ajkaiszo online

Zöld Világ, beszélgetés Péter Gáborral


Listen Later

Két évvel ezelőtt, az úgynevezett Zöld Világ program keretében némi remény látszott arra, hogy sikerül megreformálni a városi zöldhulladék kezelés rendszerét. Eddig alapvetően három közszolgáltatói módszer kristályosodott ki: Vagy zöldhulladékok elhelyezésére alkalmas zsákot vásárol valaki az AVAR Ajka Kft-től, vagy – nagyobb mennyiség esetén - konténert rendel hulladékai elhelyezésére, vagy önmaga utánfutóra rakja hulladékát és elfuvarozza azt az AVAR Ajkának az Úrkút felé vezető úton található hulladékudvarába. Az egyéb megoldásokat, a süngyilkos és levegőszennyező égetést, valamint a némi befektetést igénylő komposztálást most ne vegyük ide.

Az alternatív megoldás – ami talán minden eddiginél fogyasztó- és költségvetés-barátabb lenne – 2019 vége felé kezdett körvonalazódni, mint említettem, a Zöld Világ program keretében. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy a kormány alaposan félreértette a járványkezelés lényegét és elvonásaival olyan programokat is megkontrázott, amivel javítható lett volna a városlakók közérzete is. A járvány ellenére, vagy annál inkább. Péter Gábort az egyelőre parkolópályán lévő projektről kérdeztük.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

ajkaiszo onlineBy ajkaiszo online