Az Európai Unió 2028-tól kezdődő költségvetési időszakának vitáját nyár elején megnyitotta az Európai Bizottság. A magyar miniszterelnök már most jelezte, hogy ezt nem fogja támogatni, de több tagállam is éles kritikát fogalmazott meg. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével.

Az Európai Bizottság elnöke által nyilvánosságra hozott költségvetési terv jelen formájában biztosan csak egy vitaindító anyag. Kétéves folyamat végén születhet róla döntés. Orbán Viktor nyilvánvalóan belpolitikai okok miatt már most beemelte a magyar belpolitikába ezt a kérdést, és egyfajta szuverenitási üggyé alakította át.

Az alapszámok pedig nem néznek ki rosszul Magyarország számára. 37,7 milliárd eurót kapna az ország, amely több, mint a hasonló lakosságszámú Portugália vagy Csehország büdzséje. Az egy főre jutó összeget nézve pedig csak Görögország kapna többet. Ennek ellenére vétózna a magyar miniszterelnök.

Ennek a kritikának van egy átfogó és két tartalmi oka. Az alapgond továbbra is az magyar szempontból, hogy a jogállamisági kérdést univerzális fogólappá pozícionálja át a javaslat. Azaz amit most is elszenved az ország, vagyis hogy a demokrácia működését és a jogállami problémákat érő kritikák miatt nem jutunk hozzá az EU-s források egy részéhez, azt a teljes keretre kiterjesztené az EB tervezete.

A tartalmi kritika két területet érint főként. Ukrajna támogatása jelentős mértékben szerepel a költségvetésben. Ezt úgy állítja be a magyar kormány, hogy ezt a pénzt a magyaroktól veszik el. Bíró-Nagy András számításai alapján az ukránoknak tervezett 100 milliárd eurós keret nyilván jelentős, de az összes tagállamra vetítve már nem olyan mértékű, hogy az megalapozná a riogatást a magyar kormány részéről.

A kritika másik területe pedig az, hogy a támogatási kategóriák egyszerűsítése miatt megszűnnek a külön agrártámogatások. A javaslat trükkös, hiszen egy tagállami boríték jön létre, és azon belül kell priorizálnia elsősorban az adott kormányzatnak. Ez ellen nem csak a magyar kormány szólalt fel, sokkal erősebb kritikák is megjelentek Brüsszelben a büdzsé ilyen átalakítása miatt.

Az EB javaslata prioritásként kezeli a biztonságpolitikát (a megváltozott Európa–USA viszonyt is figyelembe véve), az iparpolitikát és a bővítési politikát (nem csak Ukrajna miatt). Az, hogy ezek mekkora mértékben tudnak nyertesei lenni a következő költségvetési időszaknak, még kérdéses.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy mi történik, ha például a magyar vétó miatt nem lesz megállapodás az 2028-tól induló költségvetési időszak kereteiről.

Öt évvel az Egyesült Királyság EU-ból való kilépése után új fejezet nyílt az európai-brit kapcsolatokban. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Kaló Máté külpolitikai elemző értékeli az UK-EU Reset Deal jelentőségét és a munkáspárti kormány kísérletét az Egyesült Királyság külpolitikai újrapozícionálására.

2025 tavaszán új alapokra helyezte kapcsolatait az Európai Unió és az Egyesült Királyság. Öt évvel a Brexit végleges bekövetkezte után az „UK-EU Reset Deal” néven elhíresült megállapodás nem csupán technikai, hanem politikai mérföldkő is lehet a két fél viszonyában. Az új fejezet célja az együttműködés fokozása több kulcsterületen: gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok, oktatási programok, idegenforgalmi könnyítések, valamint a védelmi ipari partnerség újranyitása. Kaló Máté szerint a dokumentum egy fontos első lépésnek tekinthető, mely keretet ad az együttműködésnek, de a konkrét részletek még hosszú tárgyalások eredményeként formálódhatnak.

A Brexit utáni évek csalódottsága ma már a brit közvélemény jelentős részében is érzékelhető. A kilépést támogatók és ellenzők ugyan más-más okokból kritizálják a kialakult helyzetet, széleskörű egyetértés van abban, hogy az ígért előnyök elmaradtak. A 2024-es választási fordulat után a Munkáspárt új kormánya óvatos konszolidációval próbálja kezelni az örökséget, elkerülve a „Brexit visszacsinálásának” belpolitikai kockázatait.

Kaló Máté rámutat arra is, hogy bár európai részről a bizalom egy Labour-kormány alatt könnyebben visszaépíthető, a Brexit öröksége még sokáig meghatározhatja a kapcsolatok határait. A politikai tér mindkét oldalon nyomás alatt van: az Egyesült Királyságban a jobboldali euroszkeptikus ellenzék térnyerése, az EU-ban pedig a korábbi bizalmatlanság árnyéka határozza meg az együttműködés tempóját és kereteit.

Az Egyesült Királyság Brexit utáni külpolitikai pozícionálása új lendületet vett az elmúlt évben – azóta, hogy Keir Starmer vezeti a brit munkáspárti kormányt. A brit külpolitika nemcsak az Európai Unióval való kapcsolatépítésben mutat aktivitást, hanem Ukrajna támogatásában, az Egyesült Államokkal való kapcsolattartásban, az európai biztonság- és védelempolitikai struktúrákhoz való kapcsolódásban is élen jár. Keir Starmer már nemcsak közvetítőként próbál lavírozni az Egyesült Államok és az EU között, hanem proaktívan formálja az európai stratégiai autonómia körüli vitákat. Kaló Máté szerint ebben az „oldalvonalról irányító csapatkapitány” szerepben az Egyesült Királyság újrafogalmazza, mit is jelent ma európai hatalomnak lenni uniós tagság nélkül.

A beszélgetés azt is vizsgálja, lehet-e a brit–EU együttműködés egy modell más, nem EU-tagállamok számára. Bár a brit példa sok szempontból egyedi, mégis rámutat: a differenciált integráció – a „többsebességes Európa” – nem elméleti lehetőség többé, hanem egyre inkább politikai realitás.

Egy év kormányzás után Keir Starmer és a Munkáspárt helyzete stabil, de nem problémamentes. A radikális jobboldali Reform Párt vezeti a közvélemény-kutatásokat, miközben a konzervatívok továbbra sem tudják megelőzni a Labourt, és belső viták miatt újabb vezetőváltásra készülnek. A baloldalon is megjelentek kihívók: a zöldek erősödnek, a liberális demokraták magukhoz képest balra tolódtak, és Jeremy Corbyn körül is új formáció szerveződhet. A Munkáspárton belül is nő a feszültség: felmerül a kérdés, meddig tartható a centrista egyensúlyozás? Bár a Labournek még négy éve van hátra a mandátumából, Kaló Máté szerint elképzelhető, hogy amennyiben a Munkáspárt tovább gyengül a közvélemény-kutatásokban, egy „palotaforradalom” is bekövetkezhet.

Az Új Egyenlőség podcast adásában Czirfusz Mártonnal, a Periféria alapítójával beszélgetünk a magyar akkumulátorgyártás helyzetéről. A több tízezer munkahely, és jelentős részvétel a GDP termelésben milyen feladatokat hárít a szektorra. Olyan kérdésekre is kerestük a beszélgetés során a válaszokat, hogy milyen érdekképviseleti kihívások vannak, és főképpen az EU iparpolitikája milyen módon van összhangban a magyar törekvésekkel.

Magyarországon jelenleg bővülőben van az elektromos járműgyártást kiszolgáló akkumulátoripar. A kormányzati tervek arról szóltak, hogy közel 40 hazai vállalat az évtized közepén több mint 30 ezer főt fog foglalkoztatni. Ez egyelőre nem látszik az adatokból, de fokozatosan emelkedik a létszám.

Miért fontos az akkumulátorgyártás? Az autóipar 3,9 %-kal járult hozzá a GDP-hez 2021-ben. Ha beleszámítjuk az egyéb beszállítói ágazatokat, akkor már most kb. 20%-ot tesz ki, amely a már eldöntött tervekkel együtt 30%-os szintre is emelkedhet. Ez persze iszonyú gazdasági kitettséget is jelent.

A magyar kormány szándéka az volt, hogy az akkumulátoripar révén hídszerepet töltsünk be. Azaz a nyugat-európai autó- és az ázsiai ak¬kumulátorgyártó vállalatok között legyen az értékláncban egy erős pozíciónk. Arra fűzte fel ezt a gondolatot a magyar miniszterelnök, hogy a meglévő autóipari kapacitásaink csak akkor maradhatnak meg, ha képesek vagyunk az újfajta hajtások felé nyitni. Ez pedig jelen technológiai tudásunk alapján az elektromos meghajtás.

Egy darabig, ahogy Czirfusz Márton írta egy tanulmányában: „A magyar kormány akkumulátorstratégiája – amely a kelet-ázsiai szereplőkkel felépülő értékláncon és Magyarország német OEM-ek felé való közvetítő szerepén alapul – az uniós iparpolitikával párhuza¬mosan, de attól részben elszigetelve fut.” Mostani megállapítása az, hogy ez a mondat annyiban módosult, hogy nem látszik az uniós önálló iparpolitikai megközelítés. Az a terv, hogy legyen európai tulajdonban lévő nagy akkumulátorgyártó cég, amely erős konkurenciát jelent a távol-keletieknek, nem tudott megvalósulni.

Ebből következően maradnak a meglévő kapacitások, amelyek idehozatalában erős szerepet játszik Magyarország. Itt persze kérdés, hogy ez mennyire a magyar kormány tárgyalási stratégiájának köszönhető, vagy inkább az autógyárak saját döntéseinek.

Az mindenképpen szerepet játszik ebben, hogy továbbra is alacsonyak a bérek a többi EU-s tagállamhoz képest. Egy teljes munkaidő-egyenértékes munkavállaló bérköltsége Magyarországon 2021-ben 35 ezer euró, Németországban 62 ezer euró, Svédországban pedig 97 ezer euró volt az alágazatban.

Sajnos mindez azt is jelenti, ha ez a versenyelőnyünk, akkor az ország kénytelen lesz lent tartani a béreket a későbbiekben is. Ellenkező esetben félő, hogy ezek a kapacitások elmennek az országból. Közben az új gyáraknál a szakszervezetek nagyon nehezen vetik meg a lábukat, ami a dolgozói kiszolgáltatottságot sok esetben erősíti. Ezen képes lehet változtatni az európai szakszervezeti mozgalom, amely főképpen az IndustriAll Europe révén szakmai támogatást adhat a magyar érdekképviseleteknek.

Az Új Egyenlőség podcast a Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

A Fidesz évek óta nagy erőkkel építi nemzetközi szövetségi rendszerét. Az Új Egyenlőség podcastban Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund politikai elemzője mutatja be, hogyan vált a Fidesz Európa illiberális erőinek hálózatépítőjévé.

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után kezdetben belpolitikai fókuszú volt, külpolitikájában elsősorban a határon túli magyar közösségekre és az Európai Néppárton belüli pozíciójára koncentrált. A 2010-es évek közepétől azonban fokozatosan kezdett új irányt venni: a menekültválság nyomán először közép-európai befolyásra törekedett, nacionalista és antidemokratikus politikája pedig egyre látványosabban eltávolította a nyugat-európai jobbközép pártoktól. Végh Zsuzsanna szerint a nagy fordulat 2021-ben következett be, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és új szövetségek kiépítésébe kezdett a radikális jobboldalon. Célja először egy egységes radikális jobboldali frakció létrehozása volt az Európai Parlamentben, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel, amiben szerepe volt annak is, hogy az orosz-ukrán háború megakadályozta a lengyel Jog és Igazságossággal való szorosabb, intézményesült együttműködést. A Fidesz stratégiája azonban nem bukott meg teljesen: a párt pénzügyi eszközöket – többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó banki hiteleket – is bevetett nyugat-európai szövetségesei támogatására, például a francia Nemzeti Tömörülés vagy a spanyol VOX esetében. Ez később hozzájárult ahhoz is, hogy a Fidesz a 2024-es EP-választások után kulcsszerepet játszhatott a Patrióták frakció létrehozásában, új politikai platformot kínálva az euroszkeptikus, populista erők számára.

A Patrióták frakció megalakulása a Fidesz európai pozícióépítésének látványos eredménye: ma már a harmadik legnagyobb politikai csoport az EP-ben. Bár még nem rendszerszintű a befolyásuk, raportőri és árnyékelőadói pozíciók révén egyre nagyobb a mozgásterük. Ezzel együtt nő a radikális jobboldal nyomása a mérsékelt pártokra is, és egyre inkább tolja el a mérsékelt jobboldal retorikáját is a radikális jobboldal irányába.

Végh Zsuzsanna szerint Magyarország kormánypártja immár európai szinten is formálni kívánja a szélsőjobboldali narratívát. A cél kettős: egyrészt befolyásolni az EU-s intézményeket, csökkenteni a demokratikus kontrollt, másrészt egy olyan illiberális modellt kínálni, amely vonzó lehet más jobboldali pártok számára is – nemcsak ideológiai, hanem hatalomtechnikai szempontból is. Ebbe beletartozik az intézményes kontroll kiépítése, a klientúra-rendszer megszilárdítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok építése alapítványok és agytrösztök segítségével.

A Fideszhez köthető intézmények, mint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ, kiemelt szerepet játszanak egy nemzetközi ideológiai és politikai hálózat felépítésében. Ezek a szervezetek szakmai hátteret biztosítanak, mozgalmakat kötnek össze, és platformokat teremtenek a szuverenista gondolatok nemzetközi terjesztésére. A CPAC, a Budapest Demographic Summit vagy az MCC Feszt mind ennek a projektnek a részei, más-más célcsoportokat szólítva meg. A kivételes anyagi hátterük lehetővé teszi számukra, hogy tartós jelenlétet építsenek ki, még akkor is, ha a Fidesz kormányzati pozíciója megrendülne. Ez a stratégia hosszú távon is biztosítja a politikai befolyás fenntartását és újratermelését.

A beszélgetés érintette az MCC és a lengyel Ordo Iuris együttműködésében készült „The Great Reset” című tanulmányt is, amely egyértelmű képet ad arról, milyen jövőt kínálnak a szuverenista erők Európának. A dokumentum szerint az EU túl messzire ment az integrációban: céljuk vagy radikálisan visszabontani, vagy teljesen új alapokra helyezni az uniós együttműködést, csökkentve az Európai Bizottság és az Európai Bíróság jogköreit.

Vitathatatlan, hogy a 2025. június 28-án rendezett Budapest Büszkeség menete (Budapest Pride) a valaha volt legnagyobb tömeget megmozgató magyarországi rendezvény volt a szexuális kisebbségek jogai mellett. Az Új Egyenlőség podcastban Kováts Eszter politológussal az esemény politikai környezetéről és hatásairól beszélgettünk.

Az első kérdés, ami a Pride körüli vitában felmerül, miért 15 éves folyamatos kormányzás után jutott arra a Fidesz, hogy be kellene tiltani a felvonulást. Az a miniszterelnöki mondat, hogy a nemzetközi helyzet változása (lásd Trump ismételt győzelme, Patrióták létrejötte) nehezen hihető. Az első Trump elnöki ciklus alatt is volt Pride Budapesten, ezért ez sokkal inkább kommunikációs elem.

Kováts Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat a „no war, no migration, no gender” tematikában játszik évek óta. Ezért nem meglepő, hogy a genderkérdést ismét elővették, ahogyan ez a 2022-es kampányban is megtörtént. És arra is gondolhattak, hogy a Pride betiltása egyfajta elit diskurzussá válhat, amely sok tekintetben még jobban megjeleníti a Budapest–vidék ellentétet.

Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy az ügy túlmutat majd önmagán, és a véleménynyilvánítás szabadságáról kezd szólni, amely nem olyan eliteket érintő kérdés, mint az LMBTQ+ mozgalmának a kérdése. Az pedig tömegeket visz ki az utcára.

A betiltás kudarca, a tömeg mérete nyilvánvalóan vereség a Fidesznek. Azonban saját kommunikációjuk számára képesek voltak ebből „terméket” előállítani. A színpadi műsor egyes elemei vagy néhány polgárpukkasztó viselet a tömegben alkalmas arra, hogy rémisztgetni lehessen legalább a saját szavazótábort.

Mivel a szimbolikus kérdésekben sok esetben mintakövető a Fidesz, azaz nemzetközi példákat másol, ezért felmerül a kérdés, hogy más ügyekben is várható-e éles javaslat. Ennek kapcsán többek között az abortusz kérdése merülhet fel, amely mind az USA-ban, mind Lengyelországban nagyon megosztó témává nőtte ki magát.

Nawrocki elnöksége egy még konfrontatívabb korszakot nyithat Lengyelországban, amelyben az elnöki vétók és politikai álláspontok meghatározó szerepet játszanak majd a bel- és külpolitika alakításában egyaránt. Az Új Egyenlőség podcast vendége, Zgut-Przybylska Edit politológus elemzi az új lengyel elnök győzelmének okait és annak bel- és külpolitikai következményeit.

A 2025-ös lengyel elnökválasztás feszült légkörben, szoros versenyben zajlott: a függetlenként induló, de a Jog és Igazságosság (PiS) támogatását élvező Karol Nawrocki 51%-49% arányban múlta felül liberális ellenfelét, Varsó polgármesterét, Rafal Trzaskowskit. Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia adjunktusa és a CEU Demokrácia Intézetének kutatója szerint Lengyelország vidéki, konzervatív bázisa továbbra is kulcsszerepet játszik a választások kimenetelében. A keleti vajdaságokban élő szavazók különösen fogékonyak voltak Nawrocki euroszkeptikus, populista retorikájára, amely a "Lengyelország a lengyeleké" szlogennel erősen rezonált a nemzeti identitásra.

Nawrocki kampányát tudatos imázsépítés kísérte: a politikus egy „lengyel Rocky” archetípust testesített meg, aki botrányai ellenére – vagy épp azokból építkezve – egy kemény, kívülálló harcos szerepében tűnt fel. Ellentétben Trzaskowskival, aki nehezen tudta elhitetni a függetlenségét a kormánykoalíciótól, Nawrocki sikeresen függetlenítette magát a PiS korábbi kormányzásának a népszerűtlen aspektusaitól, és ennek köszönhetően a Tusk-kormánnyal szembeni elégedetlenség élére tudott állni. A kampány során Trzaskowski próbált „konzervatívabb” arcot mutatni, ám ez hiteltelenné tette, különösen a fiatal, progresszív szavazók szemében. Eközben Nawrocki aktív, energikus kampányt folytatott, kétszer annyi eseményt tartva, mint ellenfele.

Az elnökválasztás eredménye szimbolikus győzelem Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke számára, aki újra sikeresen épített fel egy ismeretlen jelöltet a hatalom kulcspozíciójába. Ezzel a sikerrel a cél egyértelmű: a 2027-es parlamenti választások megalapozása. Zgut-Przybylska Edit hangsúlyozta, hogy nemzetközi kontextusban a lengyel elnökválasztás illeszkedik abba a trendbe, amelyben a tényeket háttérbe szorítja az érzelem és az identitás, a társadalmi diskurzus pedig egyre elfogadóbbá válik a korábban tabunak számító, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben.

Nawrocki nem csupán Andrzej Duda leköszönő elnök politikai örökösének vallja magát, hanem várhatóan még keményebb ellenállást tanúsít majd Donald Tusk kormányával szemben. Vétójogával számos területen akadályozhatja a kormányzati munkát – különösen a nagykövetek kinevezésében, az igazságügyi reformok végrehajtásában, és a jogállamiság helyreállításában. Társadalompolitikai téren is éles konfliktusokra lehet számítani: az új elnök elutasítja az abortusz liberalizációját, a szexuális kisebbségek védelmét célzó intézkedéseket, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatok elismerését.

Zgut-Przybylska Edit szerint Nawrocki euroszkeptikus álláspontja új feszültségeket hozhat az EU-val. Az új elnök ellenzi az európai integráció mélyítését, illetve nagyon távolságtartó és kritikus az uniós intézményekkel kapcsolatban. Külpolitikai téren a végrehajtás ugyan a kormány kezében van, az elnök stratégiai vétóin keresztül erőteljesen befolyásolhatja Lengyelország uniós pozícióját és a lengyel-EU-s kapcsolatok minőségét. A jogállamisági reformok elmaradása pedig akár az uniós források kifizetését is veszélybe sodorhatja. Ukrajna támogatásában várhatóan továbbra is fennmarad az általános politikai konszenzus, ám Nawrocki Ukrajna NATO-tagságát már ellenzi (bár támogatja az ország EU-integrációját), és alapvetően tranzakcionális módon, a gazdasági érdekek mentén közelít a kétoldalú kapcsolatokhoz.

Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Magyarország bő két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás pillanata arról is szólt, hogyan javul majd az ország fejlettsége, mikor érjük el a többi régi tagállamot. Mítosz volt-e, vagy elszalasztott esély, erről is beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastben Belyó Pál közgazdásszal, a KSH volt elnökével.

Jelenleg is nagyon nagy eltérések vannak az átlagos bérek tekintetében az egyes tagállamok között. Ha nominálisan nézzük, akkor 12-szeres a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb között. Csökken a távolság, ha átváltjuk vásárólerő-paritásra, azaz megnézzük, hogy kvázi ugyanazt a termékkosarat mennyiért lehet megvenni adott országban, és ennek milyen különbsége van. Így is kapunk egy 4,5-szeres különbséget.

Nem vitatható, hogy egy országon belül is vannak jövedelmi különbségek. Magyarország is sok tekintetben ezzel küzd, de az országon belüli régiók között nincsen ekkora eltérés. Azaz az Európai Unió nagyobb egyenlőtlenséget mutat ebben a tekintetben, mint a magyar helyzetkép. Ebből következően a felzárkózáson biztosan nem vagyunk túl, kitekintőleg nézve továbbra is szükséges a kohéziós programok és hozzájuk források biztosítása.

Természetesen a fejlesztési pénzeken túl meg kell nézni, hogy mit lehet tenni EU-s szinten a bérek felzárkóztatása érdekében. Az egyik próbálkozás egyfajta EU-s minimálbér lehetne. Ennél azonban fontosabb, és megvalósíthatóbb Belyó Pál szerint a közös valuta bevezetése. Megítélése szerit középtávon ennek van felzárkóztató hatása.

Beszélgetés során szóba került, hogy áll most a magyar foglalkoztatás, és gazdaság helyzete. Mekkora foglalkoztatotti kör tartozik a minimálbéresek táborába, és legfőképpen a mostani folyamatok mit jelentenek a következő évek bérmegállapodásaira.

A 2025-ös román elnökválasztás nemcsak az ország politikai jövőjéről, hanem két ellentétes fejlődési modell ütközéséről is szólt. Az Új Egyenlőség podcastban Bíró-Nagy András beszélgetett Kiss Tamás szociológussal arról, hogyan akadályozta meg a városi középosztály mobilizációja a szélsőjobboldal áttörését, és miért jelent mégis tartós kihívást az AUR előretörése.

Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.