VG Podcast

VG Podcast

By VilággazdaságNewsBusiness News
Download on the App Store

VG Podcast episodes

  • Nem lesz esküvődömping idén nyáron

    A járvány alatti korlátozások miatt több ezer házasulandó párnak kellett elhalasztania az esküvőjét, és az azt követő lakodalmat. Ennek ellenére idén várhatóan nem lesz több esküvő, mint az elmúlt években, a legtöbben ugyanis vagy végleg lemondtak a lakodalomról, vagy a járvány enyhébb időszakában tartották meg – mondta Isik Zsuzsa esküvőpiaci szakértő, és a több mint 27 ezer tagot számláló Menyasszonyi Csevegő internetes közösség alapítója. Jelentős drágulásra azonban számítani kell idén a piacon, részben ennek tudható be, hogy többen inkább szűkkörű ceremónia mellett döntenek.

    33 min
  • Könnyen elkerülhető lett volna az aligai tragédia

    Kegyetlenül megbosszulja a víz a könnyelműséget – mondta a VG Podcastnak a Magyarországi Vizimentők Szakszolgálatának elnöke.Már az első igazi nyári hétvégén tragédia történt a Balatonnál. Három tizenéves a partról elsodródott egy szörfdeszkával, vízbe estek, és az úszó tudásuk már ebben a helyzetben nem volt megfelelő, ketten megfulladtak. Bagyó Sándor szerint még a gyengébb úszó tudással rendelkezők is nyugodtan fürdőzhetnek, de fontos lenne, hogy mindenki tartson magánál valamilyen úszást segítő eszközt.

    26 min
  • Legyen elég készpénz a portfóliókban - érkezhet a vételi jelzés

    Az infláció megfékezésére a monetáris politika önmagában nem elég, de addig nem lesz nagy gond, míg a gazdasági növekedés nem törik derékba. Ám ha egy újabb sokk érné a világgazdaságot, azaz ha még egy téglát kihúzunk a lyukacsos falból, akkor minden összeomolhat – véli Zakár Tivadar, az SPB portfóliómenedzsere. A szakértő úgy véli, hogy a jelenlegi árazások mellett már nem túlértékelt az amerikai részvénypiac, a P/E mutató a 10 éves átlag alatt van, így már érdemes lehet beszállókat keresni. Noha itthon a helyzet kissé bizonytalanabb a magyar részvényeket semmiképp nem szabad leírni. A hazai börze egyik előnye, hogy nagyobbak a kilengések, azaz nagyobbak a kockázatok de mi magyarok jobban értjük a hazai cégeket.

    35 min
  • Nem a békeévekhez kell mérni a kialakult hozamszintet

    A bizonytalan világgazdasági környezetben a devizakötvények iránti kétszeres kereslet sikeresnek mondható; volt amikor érdeklődés sem volt irántuk – állítja Regős Gábor, a Századvég szakértője, aki szerint előtörlesztésre, a tartalékok növelésére, vagy éppen a költségvetési hiány finanszírozására fordítható az összeg. 

    30 min
  • Már nem a kábítószer a legjobb bűnözői biznisz

    A kiberbűnözés egész országok bevételeit meghaladó pénzeket mozgat meg, és évente nagyjából 10 százalékos a bővülés. Kibertámadás bárhonnan érkezhet és bárki célponttá válhat, a károk sok esetben milliárdokban mérhetők. Nagy Zoltán, a Magyar Telekom Csoport biztonsági és vagyonfelügyeleti igazgatója elmondta, a járvány elején a legtöbb cég a működését próbálta fenntartani, és nem a védelem volt az első, ezt azonban ki is használták a kiberbűnözők és nagyon sok támadás történt Magyarországon.

    39 min
  • Megugrik a nemteljesítő hitelek száma - készülnek a követeléskezelők

    A következő időszakban a törlesztési moratórium miatt felhalmozott késedelmes, valamint felmondott követelések egyszerre nagyobb számban jelennek meg - mondta Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke. Az érdekképviselet régóta szorgalmazza az adatkezelési ellentmondások megszüntetését is a joggyakorlatban, és egyértelmű, jogszabályi felhatalmazást kívánnak elérni ahhoz, hogy az adósok adatait az együttműködés és a megállapodás-keresés keretében felhasználhassák, nyilvántarthassák.

    27 min
  • A hajdani gyümölcsösök nyári nappalikká váltak

    Robbanásszerűen fejlődik a kertkultúra – mondta a VG Podcastnak a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke. Orlóci László szerint sikerszakmává vált a kertépítés, ami önmagában jó hír, de sok kontár is ki szeretne szakítani magának egy kis szeletet a felívelésből.

    25 min
  • Önmagát falja fel az autóipar

    Az utóbbi időben nemcsak a covid-járvány miatti termelés-, és keresletkiesés, hanem a csiphiány, és aztán az infláció globális meglódulása is megtépázza a szektort. Magyarországon a forint euróhoz viszonyított árfolyama is rosszat tesz az eladásoknak – mondta aVG Podcastnak a Concorde Értékpapír Zrt. privátbanki-üzletfejlesztési igazgatója. Nagy Bertalan szerint még tavalyhoz képest is 20 százalékos átlagos autóáremeléssel lehet számolni.

    23 min
  • Az EU is sokat bukna az olajembargóval

    Egy rövid távon bevezetett olajembargó észszerűtlen és morálisan is korlátozottan indokolható intézkedés, amely Magyarország számára különösen nagy problémákat okozna – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság podcastjában Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának a vezetője.

    28 min

About VG Podcast

From the publisher's feed

Az üzlet egy pillanatra sem állhat meg, de te igen! A Világgazdaság podcastjai becsatornáznak a piaci hírek, pénzügyek, gazdasági trendek világába.