A társadalmi mobilitás az esélyteremtő állam egyik eszköze arra, hogy a belső egyenlőtlenségeket kezelje. Nagyon sok kutatás foglalkozik azzal, hogy vajon ez valódi kitörési lehetőség-e vagy csak álom. Durst Judit szociológussal, A társadalmi mobilitás ára című könyv egyik szerkesztőjével beszélgettünk.

A társadalmi mobilitás ára című könyv egyéni életútinterjúk segítéségével keresi arra a választ, hogy az osztályok közötti felfelé vándorlás milyen realitással bír, és legfőképpen milyen következményei vannak az első generációs diplomások esetében. A könyvnek nemcsak az az erénye, hogy magyar környezetben készített átfogó elemzést, hanem az őszintesége is, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy mit is értünk társadalmi mobilitás alatt. Ahogyan a szerzők megfogalmazzák: „A korai modernizációs elméletek optimista elgondolása szerint a társadalmi mobilitás a modernizáció és az iparosodás folyamatának előrehaladtával párhuzamosan maga is nő. […] Az oktatási rendszerek demokratikussá tétele csökkenteni tudja, illetve kiküszöbölheti az olyan egyenlőtlenségi dimenziók hatását az egyének életesélyeire, társadalmi státuszára, mint amilyen a származási osztályhelyzet. […] A legújabb nemzetközi mobilitásvizsgálatok empirikus eredményei azonban nem igazolták ezt a modernizációs tézist.”

Azaz az oktatási rendszer nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket, sőt azok inkább növekednek is általa. Ahogyan egy nem régen megjelent kutatás bemutatja, a top gimnáziumokba a felső középosztály gyerekei kerülnek be inkább, és ma már egy iparág épül arra, hogy pénzért felkészítse a gyerekeket a középiskolai felvételire.

Durst Judittól egy konkrét élethelyzet alapján megtudhattuk, hogy a cigánysoron lakó gyerekek iskolájában az elmúlt évtizedben nem volt olyan gyerek, aki központi felvételit írt volna, így az iskola nincs felkészülve arra, hogy mit kell tenni ilyen esetben.

Adódik a kérdés, hogy az oktatási rendszer megváltoztatása mellett milyen eszközök kellenek a mobilitási csatornák megnyitására. Ilyenek lehetnek például a felzárkóztatást segítő civil kezdeményezések, amelyek a tehetségek felkarolásával adnak arra lehetőséget, hogy valaki meghaladja a környezete társadalmi státuszát. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy ne csak néhány szerencsés számára nyíljanak meg ezek a csatornák, mivel így csak kevesek számára adunk egyéni mobilitást. Sokkal inkább kollektív mobilitásra van szükség, amely arra is figyel, hogy csökkentse az osztályváltás költségeit.

Aki képes a környezetét meghaladni, gyakran hontalanná válik. A régi közeg már nem fogadja be, idegennek érzi őt, ő pedig az új közegben otthontalannak tartja magát, és bizonytalan lesz. Erről számol be a kutatásban részt vevő első generációs diplomások egy része, és ez köszön vissza a korábban említett gyermek esetében is, aki középiskolába szeretett volna menni. Számára a saját közege visszahúzó erő volt („cigányból sose lett semmi”).

A társadalmi mobilitásnak van két eleme, amely nem feltétlenül kapcsolódik össze és válik tartóssá. A végzettségből fakadó kulturális osztályváltás tartós mobilitási mód, de nem biztos, hogy anyagi biztonsággal társul. Ezzel szemben egyre több példa van arra, hogy a mélyszegénységben élők anyagi értelemben meghaladják meg környezetüket. Erre egyik lehetőség a külföldi munka, amely sok tekintetben önkizsákmányolásra épül, és kiszolgáltatott társadalmi státuszt jelent. Ez kulturális értelemben nem osztályváltás, és nem is teszi fontossá a tanulást.