A Fidesz évek óta nagy erőkkel építi nemzetközi szövetségi rendszerét. Az Új Egyenlőség podcastban Végh Zsuzsanna, a German Marshall Fund politikai elemzője mutatja be, hogyan vált a Fidesz Európa illiberális erőinek hálózatépítőjévé.

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után kezdetben belpolitikai fókuszú volt, külpolitikájában elsősorban a határon túli magyar közösségekre és az Európai Néppárton belüli pozíciójára koncentrált. A 2010-es évek közepétől azonban fokozatosan kezdett új irányt venni: a menekültválság nyomán először közép-európai befolyásra törekedett, nacionalista és antidemokratikus politikája pedig egyre látványosabban eltávolította a nyugat-európai jobbközép pártoktól. Végh Zsuzsanna szerint a nagy fordulat 2021-ben következett be, amikor a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, és új szövetségek kiépítésébe kezdett a radikális jobboldalon. Célja először egy egységes radikális jobboldali frakció létrehozása volt az Európai Parlamentben, ám ez a kísérlet nem járt sikerrel, amiben szerepe volt annak is, hogy az orosz-ukrán háború megakadályozta a lengyel Jog és Igazságossággal való szorosabb, intézményesült együttműködést. A Fidesz stratégiája azonban nem bukott meg teljesen: a párt pénzügyi eszközöket – többek között Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó banki hiteleket – is bevetett nyugat-európai szövetségesei támogatására, például a francia Nemzeti Tömörülés vagy a spanyol VOX esetében. Ez később hozzájárult ahhoz is, hogy a Fidesz a 2024-es EP-választások után kulcsszerepet játszhatott a Patrióták frakció létrehozásában, új politikai platformot kínálva az euroszkeptikus, populista erők számára.

A Patrióták frakció megalakulása a Fidesz európai pozícióépítésének látványos eredménye: ma már a harmadik legnagyobb politikai csoport az EP-ben. Bár még nem rendszerszintű a befolyásuk, raportőri és árnyékelőadói pozíciók révén egyre nagyobb a mozgásterük. Ezzel együtt nő a radikális jobboldal nyomása a mérsékelt pártokra is, és egyre inkább tolja el a mérsékelt jobboldal retorikáját is a radikális jobboldal irányába.

Végh Zsuzsanna szerint Magyarország kormánypártja immár európai szinten is formálni kívánja a szélsőjobboldali narratívát. A cél kettős: egyrészt befolyásolni az EU-s intézményeket, csökkenteni a demokratikus kontrollt, másrészt egy olyan illiberális modellt kínálni, amely vonzó lehet más jobboldali pártok számára is – nemcsak ideológiai, hanem hatalomtechnikai szempontból is. Ebbe beletartozik az intézményes kontroll kiépítése, a klientúra-rendszer megszilárdítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok építése alapítványok és agytrösztök segítségével.

A Fideszhez köthető intézmények, mint a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ, kiemelt szerepet játszanak egy nemzetközi ideológiai és politikai hálózat felépítésében. Ezek a szervezetek szakmai hátteret biztosítanak, mozgalmakat kötnek össze, és platformokat teremtenek a szuverenista gondolatok nemzetközi terjesztésére. A CPAC, a Budapest Demographic Summit vagy az MCC Feszt mind ennek a projektnek a részei, más-más célcsoportokat szólítva meg. A kivételes anyagi hátterük lehetővé teszi számukra, hogy tartós jelenlétet építsenek ki, még akkor is, ha a Fidesz kormányzati pozíciója megrendülne. Ez a stratégia hosszú távon is biztosítja a politikai befolyás fenntartását és újratermelését.

A beszélgetés érintette az MCC és a lengyel Ordo Iuris együttműködésében készült „The Great Reset” című tanulmányt is, amely egyértelmű képet ad arról, milyen jövőt kínálnak a szuverenista erők Európának. A dokumentum szerint az EU túl messzire ment az integrációban: céljuk vagy radikálisan visszabontani, vagy teljesen új alapokra helyezni az uniós együttműködést, csökkentve az Európai Bizottság és az Európai Bíróság jogköreit.

Vitathatatlan, hogy a 2025. június 28-án rendezett Budapest Büszkeség menete (Budapest Pride) a valaha volt legnagyobb tömeget megmozgató magyarországi rendezvény volt a szexuális kisebbségek jogai mellett. Az Új Egyenlőség podcastban Kováts Eszter politológussal az esemény politikai környezetéről és hatásairól beszélgettünk.

Az első kérdés, ami a Pride körüli vitában felmerül, miért 15 éves folyamatos kormányzás után jutott arra a Fidesz, hogy be kellene tiltani a felvonulást. Az a miniszterelnöki mondat, hogy a nemzetközi helyzet változása (lásd Trump ismételt győzelme, Patrióták létrejötte) nehezen hihető. Az első Trump elnöki ciklus alatt is volt Pride Budapesten, ezért ez sokkal inkább kommunikációs elem.

Kováts Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat a „no war, no migration, no gender” tematikában játszik évek óta. Ezért nem meglepő, hogy a genderkérdést ismét elővették, ahogyan ez a 2022-es kampányban is megtörtént. És arra is gondolhattak, hogy a Pride betiltása egyfajta elit diskurzussá válhat, amely sok tekintetben még jobban megjeleníti a Budapest–vidék ellentétet.

Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy az ügy túlmutat majd önmagán, és a véleménynyilvánítás szabadságáról kezd szólni, amely nem olyan eliteket érintő kérdés, mint az LMBTQ+ mozgalmának a kérdése. Az pedig tömegeket visz ki az utcára.

A betiltás kudarca, a tömeg mérete nyilvánvalóan vereség a Fidesznek. Azonban saját kommunikációjuk számára képesek voltak ebből „terméket” előállítani. A színpadi műsor egyes elemei vagy néhány polgárpukkasztó viselet a tömegben alkalmas arra, hogy rémisztgetni lehessen legalább a saját szavazótábort.

Mivel a szimbolikus kérdésekben sok esetben mintakövető a Fidesz, azaz nemzetközi példákat másol, ezért felmerül a kérdés, hogy más ügyekben is várható-e éles javaslat. Ennek kapcsán többek között az abortusz kérdése merülhet fel, amely mind az USA-ban, mind Lengyelországban nagyon megosztó témává nőtte ki magát.

Nawrocki elnöksége egy még konfrontatívabb korszakot nyithat Lengyelországban, amelyben az elnöki vétók és politikai álláspontok meghatározó szerepet játszanak majd a bel- és külpolitika alakításában egyaránt. Az Új Egyenlőség podcast vendége, Zgut-Przybylska Edit politológus elemzi az új lengyel elnök győzelmének okait és annak bel- és külpolitikai következményeit.

A 2025-ös lengyel elnökválasztás feszült légkörben, szoros versenyben zajlott: a függetlenként induló, de a Jog és Igazságosság (PiS) támogatását élvező Karol Nawrocki 51%-49% arányban múlta felül liberális ellenfelét, Varsó polgármesterét, Rafal Trzaskowskit. Zgut-Przybylska Edit, a Lengyel Tudományos Akadémia adjunktusa és a CEU Demokrácia Intézetének kutatója szerint Lengyelország vidéki, konzervatív bázisa továbbra is kulcsszerepet játszik a választások kimenetelében. A keleti vajdaságokban élő szavazók különösen fogékonyak voltak Nawrocki euroszkeptikus, populista retorikájára, amely a "Lengyelország a lengyeleké" szlogennel erősen rezonált a nemzeti identitásra.

Nawrocki kampányát tudatos imázsépítés kísérte: a politikus egy „lengyel Rocky” archetípust testesített meg, aki botrányai ellenére – vagy épp azokból építkezve – egy kemény, kívülálló harcos szerepében tűnt fel. Ellentétben Trzaskowskival, aki nehezen tudta elhitetni a függetlenségét a kormánykoalíciótól, Nawrocki sikeresen függetlenítette magát a PiS korábbi kormányzásának a népszerűtlen aspektusaitól, és ennek köszönhetően a Tusk-kormánnyal szembeni elégedetlenség élére tudott állni. A kampány során Trzaskowski próbált „konzervatívabb” arcot mutatni, ám ez hiteltelenné tette, különösen a fiatal, progresszív szavazók szemében. Eközben Nawrocki aktív, energikus kampányt folytatott, kétszer annyi eseményt tartva, mint ellenfele.

Az elnökválasztás eredménye szimbolikus győzelem Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke számára, aki újra sikeresen épített fel egy ismeretlen jelöltet a hatalom kulcspozíciójába. Ezzel a sikerrel a cél egyértelmű: a 2027-es parlamenti választások megalapozása. Zgut-Przybylska Edit hangsúlyozta, hogy nemzetközi kontextusban a lengyel elnökválasztás illeszkedik abba a trendbe, amelyben a tényeket háttérbe szorítja az érzelem és az identitás, a társadalmi diskurzus pedig egyre elfogadóbbá válik a korábban tabunak számító, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben.

Nawrocki nem csupán Andrzej Duda leköszönő elnök politikai örökösének vallja magát, hanem várhatóan még keményebb ellenállást tanúsít majd Donald Tusk kormányával szemben. Vétójogával számos területen akadályozhatja a kormányzati munkát – különösen a nagykövetek kinevezésében, az igazságügyi reformok végrehajtásában, és a jogállamiság helyreállításában. Társadalompolitikai téren is éles konfliktusokra lehet számítani: az új elnök elutasítja az abortusz liberalizációját, a szexuális kisebbségek védelmét célzó intézkedéseket, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolatok elismerését.

Zgut-Przybylska Edit szerint Nawrocki euroszkeptikus álláspontja új feszültségeket hozhat az EU-val. Az új elnök ellenzi az európai integráció mélyítését, illetve nagyon távolságtartó és kritikus az uniós intézményekkel kapcsolatban. Külpolitikai téren a végrehajtás ugyan a kormány kezében van, az elnök stratégiai vétóin keresztül erőteljesen befolyásolhatja Lengyelország uniós pozícióját és a lengyel-EU-s kapcsolatok minőségét. A jogállamisági reformok elmaradása pedig akár az uniós források kifizetését is veszélybe sodorhatja. Ukrajna támogatásában várhatóan továbbra is fennmarad az általános politikai konszenzus, ám Nawrocki Ukrajna NATO-tagságát már ellenzi (bár támogatja az ország EU-integrációját), és alapvetően tranzakcionális módon, a gazdasági érdekek mentén közelít a kétoldalú kapcsolatokhoz.

Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Magyarország bő két évtizede tagja az Európai Uniónak. A csatlakozás pillanata arról is szólt, hogyan javul majd az ország fejlettsége, mikor érjük el a többi régi tagállamot. Mítosz volt-e, vagy elszalasztott esély, erről is beszélgettünk az Új Egyenlőség podcastben Belyó Pál közgazdásszal, a KSH volt elnökével.

Jelenleg is nagyon nagy eltérések vannak az átlagos bérek tekintetében az egyes tagállamok között. Ha nominálisan nézzük, akkor 12-szeres a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb között. Csökken a távolság, ha átváltjuk vásárólerő-paritásra, azaz megnézzük, hogy kvázi ugyanazt a termékkosarat mennyiért lehet megvenni adott országban, és ennek milyen különbsége van. Így is kapunk egy 4,5-szeres különbséget.

Nem vitatható, hogy egy országon belül is vannak jövedelmi különbségek. Magyarország is sok tekintetben ezzel küzd, de az országon belüli régiók között nincsen ekkora eltérés. Azaz az Európai Unió nagyobb egyenlőtlenséget mutat ebben a tekintetben, mint a magyar helyzetkép. Ebből következően a felzárkózáson biztosan nem vagyunk túl, kitekintőleg nézve továbbra is szükséges a kohéziós programok és hozzájuk források biztosítása.

Természetesen a fejlesztési pénzeken túl meg kell nézni, hogy mit lehet tenni EU-s szinten a bérek felzárkóztatása érdekében. Az egyik próbálkozás egyfajta EU-s minimálbér lehetne. Ennél azonban fontosabb, és megvalósíthatóbb Belyó Pál szerint a közös valuta bevezetése. Megítélése szerit középtávon ennek van felzárkóztató hatása.

Beszélgetés során szóba került, hogy áll most a magyar foglalkoztatás, és gazdaság helyzete. Mekkora foglalkoztatotti kör tartozik a minimálbéresek táborába, és legfőképpen a mostani folyamatok mit jelentenek a következő évek bérmegállapodásaira.

A 2025-ös román elnökválasztás nemcsak az ország politikai jövőjéről, hanem két ellentétes fejlődési modell ütközéséről is szólt. Az Új Egyenlőség podcastban Bíró-Nagy András beszélgetett Kiss Tamás szociológussal arról, hogyan akadályozta meg a városi középosztály mobilizációja a szélsőjobboldal áttörését, és miért jelent mégis tartós kihívást az AUR előretörése.

Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Készül az Európai Bizottság arra, hogy akár alapvetően átalakítsa az EU-s források

felhasználásának, és főleg szétosztásának mechanizmusát. AZ EU Régiók Bizottságának

elnökével, Tüttő Katával beszélgettünk arról, hogy nem tagállami szintet nézve mit jelent ez a

vita például az önkormányzatok szempontjából.

Az Európai Unió önkormányzati „parlamentje” a Régiók Bizottsága. Feladata, hogy ne csak a

tagállamok kormányainak, vagy az Európai Parlamenten keresztül a választott

politikusoknak, hanem a települések vezetőinek is megjelenjen az érdeke és a véleménye a

döntéshozatal során. A Régiók Bizottsága elnöki posztját az elkövetkező 2,5 évben Tüttő

Kata tölti be. Ez a 2004-es csatlakozás óta az első alkalom, hogy választott politikus

valamelyik nagy EU-s intézmény élén állhat (Európai Parlament, Európai Bizottság,

ECOSOC, Régiók Bizottsága).

A beszélgetés apropója mégsem ez volt, hanem az az átalakítási folyamat, amely során az

Európai Bizottság a következő 7 éves fejlesztési időszakra át kívánja alakítani a kohéziós

források felhasználását. Ezek a pénzek azt a célt szolgálták, hogy minimum ne

növekedjenek a fejlettségi különbségek az egyes régiók között. Nyilván vitatható, hogy ez

mennyire volt sikeres, ugyanakkor a célt senki nem vitatja.

A források elköltésének módját viszont sok kritika érte. Ezek gyakran egymásnak

ellentmondóak. Az egyik irányzat, és ezt sok tekintetben a magyar kormány is képviseli, a

források felhasználása ne legyen kötött. Azaz ne szóljon bele mélységébe az Európai

Bizottság, hogy mire is költik el ezeket a pénzeket.

A másik megközelítés éppen arról szól, hogy a jogállamisági szempontok még erősebben

érvényesüljenek, és legyen pénzügyi következménye, ha egy tagállam tartósan az EU ellen

lép fel. Ez persze azzal járhat, hogy ha a forrásokat elzárják a tagállamtól, azzal a települési

önkormányzatokat is büntetik. Ezért merülhet fel sokszor, hogy az EU-s források

elköltésének hangsúlya tevődjön át a nemzetállami szintről a közvetlen EU-s szintre.

A COVID alatt az Európai Bizottság kipróbált egy gyors, csak mérföldkövekhez kötött

finanszírozási rendszert. A mostani vitában az merül fel, hogy ez lehetne az alapja az új

kohéziós politikának. Ez ugyanakkor inkább azzal a veszéllyel jár, hogy a települések

lehetnek ennek a vesztesei.

Tüttő Kata a beszélgetés során felhívta a figyelmet arra, hogy egyelőre nincsen konkrét

Európai Bizottság által leírt terv, ezért az EU „önkormányzati parlamentje”, a Régiók

Bizottsága azt a tapasztalati oldalt tudja a vitához hozzáadni, amit a települési vezetők

látnak. Ennek egyik eleme, ha a versenyképesség erősítése kapcsán éppen azokat

pénzeket viszik el az egyes programok mögül, amelyek eddig rendelkezésre álltak a

kistelepülések felzárkóztatására is, akkor az EU eszméje szenvedhet ezzel károkat.

A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök által

meghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebben

mennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gábor

közgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.

Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak a

logikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért Scheiring

Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikai

elemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.

Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadó

munkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományos

baloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptak

ahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el más

országokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre a

Demokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogy

mások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.

Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,

hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik az

USA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogy

gyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nem

kap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.

A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogy

elmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amíg

nem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezen

indokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.

Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egy

tárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározó

gazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USA

gazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizáció

hasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tett

ígéret.

A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.

Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.