Egy éve tervezi a kormány, hogy elindítja az Otthon Start programot. A gazdasági akciótervnek része volt a kollégiumi férőhelyek bővítése és a rövid távú lakáskiadások támogatása. Ezzel szemben az augusztusban bejelentett intézkedés sokkal inkább a saját tulajdon szerzésére helyezte a hangsúlyt. Erről beszélgettünk Czirfusz Mártonnal, a Periféria Központ alapítójával.

Az Európai Bizottság megalakulásakor úgy tűnhetett, hogy a szociáldemokrata pártok követelésére előtérbe kerül a lakhatás kérdése. Az önálló biztosi poszt létrejötte és az ezzel járó nagyobb figyelem olyan iránynak tűnt, amely révén lehetőség lesz érdemi lépéseket tenni.

Az első eredmények azonban inkább csalódást okoztak.

Természetesen alapvető probléma, hogy más-más kiindulópontok vannak az egyes országokban. Ennek legfőbb eleme az önálló, saját tulajdonú lakások arányának kérdése. Ha egy társadalom berendezkedése sokkal jobban épül a „bármi áron, de saját lakásom legyen” elvre, mint a mobilitás szempontjából rugalmasabb bérlakáspiacra, az alapvetően meghatározza, hogy milyen támogatásokat tart jónak.

Magyarországon 90% a saját tulajdonban lakók aránya, míg az Európai Unióban átlagosan az emberek körülbelül 69-70%-a lakik saját lakásban. Ezt alapul véve Magyarországon kevésbé várható, hogy a kormányzat bérlakásprogramok irányába nyisson, mint például Ausztriában.

A beszélgetés során az néztük meg, hogy a kormány által meghirdetett lakástámogatási program milyen kínálati és keresleti hatást vált ki. Czirfusz Márton óvatos annak kapcsán, hogy már lehet-e következtetéseket levonni, mivel még csak két hónap telt el az indulástól. Kérdés, hogy biztosan ez-e a legjobb módja annak, hogy évente 50-100 milliárd forintot elköltsön a kormány. A társadalmi egyenlőtlenség szempontjából Czirfusz Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy kellett volna a keresleti oldalon egy felső korlát. Most sem jövedelmi szempont nem érvényesül, sem az nem kizáró ok, hogy valaki befektetési céllal vesz ingatlant. Azaz a kormány megint elsősorban a felső középosztályt és a felette lévő rétegeket támogatja a közös adóforintok terhére.

A jó lakhatási közpolitika ismérve, hogy egyszerre épít a magántulajdonra és a bérleti viszonyra. Vannak olyan élethelyzetek, amikor fontos a mobilitás, míg más életszakaszokban a letelepedés, az állandóság a fontosabb.