vipcast.hu powered by Media1

vipcast.hu powered by Media1

Download on the App Store

vipcast.hu powered by Media1 episodes

  • Leporolt legendás sorozatok, érdekes új tévéműsorok – Media1, 2021.06.07
    Elkészült a Jóbarátok: Újra Együtt című különkiadás – többek között ennek kivesézésével kezdtük a Media1 június 7-i podcast- és rádióműsorában László Lilla műsorvezetővel, aki nem csak műsorvezető, de lelkes tartalomfogyasztó is: olyannyira, hogy elsők között nézte meg a legendás sorozat napokban bemutatott különkiadását az HBO GO-ról. Lilla elmondta, mik voltak a benyomásai a különkiadás kapcsán: mondott pozitívakat és néhány negatívumot is.  Ennek kapcsán azután beszélgettünk különböző egyéb régi sorozatok leporolásáról, például a Dallasról, vagy épp a csajos Szex és New Yorkról is. Érintettük a Dallast, a Szomszédokat, valamint különböző egyéb sorozatokról, például a heteken belül végleg befejeződő Barátok köztről és az HBO-s Aranyéletről is beszéltünk. Sőt még egy régebbi német tévésorozat, az 1987-ben bemutatott Die glückliche Familie, azaz A boldog család is szóba került. Szalay Dániel, a Media1 műsorvezetője is elárulta, ő mit keres a sorozatokban.
    A múltba révedés és az újdonságként érkezett Jóbarátok speciális különkiadás után László Lillával arról is beszélgettünk, hogy milyen érdekes, újszerű, sokszor extrém új tévés formátumok vannak manapság külföldön, például szó esett a válásokról szóló új reality-ről, majd kiveséztük, vajon ezeknek mekkora esélye lehetne Magyarországon…de szó esett például egy nyomozó reality-ről is. És érintettük azt is, milyen műsorok lesznek láthatók az ősszel a tévében, lehet-e például esélye a TV2-s TOTEM című új műsornak az RTL-en képernyőre kerülő Survivorral szemben, vagy hogy például érkezik az ATV-re a Géniusz című tudásalapú vetélkedő Gundel Takács Gáborral.
    A Media1 2021.06.07-i műsora a lenti lejátszóval hallgatható vissza, vagy akár le is tölthető. Egyébként a Media1 következő, június 14-i adásának vendége lesz Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese, aki több érdekességet is elárul majd…vagyis a témát még tovább folytatjuk!
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/06/media1_2021_06_07_LL_TV_sorozatok.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Ezekben a rádiókban és podcast felületeken hallható a Media1 műsora
    A Media1 hírportál háttérműsora, mely a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon.
    Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    50 min
  • Nincs még 18, de már médiatulajdonos, műsorvezető, infuenszer, könyvíró, tanácsadó, versenysportoló, zenész, sneakerguru és konferenciák rendszeres előadója (Media1 2021.05.31.)
    A Media1 legutóbbi, 2021. május 31-i podcast és rádióműsorának vendége Trunk Tomi, vagy ahogy véleményvezérként sokan ismerik, Dablty volt. A fiatalember, aki még csak július végén lesz 18 éves, és 16 éves volt, amikor médiatulajdonos lett. Valójában pedig már ennél is hamarabb ismert lett a közösségi médiában, majd az egyik nagy médiakonferencia, a Media Hungary előadójaként is találkozhattak vele a jelenlévők.
    Van már saját klipje is, ami óriásit ment a YouTube-on, és jelentős követőtábora van a közösségi médiában. Ismert mint versenysportoló (rendszeresen veszt részt rangos külföldi síbajnokságokon, ahol kiváló eredményeket ér el), de ismert mint műsorvezető a (Spirit FM-en van műsora Corporation Z néven), ezenkívül sneakerguru, kommunikációs tanácsadó egy osztrák cégnél, és nem mellesleg mindemellett még középiskolás is. És még mielőtt elfelejtenénk: írt több könyvet is.
    A beszélgetés során azt próbáltuk kideríteni, mi Dablty számára a legfontosabb e sok minden között, hogyan osztja be az idejét, és ha választania kellene e sok feladat között, melyiket hagyná meg, és mit tudna elengedni belőle. De szóba került az is, érdekli-e a politikai pálya, és nekünk árulta el elsőként azt is, hogy újabb klipet készít egy stúdióban, hogy megint felforgassa vele a YouTube-ot. Trunk Tomival beszélgettünk arról is, mennyire érzi helytállónak a nemrég megjelent A Magyar Tinik a neten 2021 kutatás eredményeit (amiről a Media1 előző műsorában részletesen is beszéltünk Forgács Mariann közösségi média szakértővel), mennyire felelnek meg a megállapítások vele és generációs társaival kapcsolatban. A Trunk Tomival folytatott beszélgetésbe egyébként bekapcsolódott egy héttel korábbi vendégünk, Forgács Mariann is, aki újra itt volt a műsorban.
    Beszéltünk Tamás fiataloknak szóló médiumának működéséről is.
    Trunk Tomi (Dablty) jobbra, középen Forgács Mariann közösségimédia-szakértő (Be Social) és balra Szalay Dániel (Media1)
    A Media1.hu podcast- és rádióműsora az alábbi lejátszó segítségével hallgatható vissza, vagy akár le is tölthető a hangállomány.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/06/media1_trunktomi_doublty_dszalay_20210531.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Ezekben a rádiókban és podcast felületeken hallható a Media1 műsora
    A Media1 hírportál háttérműsora, mely a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon.
    Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    45 min
  • Elkészült a Magyar Tinik a neten 2021 kutatás, a Media1 vendége Forgács Mariann, a Be Social ügyvezetője (2021.05.24.)
    A Media1 2021.05.24-i adásának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, elkészült ugyanis a magyar tinik online életéről szóló felmérés, A Magyar Tinik a neten 2021 kutatás. A kutatás eredményeiből sok érdekesség kiderült, ezeket elemeztük ki jobban Forgács Mariannal a műsorban.
    Vendégünk azt is elmondta, mennyire térnek el az eredmények az előzetes várakozásaitól.
    Forgács Mariann, a Be Social ügyvezetője (balra) és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője, a podcast műsorvezetője
    A műsor az alábbi lejátszó segítségével hallgatható vissza, vagy akár le is tölthető a hangállomány.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/05/media1_tinikutatas_socialmedia_besocial_forgacs_mariann_2021_0524_dszalay.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    A témát egy héttel később Trunk Tomival (dablty) folytattuk, ez itt hallgatható vissza.
    A Media1 hírportál háttérműsora, mely a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon.
    Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    44 min
  • Hogyan korlátozza a közhatalom a magyar média működését? Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza volt a Media1 vendége (2021.05.17.)
    A napokban jelent meg a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) legújabb kutatása, melynek megállapítása szerint egyre jelentősebben akadályozza a független sajtó működését a közhatalom Magyarországon.
    A TASZ újságírók meginterjúvolásával készített kutatása szerint hazánkban a független sajtó rendkívül nehezített körülmények között próbálja végezni tevékenységét, és a koronavírus-járvány okozta válság kapcsán szintet lépett az információk elhallgatása.
    A csökkenő információszabadság kárvallottjai nem is csupán az újságírók, hanem a teljes lakosság.  Mit tehetnek az újságírók ilyen helyzetben? A kutatás részleteiről és a tanulságokról, lehetséges megoldásokról beszéltünk a Media1 legutóbbi műsorában Döbrentey Dániellel, a jogvédő szervezet jogászával.
    Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza
    A Döbrentey Dániellel készült beszélgetés a lejátszó segítségével hallgatható vissza, vagy akár le is tölthető.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/05/media1_TASZ_Dobrentey_Daniel_2021_05_17.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    A Media1 hírportál háttérműsora, mely a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon.
    Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    41 min
  • Vörös Csillával, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetőjével a nézettségmérésről és a tévénézési szokásokról (Media1, 2021.05.10.)
    Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetője adott interjút a Media1 legutóbbi podcast- és rádióműsorának.  Régóta várt beszélgetésről van szó, hiszen sok kérdés érkezett az olvasóktól és hallgatóktól azzal kapcsolatban, hogyan is történik pontosan a tévés nézettségmérés.
    Vörös Csilla (aki hosszú ideje, az 1990-es évek eleje óta vezeti a műszeres nézettségméréssel foglalkozó, kezdetben AGB néven ismert céget) segített benézni a kulisszák mögé, részletesen is beavatott bennünket a nézettségmérés „misztériumába”.
    Fotó: jeshoots / Pexels
    A beszélgetés végén még arra is jutott idő, hogy átbeszéljük a napokban megjelent Nielsen Közönségmérés gyorsjelentésének tanulságait, így például azt, hogy mennyit és milyen típusú tartalmakat néznek a magyarok leginkább a tévében, de szó esett a generációk közötti különbségekről is. A Nielsen Közönségmérés Kft. vezetőjével a nézettségmérés jövőjéről is beszélgettünk.
    A Media1 műsora (mely a podcastos felületek mellett a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül) az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg, vagy akár le is tölthető egyben.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/05/voroscsilla_Nielsen_Kozonsegmeres_TV_nezettseg_Media1_2021_05_10_dszalay.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetője
    Vörös Csilla 1993 óta látja el a magyarországi Nielsen Közönségmérés (korábban AGB Hungary ill. AGB Nielsen) ügyvezetői feladatait. A Nielsen előtt a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban és a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Master of Arts fokozatot szerzett 1986-ban a University of Connecticut Storrs, CT Politikatudomány és Közvéleménykutatás területén, 1989-ben Master of Arts fokozatot szerzett Kommunikáció területén az Annenberg School of Communications, University of Pennsylvania, 1991-93 között University of Massachusetts, Amherst, MA – Posztgraduális kommmunikációs tanulmányok ( Ph.D. program) hallgatója.
    Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    50 min
  • Exkluzív interjú Peter Limbourggal, a Deutsche Welle főigazgatójával (Media1, 2021.05.03.)
    Exkluzív interjút adott a Media1 2021. május 3-i műsorának Peter Limbourg, a német közszolgálati média, a Deutsche Welle (DW) főigazgatója.
    Az interjút annak apropóján kértük, hogy mint arról elsőként a Media1.hu beszámolt, a napokban elindult a Deutsche Welle magyar nyelvű YouTube csatornával, melynek neve DW Magyar, de a DW vezetőjével ennél jóval több mindenről beszélgettünk, beleértve a közmédia rendszereket, a média függetlenségét és több mást is.
    Peter Limbourg, a Deutsche Welle (DW) főigazgatójaFotó: DW-sajtószoba
    Az interjú az alábbi lejátszó segítségével hallgatható vissza, vagy akár le is tölthető a beszélgetés.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/05/peter_limbourg_deutsche_welle-1.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    A Media1 következő adásának vendége lesz Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetője. Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    16 min
  • Médiatorta, reklámok, podcastok, médiatrendek – Vendégünk volt Gulyás János, az MRSZ elnöke (Media1, 2021.04.26.)
    A Media1 tegnapi, április 26-i műsorának vendége volt Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke. Gulyás Jánossal átbeszéltük a nemrég megjelent médiatortával kapcsolatos adatokat. Kiderült, hogy a média egyes területeit hogyan érintette a világjárvány, hol voltak nagyobb és hol kisebb csökkenések.
    Szó esett a tévés, a rádiós, a digitális, a nyomtatott médiapiacról, és több más területről is. Van-e már pénz a podcastokban? Ezt a kérdést is átbeszéltük az MRSZ elnökével, ahogy azt is, mire lehet számítani a következő időszakban.
    A beszélgetés a fotó alatt lévő lejátszóval indítható.
    Gulyás János, az MRSZ elnöke
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/04/gulyas_janos_mrsz_media1_mediatorta_mediatrendek_2021_04_26.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    A Media1-nek hamarosan vendége lesz Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetője. Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    55 min
  • Hová tovább tévézés? – Vendégünk volt Berecz Péter, a Tévézz Petivel vloggere (Media1, 2021.04.19.)
    A Media1 hétfői, 2021.04.19-i adásának vendége volt egy feltörekvő fiatal, Berecz Péter, a Tévézz Petivel című videoblog alapítója, akivel átbeszéltük, hová tart szerinte a tévés világ, és tévéznek-e még a fiatalok.
    A témát egyébként hamarosan (a május 3-i adásban) Vörös Csillával, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetőjével folytatja a Media1.
    A Media1 Berecz Péterrel készített interjúja a kép alatt lévő lejátszó segítségével visszahallgatható, vagy akár le is tölthető.
    Berecz Péter vlogger, a Tévézz Petivel gazdájaFotó: Farkas András
     
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/04/media1_2021_04_19_tevezz_petivel_audio_only_DSZALAY.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    A Media1 2021.04.26-i műsorának vendége lesz Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke. Május 3-án érkezik Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyvezetője.
    Hamarosan újra jelentkezik a Media1! Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    49 min
  • Interjú Vass Virággal, a Nők Lapja új főszerkesztőjével (Media1, 2021.04.12.)
    A Media1 mai, április 12-i műsorának vendége volt Vass Virág író-újságíró, akit idén neveztek ki a Nők Lapja élére főszerkesztőnek.
    A beszélgetésből kiderült, mi tette szükségessé a főszerkesztőváltást és a lap megújítását, de a hetilap és az online kiadás stábjában történt további személyi változásokról is szó esett. Arról is beszélgettünk, milyen nehézségeket okozott és okoz mostanság is a koronavírus-járvány a lap szempontjából, de a nyomtatott média és azon belül a Nők Lapja jövőjéről is beszélgettünk.
    Vass Virág, a Nők Lapja főszerkesztője.
    A Media1 műsor, benne a Vass Virággal készült teljes interjú már visszahallgatható az alábbi lejátszó segítségével, de akár le is tölthető.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/04/vassvirag_noklapja_media1_2021_04_12_dszalay.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Hamarosan újra jelentkezik a Media1! Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    40 min
  • Média járvány idején – Vendégünk volt Pintér Bence, az Ugytudjuk.hu szerkesztője (Media1, 2021.04.05.)
    A Media1 április 5-i, húsvéthétfői műsorának vendége volt Pintér Bence, az Ugytudjuk.hu szerkesztője.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/04/Media1_2021_04_05_pinterbence_ugytudjuk_28szerkesztoseg_nyilt_levele_Media_jarvany_idejen-dszalay.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Pintér Bence volt az ötletgazdája és szervezője annak a múlt héten publikált nyílt levélnek, amelyet 28 hazai szerkesztőség – köztük a Media1 is – aláírt, azt kérve Orbán Viktor miniszterelnöktől és az Operatív Törzstől, hogy tegyék lehetővé, hogy az orvosok nevük vállalásával is elmondhassák a gondolataikat, valamint az Operatív Törzs hozzon létre sajtóügyeletet, mely folyamatosan válaszol az újságírók által közvetített kérdésekre, továbbá engedjék meg a médiának, hogy tudósíthasson a kórházakban kialakult helyzetről, ott például felvételeket készíthessen. (A nyílt levél és az aláírók listája ide kattintva érhető el.)
    Pintér Bence, az Ugytudjuk.hu szerkesztője
    Pintér Bencével átbeszéltük, mi váltotta ki a nyílt levél gondolatát, és szóba került az is, hogy miért hiányoznak egyesek az aláírók közül. A 28 szerkesztőség által aláírt nyílt levél elindítója elmondta a személyes tapasztalatait is az Operatív Törzzsel és azzal kapcsolatban, mennyire végezheti szabadon a munkáját nem csak ő, de a többi újságíró is.
    Átbeszéltük azt is, mi a helyzet külföldön, hogyan viszonyul más országokban a médiához a járványügyi vezetés.
    Nem csak arról esett szó, miért lenne fontos, hogy a média a jelen helyzetben is tudósíthasson, de néhány más kapcsolódó témát is érintettünk, köztük például a parlamenti tudósítók helyzetét is.
    A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a nyílt levélben megfogalmazott kéréseket a kormány szinte azonnal  elutasította. Pintér Bencétől a Media1 megkérdezte, van-e már terve a folytatást illetően,.
    A Media1 2021.04.05-i műsora, benne a Pintér Bencével készített interjú teljes változata az alábbi lejátszó segítségével indítható. A play (lejátszás) ikonra való kattintással indul a hangfelvétel, de akár le is tölthető.
    https://vipcast.hu/wp-content/2021/04/Media1_2021_04_05_pinterbence_ugytudjuk_28szerkesztoseg_nyilt_levele_Media_jarvany_idejen-dszalay.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
    Hamarosan újra jelentkezik a Media1! Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban vagy a TuneIn-en is.
    Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.
    53 min

About vipcast.hu powered by Media1

From the publisher's feed

Magyar podcast médiáról, technológiáról, trendekről, különleges emberekről és sok másról, 2009 óta.