Május 6-án várostörténeti szempontból is jelentős esemény zajlott Ajkán. A város vezetése ünnepélyesen a Pannon Egyetem (PE) rendelkezésére bocsátotta a nemrég felújított Okosház, korábbi nevén Kaszinó épületét, ahol a jövőben egyre több, egyetemi szintű oktatás indulhat.
Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja, az ünnepséget követő fogadáson elmondott pohárköszöntőjében egy felismerésnek tulajdonítja a város és az egyetem között egy stratégiai megállapodás keretében elindult együttműködés alapját. Nevezetesen az, hogy egy egyetemnek az oktatáson és kutatáson kívül ma már az is feladata, hogy támogassa az aktív közösségeket, együttműködjön térségének gazdasági szereplőivel, és segítse a kis- és közepes méretű városokat abban, hogy helyben tudják tartani a fiatalokat, ne kelljen nekik messze földre utazni – és távol is maradni városuktól – a magasszintű tudás megszerzéséért.
Schwartz Béla polgármester ünnepi beszédében kicsit távolabbról indított. Elmondta, hogy Ajka már hosszú évek óta próbálkozik bekerülni a felsőoktatás szentélyébe, de ez csak mostanra sikerült. Győrben és Miskolcon is kerestek kapcsolatokat, de mindez ideig Veszprémben is kikosarazták a várost ezirányú törekvéseivel. Változásokra volt szükség, hogy a mai nap eljöhessen. „Óriási napnak” nevezte a mait a város életében és az amerikai Harvard Egyetemhez hasonlította helyi jelentőségét.