Share Világjárók Klubja Bécs
Share to email
Share to Facebook
Share to X
By Attila Méreg
The podcast currently has 501 episodes available.
Tájcsnek Dávid pedagógus szülők középső gyermeke. A bátyja 5 évvel idősebb, a húga 5 évvel fiatalabb nála. A fiú testvére nagy hatással volt rá, ő szinte mindig zenét hallgatott, de édesanya is játszott zongorán, és mivel óvónő volt, sokat énekelt is. A zene szeretete innen jöhet. Apja pedig testnevelést tanított dolgozott, innen a sportos múlt. Imádott gyerekként is biciklizni (bmx), azután középiskolás korában focizott is. A motorozás pedig a nagypapájától jön. Neki csak arra volt jogosítványa, mindenhová motorral járt. A régi motoros képen a fiával ül, a nagyapja 250-es Jáváján. Az autókat motorokat mindig is szerette. Mikor dolgozni kezdett, lerakta a motoros jogsit. A kék Suzuki volt az első motorja, aztán a bordó Kawasaki, végül a piros Honda. Az eletromos autózás úgy került az életéve, hogy a saját dízel Kia ceed helyett akart egy hibrid auris kombit, de aztán maradt a Ceed, és jött mellé egy Kia Soul EV. Innentől kezdve pedig megfertőzte az elektromos hajtás. Autodidakta módon, hallás után tanult meg alapszinten gitározni. 14 éves kora óta gitározik, de zenekarban nem játszik. 13 éve élnek Ausztriában. Az ausztriai villany autósok csoportot megalapította.
Kondor Szilvia a jógával közgazdász egyetemi évei alatt Bécsben ismerkedett meg, amikor aerobik oktatóként kipróbált egy vinyasa flow órát. Mivel nagyon merev volt, hamar érezte a nyújtás pozitív, fizikai hatását. 2008-ban rátalált kedves jóga otthonára a Yogawerkstattra és az Ashtanga vinyasa jógára, ami ezekután rohamos tempóban rendezte át az életét. Ugyanebben az évben életmódot váltott és átalakított teljesen a táplálkozását. Megismerte a pránanadi energiagyógyászatot is. 2013-ban elvégezte a Yoga Alliance által akkreditált 200 órás Ashtanga jóga oktatói képzést (Romana és Sasha Delbergnél), ami elindította egy belső úton, tudatosabbá tette. Ekkor már évek óta multiknál dolgozott. Ment körülötte a stresszelés, panaszkodás, burn-outos kollégák jöttek, mentek. Kezdte magát idegennek érezni ebben a teljesítmény orientált közegben. Rendszeresen résztvesz jóga workshopokon, ahol eddig legnagyobb hatással Michael Stone és Richard Freeman voltak rá. Mindketten keresik az összefüggéseket a jóga és a buddhista filozófia között. Mindketten egy kicsit lelassult, filozófiával átitatott ashtanga jógát adnak tovább. Michael Stone 2013-as bécsi workshopja, volt élete egyik legmeghatározóbb élménye. Ettől kezdve fontos része az életének a csend, a befeléfigyelés és a meditáció. Rendszeresen részt vesz csend elvonulásokon is, ahol eddig Renate Seifarth volt nagy hatással rá. Kisfia születése után új vízekre evezett és elvégezte egy kineziológus képzést. Nemrég rátalált a ThetaHealing módszerre, ami méginkább kitágította a tudatát. Hyperton-X technikával is foglalkozik. Sopronbánfalvi Kolostorban jógát és elcsendesedéseket is szervez.
Holló István atya Mátészalkán született 1982-ben görögkatolikus családban. Papi hivatása kibontakozásában a helyi görög- és római katolikus lelkipásztorok játszottak döntő szerepet. 2004 óta él Ausztriában. Teológiai tanulmányait Grazban végezte, 2009-ben szentelték pappá. 2013-ban kinevezték a mintegy tízezer lakosú Deutschlandsberg járási székhely plébánosának. Ezek a települések tartoznak hozzá: Deutschlandsberg, Frauental, Maria Osterwitz, St. Oswald, St. Jakob in Freiland, St. Stefan, St. Josef, Stainz, Bad Gams, Trahütten und Glashütten; Ungarnseelsorger.
Tóth Ádám és Menyhárt Tamás szerepelt ebben a politikai podcastben. Mind a hárman Bécsben élünk. Ausztriából, hogy látjuk Magyarországot és az európai parlamenti választást. Érintettük a főpolgármester választást, az EP választás eredményeit, a Tisza párt előretörését, 2026-ig mik történhetnek...
Az adás 2 nappal a választás után készült
Huszárik Gábor vagyonkezelési stratéga, Kulcsár Dániel projekt manager és Murányi Ádám kivitelező volt a műsor vendége. Hárman alkotják a WillWohnen csapatát. Az emberek nagy többsége albérletben lakik, pedig saját ingatlanra vágyna. Kulcsrakész átadás történik az egyedileg megbeszélt extrákkal és személyre szabott beállításokkal. Házak tervezése és építése a profilja a projektnek. Lakásvásárlásban is segítenek az ügyfeleknek.
Szendrői professzor a Bécsi Egyetem matematika professzora. Érdeklődése a matematikai kutatásban és kutatásfejlesztésben rejlik, különösen az afrikai kontinensen. 1999-ben szerzett PhD fokozatot matematikából a Cambridge-i Egyetemen. Az Európai Matematikai Társulat Fejlődő Országokat Támogató Bizottságának alelnöke, az African Maths Initiatives londoni jótékonysági szervezet kurátora, amelynek célja az afrikai matematikaoktatás javítása. Korábban kollégiumi tag (Fellow), majd akadémiai igazgató (Senior Tutor) volt az oxfordi St Peter's College-ban és az Oxfordi Egyetem Matematikai Intézetének oktatója, majd professzora.
https://homepage.univie.ac.at/balazs.szendroi/
https://aims.ac.za/person/prof-balazs-szendroi/
https://www.youtube.com/watch?v=THoTRKAo8yM
https://www.facebook.com/watch/?v=1806588236082419
https://www.es.hu/cikk/2007-09-30/szendroi-balazs/egy-vita-oxfordban.html
https://homepage.univie.ac.at/herwig.hauser/bildergalerie/gallery.html
https://www.lajosszabo.com/bp.htm
#matematika #professzor #matek
Az adás témái:
0:00 Beköszönés
4:00 Matematika
6:50 Fazekas gimnázium, matekversenyek
10:00 Dr. Surányi László, Gimnáziumi matematika tanár
11:00 Cambridge-i Egyetem, 1992-től
13:00 Gorbacsov -val találkozás, 1986.
18:00 Rendszerváltás
20:00 Cambridge vs Budapest
22:00 HIX 93-94, Hollósi József (a HIX alapítója) - internet anno
23:00 Cambridge élet
25:00 Angol kollégiumi rendszer
27:00 Matematikai kutatás
30:00 Kutatási irány
35:00 Dodekaeder csillag, Bécs és egyéb vizualizáció
40:00 Oxfordi Egyetem Matematikai Intézet oktatója, kutatója
42:00 Afrika
44:00 Első nap Afrikában
55:00 Afrikai egyetemek
59:00 Afrika kontraszt
1:07:00 Bécsi Egyetem 2022.
1:10:00 Szabo Lajos, műgyűjtés: https://www.lajosszabo.com/bp.htm
1:16:29 Jövőbeli projekt
1:18:20 Elköszönés
-----------
🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏
További linkek hozzám:
👉https://meregattila.de/
👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja
👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila
👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/
👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs
👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137
👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs
👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg
👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030
👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==
👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/
👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn
👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx
👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1
👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro
📧 E-mail: [email protected]
Ausztriában, Bécsben élek.
🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859
Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!
The podcast currently has 501 episodes available.
56 Listeners
1 Listeners