulat uralja majd az év utolsó délutánját, amikor is a Varázsgombák zenekara veszi birtokba a nagyszínpadot.
A koncert háziasszonya Cseri Hanna, a Bábszínház zenei vezetője lesz, akit – mivel kisbabát vár – egy ideig nélkülöznie kell a gyerekeknek, és a felnőtt rajongóknak.
„De nem megszűnök, csak megszülök!” – mondta interjúnkban az énekesnő. A beszélgetőtárs Kalmár András volt:

A Varázsgombák koncertjén többek közt felcsendül majd a legtöbb Kufli sláger, valamint a Hamupipőke, a Holle anyó, A szomjas troll, a Péntek úr csodálatos barátai előadásaink dalai. Az utolsó bárány produkció zenekara is újra összeáll, hogy eljátsszák a közönségkedvenc slágereket, de nem hiányozhat Boribon és Babaróka sem. És készülnek egy vadiúj dallal is, az egész társulat előadásában, amelyet köszönetképpen játszanak el nézőknek.

Családi program kicsiknek és nagyoknak – és ha otthon folytatnátok a bulit, a kedvenc albumaitok Spotify-on várnak benneteket! 

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Tenger Média's PodcastBy Tenger Média


More shows like Tenger Média's Podcast

View all
90.9 Jazzy rádió - Jazzy randevú by Jazzy Randevu

90.9 Jazzy rádió - Jazzy randevú

0 Listeners

Reggeli személy by Klubrádió

Reggeli személy

0 Listeners

TUDATOS podcast by Renata Bagi

TUDATOS podcast

0 Listeners