Újabb öt évre szóló megbízást kapott Bábics Valéria, a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont igazgatója, aki két rövid megszakítástól eltekintve, 2000 óta tölti be ezt a posztot. Akkor, miután a sokak által tisztelt akkori igazgató elhunyt, ez kényszer szülte megoldásnak tetszett, de az élet igazolta az akkori döntés helyességét. Vali, mint minden máshoz, új feladatának elvégzéséhez is maximalistaként állt hozzá, megtanulta a vonatkozó jogszabályokat, hogy a ház törvényes működését garantálni tudja. Szerencsére törekvései megvalósításában nem maradt magára, munkatársai amiben tudták, segítették munkáját.